Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-20

1333 Az Országgyűlés 20. ülése, 1983. június 23-án, csütörtökön 1334 zőpont jelentkezik és nyilvánul meg ezekről a kérdésekről folyó vitákban. Ez érthető is, hiszen ki-ki olyan oldalról közelíti meg és vizsgálja ezeket az életünket érintő és befolyásoló nagyon fontos jelenségeket, hogy számára azok közül melyik a legfontosabb és a legsürgősebb. Egy gondolat azonban majdnem minden nézőpontban megjelenik, ha nem is azonos mélységben és következetességgel. Az az igény, hogy jól mérjük fel dolgainkat, tennivalóinkat, az, hogy legyen végre konkrét, kézzel fogható, hogy mit követelünk meg önmagunktól és másoktól. Az, hogy nagyobb hozzáértéssel, felelősséggel cselekedjünk minden dolgunkban, az hogy elismerjük azt, ami elismerésre, követésre méltó, a rendet, fegyelmet, pontosságot minden dologban, hogy utasítsuk el mindazt, amit elutasítani elemi kötelességünk és jól felfogott érdekünk, a hanyagságot, a felelőtlenséget, fegyelmezetlenséget. Ez a felismerés azt bizonyítja, hogy valami megmozdult, elmozdult a társadalomban, hogy elindultunk azon az úton, amelyen gondjaink megoldása múlik. Az előbb felsorolt, a lakosságot foglalkoztató problémák közül néhányról részletesebben szólnék : Az életszínvonal alakulásában jelentős szerepe van az árpolitikának, az árak mozgásának. Egyre világosabbá válik lakosságunk különböző rétegeiben az, hogy a helyes árszint kialakítása nem egyszeri aktus, hanem folyamatos tevékenység, amelyet nem lehet kikerülni — szükségszerű lépés, annak ellenére, hogy az árrendezések senkinek nem okoznak örömet. Ezért tartom szükségesnek elmondani azt a tapasztalatomat, hogy a központi, nagyobb ármozgásokkal ellentétben mindig a be nem jelentett, szinte észrevétlenül „becsempészett", néhány filléres vagy éppen tíz filléres áremelések okoznak problémát a lakosság gondolkodásában. Nem hozok fel példákat; elég talán a közelmúltban a rádióban, a hallgatók levelei alapján elhangzott kabarémüsorra utalnom. Még egyszer — a félreértések elkerülése végett — leszögezem, hogy társadalmunk ma már megérti: a kereslet-kínálat összhangját, a takarékosabb fogyasztást, gazdálkodást, a külpiac hatásait a szabályozók és az árak révén kell közvetíteni a vállalatokhoz és a fogyasztókhoz. Éppen ezért minden esetben, hasonlóan a központi intézkedésekhez : kezeljük felnőttként a társadalmat. És még valamit! Ezek a fent említett jelenségek éppen azoknál a rétegeknél okoznak gondot, amelyek minden fillért és forintot megnéznek, mielőtt elköltik. A másik téma: a lakásépítés és a lakásgazdálkodás problémája. Sokakat érintő gond — kit azért, mert van lakása, másokat azért, mert még nincs. Biztos vagyok benne: nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nagyobb gond az, ha valaki nem rendelkezik lakással. Róluk szólnék, annak kapcsán, hogy ma már, de jövőben egyre inkább az önerőből történő, államilag támogatott lakásépítés lesz a jellemző. Aki már építkezett, tudja, mennyi gonddal és utánajárással jár egy lakás, egy ház felépítése. Mert sokszor hiába az előtakarékosság, az állami hitel, a családi, rokoni támogatás — az építéshez szükséges anyagok beszerzése sok felesleges időt és energiát von el a tényleges munkától. Ezért örültem annak, hogy a kormány intézkedéseket tett és tesz az építkezni szándékozók számára nyújtandó különböző szolgáltatások bővítésére, valamint az építőanyagok iránti, megnövekedett kereslet kielégítéséhez szükséges feltételek megteremtésének, meggyorsítására. Az lenne a tisztelet teljes kérésem : legyen minél gyorsabb a feltételek megteremtése, mert az építkezés nemcsak munka, hanem áldozatvállalás is — még akkor is, ha személyes igények kielégítését szolgálja. Éppen ezért ezen problémának a felszámolása — azt hiszem, nem túlzás így fogalmazni — elsőrangú politikai kérdés is. A kormány intézkedéseit az építkezni szándékozók egészen biztosan üdvözlik. Hogy ez a segítő szándék teljes egészében érvényesüljön: szükség lesz arra is, hogy azok a szervek, amelyek az építési anyagok szállításával, terítésével foglalkoznak — mérjék fel egy-egy terület várható igényeit (talán nem lehetetlen dolog!), és megfelelő szervezéssel csökkentsék le az utána járás és a felesleges szállítási költségek ma még gyakori előfordulását. Tisztelt Országgyűlés! Még két témát említenék, annak ellenére, hogy itt, ezen a fórumon is már többször történt rá utalás; az egyikről éppen tegnap tanácskozott a Minisztertanács. Megyénk településszerkezete közismerten aprófalvas jellegű. A megye párt- és állami vezetésének töretlen szándéka a településfejlesztésre vonatkozó határozatok következetes végrehajtása. A falusi letelepedési szándékot óhajokkal vagy adminisztratív lépésekkel, eszközökkel nem lehet növelni. Arra van szükség, hogy javítsuk a lakásépítés feltételeit, és jó színvonalú ellátással, az intézményhálózat fejlesztésével, a helyi szervek kulturált munkájával teremtsünk vonzó életfeltételeket községeinkben. örvendetes, hogy Vas megyében növekszik azon községek száma, amelyek megfelelnek a fenti elvárásoknak, s ahol nemcsak hogy megállt a lakosság elvándorlása, hanem gyarapodik a lélekszám, s külön érdemes megemlíteni, hogy egyre több fiatal telepedik le e községekben. A kisközségek döntő többségében azonban két nagyon fontos tényező hiánya akadályozza az emberek — és főleg a fiatalok! — otthonmaradását. Az egyik: a jó minőségű ivóvíz hiánya. Falu gyűléseken és egyéb fórumokon a lakosság egyre élesebben követeli a közműves vízszolgáltatás mielőbbi biztosítását, vállalva a nem kis összegű saját teherviselést is. Ez nálunk a megyében átlagosan 25 ezer forint. A megye vezetése a maga anyagi eszközével segíti és támogatja a lakosság ez irányú áldozatvállalását, de egymaga nem képes a jogos igények teljesítésére. Nem tudom másutt milyen a lakosság áldozatvállalása az ilyen dolgokban -r» de azért hadd tegyek egy javaslatot : a kormány a szűkösebb lehetőségek közepette is ott nyújtson támogatást, ahol a lakosság és a vezetés a maga részéről mindent megtesz vagy meg akar tenni egy nagy gond megoldására. A másik gond szintén nem újkeletű és — gondolom — nem csak Vas megyei : a kisközségek áruellátása. Ez az a téma, amire az előbb utaltam. Nem kívánok belemélyedni az áruellátás milyenségének okaiba — ezek közismertek. De a gond mégiscsak