Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

411 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 412 polgár hiteles, gyors és pontos tájékoztatása, illetve bevonásuk a közügyekbe, nem valósítható meg, ha e két tényező nem ismeri fel egymásra utaltságát, és nem törekszik együttműködésre. Az újságírónak el kell fogadnia, hogy a sajtótörvény nem újságíró-törvény. A tájékoztatott személynek pedig azt kell elfogadnia, hogy az újságíró nem önmagát, hanem a közügyet szolgálja, és a tájékoztató ne csupán okvetetlenkedő személyt lásson benne. A tájékoztatás mindkét pólusának egyetlen célja lehet a társadalom haladásának, az ország fejlődésének magas színvonalú szolgálata. A törvénytervezet nagy értéke, hogy egyértelműen fogalmazza meg az informátor és az újságíró kötelességeit és jogait. Egyben gondoskodik a két fél érdekvédelméről is. Bízunk abban, hogy ezt a tényt egyetértéssel és megelégedéssel fogadják a tájékoztatásban érintettek és kötelezettek. Szenvedélyes és konstruktív vita alapján legyen szabad mindezt szókimondóbban megfogalmazni. Az újságírók azt várják a törvény megszületésétől, hogy az állami, gazdasági és társadalmi szervek jobban segítik majd a tájékoztatási munkásságukat, egyszóval, megnövekszik majd a készség a tartalmasabb, nyíltabb, érdemibb tájékoztatásra. Az informátorok pedig — akiknek helyzete gyakran oly nehéz — azt várják az újságíróktól, hogy minden időben álljanak a jó törekvések mellé, támogassák és érzékeltessék jobban azokat az erőfeszítéseket, amelyek gyötrődések és kockázatok vállalásával vezethetnek megoldások , az eredmények irányába. Védelmezzék és gyarapítsák szocializmust építő hazánk értékeit. A két bizottságnak az a véleménye, hogy az említett két igénynek, illetve követelménynek a törvénytervezet megfelel. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül két tiszteletteljes javaslattal szeretnék élni. Az egyik, amivel megbízott a bizottság, hogy kérjem az országgyűlés elnökét és a kormány elnökét, ha nagyobb horderejű téma kerül az országgyűlés elé — mint most a sajtótörvény —, ne egy hét álljon a parlamenti bizottsági tagok rendelkezésére,hiszen évek óta készítjük elő ezt a törvényt. Ha több idő állt volna rendelkezésre, minden bizonnyal' még több javaslat, még precízebb vélemények születtek volna és a törvény is sok vonatkozásban még kifinomultabban fogalmazódott volna meg. Ugyanakkor azt is tisztelettel kérjük, érdemes volna elgondolkozni azon, mit értünk társadalmi vita alatt. Mert az, hogy néhány társadalmi szervezet, köztük mondjuk a MUOSZ és az írószövetség megvitatja a törvénytervezetet, az még nem biztos, hogy társadalmi vita. Sok társadalmi szervezet, amely nagyon érintett és komoly társadalmi réteget képvisel, köztük a Hazafias Népfront is, ezt a tervezetet nem vitatta meg. Végezetül a kulturális, jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság megbízásából kérem a tisztelt országgyűlést, hogy a két bizottság együttes írásában megfogalmazott módosító javaslatával együtt a sajtóról szóló törvényjavaslatot szíveskedjék elfogadni. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslathoz nyolcan jelentkeztek felszólalásra. Dr. Fodor László képviselőtársunk felszólalása következik. DR. FODOR LÁSZLÖ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! A sajtótörvénytervezethez hozzászólva óhatatlan, hogy egy újságíró — ha néhány mondat erejéig is, ahogy azt Markója elvtárs tette — ne szóljon a régebbi időkről. A politika, társadalmi és gazdasági progresszió hamar felfedezte a sajtóban a küzdőtársat hazánkban. Elég utalni Kossuth kéziratos újságjára, az Országgyűlési Tudósításokra, amellyel a reformországgyűlés célkitűzéseit kívánták elősegíteni, vagy Táncsics lapjára, a Munkások Újságjára, amelyet „száz fájó seb begy ágy ítására" szántak. Hogy mennyire tekintettek úgy a sajtóra, mint küzdőtársra, hadd idézzem Petőfit. „Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót" — írta naplójában a költő. 1848. március 15-én a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatásával a forradalmi ifjúság, a pesti nép véget vetett a cenzúra uralmának. De mire a sajtószabadság kivívását sajtótörvénybe foglalták, az örömbe már üröm is vegyült. A 18-as törvénycikkben — amire Markója elvtárs is utalt — már az is olvasható, „Aki a vallás, vagy az alkotmány erőszakos megváltoztatására izgat, aki a király személyét sérti, aki hatóságot, tisztviselőt vagy magánszemélyt rágalmaz, azt 300-tól 3000 forintig terjedő bírsággal és hat hónaptól hat évig terjedő börtönnel büntetik". E rendeletre hivatkozva ismét visszaállították a cenzúrát, s hosszú évtizedekig tudták a gondolati szabadság bilincsét rajta tartani a sajtón. A Népszava cikkíróinak 1926-ban például 11 év, egy hónap és 9 napra kellett bevonulniuk a börtönbe, és 24 852 pengő pénzbüntetést fizettek az újság óvadékából az ügyészség pénztárába. Szerkesztőségi archívumunkban őrzünk olyan Népszava-példányokat, amelyekben a cenzúra 10-20 sorokat, egész cikkeket, egész oldalakat is törölt. De ilyen körülmények között is megjelent 1941-ben a Népszava híres karácsonyi száma, amely az első országos hatású kiállás volt a második világháború ellen, a fasizmus ellen, a független demokratikus Magyarország mellett. Göröngyös utat járt be a magyar sajtó a felszabadulás utáni négy évtizedben is. Nehéz, de szép volt az újságírók munkája. Részesei és krónikásai lehettünk népünk felszabadulásának, társadalmi rendszerünk átalakulásának. A magyar sajtó azonban nemcsak krónikása volt a nagy eseményeknek, hanem a maga eszközeivel elő is segítette azokat. Az elmúlt negyven esztendő alatt szocialista tudatformáló munkánkkal hatni tudtunk az olvasókra, segíteni tudtuk a szocialista ember formálását, az ember teljes személyiségének kibontakoztatását, a közjót szolgáló cselekvőkészséget. Az állampolgárok, a dolgozók csak céljaink társadalmi programunk, terveink és módszereink jobb ismeretében tudnak eligazodni, helyesen állást foglalni mindennapi életünk, valóságunk, a bonyolult nemzetközi helyzet ügyeiben.