Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-20

1257 Az Országgyűlés 20. ülése, 1983. június 23-án, csütörtökön 1258 dig arra törekedtünk, hogy közgazdasági megoldást keressünk, és csak ott és csak annyiban éltünk adminisztratív eszközökkel,^ ahol és amikor más lehetőség nem állt rendelkezésre. Akadtak olyan — főleg korlátozó — intézkedések, amelyek sok kritikát váltottak ki. Ezeket magunk is csak a kényszerítő helyzet miatt határoztuk el, mert tudatában vagyunk annak, hogy az egyensúly és a továbbhaladás feltételeit elsősorban a társadalmi munka termelékenységére alapozott termelés-növeléssel kell megteremteni. Más szóval : a termelés korszerűségét olyan magas fokra kell emelni, a munka- és az anyagráfordítást pedig olyan szintre kell csökkenteni, hogy megszűnjön vagy legalábbis lényegesen csökkenjen a megváltozott cserearányokból származó veszteségünk. Ez lehetséges — de viszonylag hosszan tartó, jóval nehezebb és összetettebb feladat, mint azt régebben, vagy akár a VI. ötéves terv elfogadásakor gondoltuk. Gazdaságunk szilárd alapokon nyugszik, és a rendelkezésre álló szellemi cs anyagi erőforrás már ma is nagyobb, mint ami a megtermelt új értékben kifejezésre jut. Ezért a közvetlenül előttünk álló feladat most nem az, hogy új célokat tűzzünk ki, hanem hogy gyorsabban haladjunk a kijelölt úton, mielőbb megteremtsük azokat a feltételeket, amelyek révén a népgazdaság teljesítményét a tényleges lehetőségekkel összhangban álló szintre tudjuk emelni. Ehhez az szükséges, hogy — elsősorban a feldolgozóiparban — jóval nagyobb figyelmet fordítsunk a termékszerkezetnek az adottságainkkal, valamint a hazai és a külpiaci igényekkel számoló korszerűsítésére, a minőség, a versenyképesség javítására, a termelékenység növelésére, a fajlagos anyagfelhasználás és ezzel együtt az importigényesség csökkentésére, a jövedelmezőség fokozására. A gazdasági teljesítmény növelését most és a következő években nem új nagyberuházások révén, hanem a tartalékok feltárásával, a meglévő termelőberendezéseket kiegészítő, korszerűsítő, a technológiákat megújító műszaki fejlesztéssel, gyorsan megtérülő szellemi és anyagi befektetésekkel, a szervezettség, a munkakultúra növelésével kell elérni. Mindezt nemcsak a már említett világgazdasági változások és a napjainkra jellemző technológiai verseny kényszere miatt, hanem azért is így kell tennünk, mert a fejlettségnek arra a fokára jutottunk, amikor a régi extenzív út már nem járható. Céljainkat csak akkor érhetjük el, ha új hajtóerőket állítunk a fejlődés szolgálatába, más szóval ha a gazdálkodásban minden szempontból a minőségi megújulásra törekszünk. Erre szükség van a hatodik ötéves terv követelményeinek teljesítéséhez és ahhoz is, hogy megalapozzuk jövő fejlődésünket. Az intenzív fejlődés követelményeiből kiindulva még erőteljesebben be kell kapcsolódnunk a nemzetközi munkamegosztásba, mindenekelőtt a szocialista gazdasági integrációba. Nemzetközi gazdasági kapcsolatainkban mindig, a jövőben is, a KGST tölti be a legfontosabb szerepet. Gazdasági fejlődésünk és stabilitásunk szempontjából különösen fontosak a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok. Közismertek és nem szorulnak bizonyításra azok az előnyök, amelyeket a szocialista országokkal folytatott két és sokoldalú együttműködés jelent szamunkra, és hozzátehetem, partnereink számára is. Az 1985-ig szóló hosszúlejáratú megállapodások fontos alapját képezik ötéves tervünk megvalósításának, amelyek kölcsönös és hiánytalan teljesítése közös érdekünk. A magunk részéről ennél is többre törekszünk. Ezért tárgyalásokat kezdeményeztünk a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal az 1983—85. évi árucsereforgalom további bővítésének lehetőségeiről. A nyilvánvaló előnyök láttán mostanában a korábbinál is gyakrabban merül fel a kérdés: miért nem növeljük még jobban a szocialista országokkal folytatott külkereskedelem méretét és arányát. Ha ez csak az elhatározáson múlna, nem kétséges, már rég megtettük volna. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Nincs olyan gazdasági integráció, — a KGST sem az, — amely mindenben önellátó lehetne. A szükségletek kielégítésének korlátai vannak. De a mi gazdasági közösségünk hatalmas szellemi és anyagi potenciállal rendelkezik — és bár a tagországok többsége számos gazdasági nehézséggel birkózik —, ma is a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági régiója, amely példa nélkül álló közös alkotásokat hozott létre, s minden lehetősége megvan rá, hogy magasabb fokon elégítse ki az igényeket. A mi érdekünk is az, hogy ehhez közösen, mielőbb és minél jobb feltételeket teremtsünk. így és ebben a szellemben készülünk a KGST tervezett felső szintű értekezletére. Nemzetközi gazdasági kapcsolatainkban növekvő szerepe van a fejlődő országokkal mind jobban kiépülő együttműködésnek. Az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján készek vagyunk a fejlett tőkés államokkal folytatott kereskedelem és kooperáció bővítésére is. Nem rajtunk múlik, ha ez lassabban halad, mint ahogy erre adottságaink lehetőséget biztosítanak. Az intenzív fejlődési szakasz kibontakozásának meggyorsításához irányítási rendszerünk valamenynyi fő elemének, a népgazdasági tervezésnek, a közgazdasági szabályozóknak, — ezen belül az ár-, béres adórendszernek —, a piacfelügyeleti tevékenységnek, az intézményi és szervezeti rendszernek összehangolt és egyidejű továbbfejlesztésére van szükség. Méginkább olyan feltételeket kell teremteni, ami a központi állami gazdaságirányítás hatékonyságának fokozásával együtt növeli a vállalati önállóságát, nagyobb teret ad a gazdasági eredményekhez fűződő kollektív és egyéni érdekeltség érvényesülésének, növeli a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vezetők, műszaki és gazdasági szakemberek társadalmi rangját, anyagi megbecsülését. Ugyanezekből a meggondolásokból tovább akarunk lépni azon az úton, amely lehetővé tette, hogy a vállalati kollektívák részt vehessenek a gazdasági tervek kialakításában, véleményt alkothassanak a gazdasági vezetők munkájáról és beleszólhassanak azok kiválasztásába. Azok az előkészítő munkálatok, amelyek az 1968-ban bevezetett gazdasági mechanizmus továbbfejlesztését szolgálják, a bevált alapelvekre építve, a tudomány és a gyakorlat képviselőinek közreműködésével intenzíven folynak és a befejezéshez közelednek. Tisztelt Országgyűlés! A közvetlenül előttünk álló feladatokról az 1983. évi terv eddigi végrehajtásáról szólva azt mondhatom: vannak biztató, de vannak nyugtalanító jelek is. Megfelelő volt