Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-4

225 Az Országgyűlés 4. ülése, 1985. december 20-án, pénteken 226 találtuk magunkat szemben, mint a nyersanyagés energiaforrások kiaknázásának növekvő költségei, a műszaki fejlődés nehézségei, a külső és belső egyensúlyi problémák, vagy az intenzív gazdasági növekedés irányítási és finanszírozási gondjai. Az e problémák megoldására való törekvés valamennyi szocialista országban előtérbe állítja a műszaki—tudományos haladás felgyorsításának, a nemzetközi követelményekhez jobban alkalmazkodó, az országok adottságainak legjobban megfelelő termelési és exportszerkezet kialakításának, valamint a tervezési és gazdaságirányítási rendszerek korszerűsítésének követelményét. Ezek a törekvések megtalálhatók a testvérpártok kongresszusi anyagaiban és a KGST testületeinek dokumentumaiban is. Tisztelt Országgyűlés! Most, a tervidőszak végén elmondhatjuk, hogy társadalmi megrázkódtatások nélkül, alapvető társadalmi vívmányaink megőrzése mellett sikerült túljutni e kritikus időszakon úgy, hogy a gazdaság néhány fontos területén jelentős változások következtek be. Az egyik, hogy megállt a külső és a belső egyensúlyi viszonyok felbomlásának, az eladósodás növekedésének az V. ötéves tervidőszakban felgyorsult folyamata. A másik, hogy szerény, de mégis figyelemre méltó fejlődés bontakozott ki a termelés és a fogyasztás számos területén is. 1985-ben összehasonlítható árakon számolva a nemzeti jövedelem mintegy 50 milliárd forinttal, az ipari termelés 112 milliárd forinttal, a mezőgazdasági ágazat termelése pedig 65 milliárd forinttal magasabb, mint 1980-ban volt. A lakosság egy főre jutó fogyasztása reálértékben az 1980. évi 53 ezer forintról 1985-ben közel 57 ezer forintra emelkedett. A lakásállomány növekszik. A javulást jól mutatja, hogy 1980-ban 113 család jutott 100 lakásra, 1985-ben pedig 105. A lakásellátást tekintve az európai középmezőnyben foglalunk helyet. Végül a VI. ötéves terv egyik legfőbb eredménye, hogy ismét egyensúlyba hozta az ország gazdaságát: a költségvetés helyzete jobb, mint az V. ötéves tervben volt, többet exportálunk, mint importálunk, bevételeink meghaladják kiadásainkat. Ha törékeny is ez az egyensúly, de megvan, és ezt kell megszilárdítani. Ez nem kis teljesítmény, nemzetközileg is méltányolják és hozzájárul kedvező nemzetközi megítélésünkhöz is. Az eredmények mellett ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a választott út új feszültséggócok kialakulását is eredményezte. Az egyik az, hogy a fejlesztési források megcsappanása lelassította a magyar gazdaság kívánatos és elodázhatatlan strukturális fejlesztését. A másik az, hogy a kedvezőtlen külső és belső körülmények Összejátszása, a kialakult hatékonysági színvonal megnövelte a magyar gazdaságban lappangó inflációs nyomást, aminek eredményeként évi 4.2 százaléktól 8,3 százalékig terjedő infláció alakult ki a magyar gazdaságban. A keresetek és a pénzbeli társadalmi juttatások reálértékét nem tudtuk megőrizni, a reálbérek csökkentek, a költségvetési intézményeink szolgáltatásai romlottak, és mindez kedvezőtlenül befolyásolta a társadalmi közhangulatot. E nehéz években a gazdaságirányítás olyan, a nehezedő feltételeket közvetítő döntésekre és intézkedésekre kényszerült, amelyek a gazdálkodó szervezeteket kedvezőtlenül érintették. Ezek egy része váratlanul érte a vállalatokat, visszamenőleges hatályú volt, és nehezítették a változásokhoz való igazodást. Emiatt a központi gazdaságirányítást sok kritika éri. Ezen a helyzeten javítanunk kell. Intézkedéseinket világosan és érthetően kell megindokolni, és a szabályozás kiszámíthatósága iránti jogos igényeknek a lehető legnagyobb mértékig meg kell tudnunk felelni. E problémákat is figyelembe véve fel kell tenni a kérdést: jó irányt választottunk-e akkor, amikor az előzőekben jellemzett út mellett döntöttünk? Engedjék meg, hogy ennek kapcsán három kérdésre röviden kitérjek. Az első : felvethető, hogy volt-e lehetőségünk arra, hogy a külső pénzügyi egyensúlyt ne a termelés visszafogásával, ne a gazdasági növekedés ütemének mérséklésével, hanem a termelés felgyorsításával állítsuk helyre. Nem egy ország ezt az utat választotta. Magyarország azonban — figyelembe véve az V. ötéves tervidőszak tapasztalatait, a termelési struktúráját, tehát azt, hogy a termelés milyen import-, anyag- és energiaigényes, feldolgozóiparának termékei pedig menynyire versenyképesek — ezt a lehetőséget az adott helyzetben nem választhatta. Az elmúlt hat-hét év távlatából is azt kell mondani, hogy választásunk szükségszerű és helyes volt. A másik az, — amiben valóban volt korlátozott döntési szabadságunk —, hogy helyes volt-e a külső egyensúly javításának terheit nagyobb részt a felhalmozásra és csak kisebb mértékben az életszínvonalra, a lakossági fogyasztásra hárítani. Most, amikor kezdünk a mélypontról kimozdulni, vannak, akik azt mondják, hogy egyszerre és radikálisabb módon kellett volna megoldani ezt a kérdést úgy, hogy veszteségeink nagyobb részét kellett volna az életszínvonalra, a lakossági fogyasztásra hárítani. A Magyar Szocialista Munkáspárt helyesen tette, hogy amennyire csak lehetett, óvta a magyar belpolitika stabilitását azzal is, hogy a veszteségekből kevesebbet engedett a lakosságra hárítani, számolva azzal, hogy a fejlesztések és beruházások visszafogásából fakadó problémákkal a jövőben még találkozni fogunk. Az elmúlt negyven év legnagyobb politikai vívmánya az a szocialista nemzeti egység, az a történelmi és nemzeti méretű közmegegyezés, ami az utóbbi három évtizedben létrejött. Természetesen nekünk nem közömbös, hogy iparunk és mezőgazdaságunk termékeit, teljesítményét hogyan értékeli a világpiac, de hazánknak nemzetközi rangot, hitelképességet, szavunknak súlyt nem gazdaságunk teljesítménye, hanem mindenekelőtt az a politika teremtett, amit 1957-től folytattunk, és ami körül kialakulhatott a különböző gondolkodású, vallású és nemzetiségű emberek egysége, amely kifejezően nyilvánulhatott meg a Hazafias Népfront múlt héten lezajlott kongresszusán is. Erre gondolva, azt kell mondjuk, hogy az az álláspont, amely ezt az értékűn-