Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-30

1983 Az Országgyűlés 30. ülése, 191 Az idén elkészült Országos Baleseti Intézet után jövőre a nyíregyházi, az esztergomi, a győri, a miskolci kórház bővítéses rekonstruk­ciója befejeződik, és bővül a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem. Lényeges intézkedésnek tartjuk, hogy megkezdjük — egyelőre néhány megyében — az egységes családvédelmi köz­pontok kiépítését. Tisztelt Országgyűlés! A társadalom biza­lommal számít és támaszkodik az ifjúságra, kü­lönös gondot fordít a fejlődés feltételeinek ja­vítására. A népesedéspolitikai intézkedések mellett, merem mondani, azokat kiegészítve, azokhoz kapcsolódva az ifjúság gondjain legin­kább a lakásépítési feltételek javításával lehet a legtöbbet enyhíteni, és e téren is tudunk új intézkedéseket hozni. örvendetesnek tartjuk mindenekelőtt, hogy az ötéves tervben előirányzott lakásépíté­si program teljesül. Ez úgy volt lehetséges, hogy a lakásépítés és -vásárlás feltételeiben a társadalmi teherviselést és a szociális szempon­tokat figyelembe véve változásokat hajtottunk végre. A lakáshoz jutás gondjai ennek ellenére közismertek, a segítő szándék sem hiányzik azonban. 1985-ben a leginkább rászorultakat tudjuk új intézkedésekkel segíteni. Fokozato­san figyelembe vesszük az építő vagy vásárló családok jövedelmi, szociális helyzetét, rászo­rultságát. A többgyermekes családok gondjait enyhí­ti, hogy az úgynevezett szociálpolitikai kedvez­mény, juttatás az együtt költöző harmadik gyerek után az eddigi 40 ezer forintról 80 ezer forintra fog emelkedni. A korábbinál nagyobb összegű kedvezményes hitel lesz igénybe vehe­tő tetőtér-beépítésre, emelet-ráépítésre, tolda­lék-építésre és több külön kölcsönt kaphatnak a fiatalok az ifjúsági takarékbetéteik után. A munkáltatói támogatás jogcímeit, lehetőségeit is bővítjük a jövőben, ezek kölcsöntörlesztés megfizetésére is felhasználhatók lesznek. Az egyéni rászorultságot leginkább a tanácsok tud­ják figyelembe venni. Már ebben az évben is sok tanács öntevékenyen épített ki olyan rend­szert, amely ezt a célt szolgálja. Jövő évre az ilyen célra rendelkezésre álló összegeket lénye­gesen bővítjük. Folytatjuk emellett az állami bérlakások felújítását, az ehhez adott támoga­tás 16 százalékkal fog emelkedni. Tisztelt Országgyűlés! Az adatokból és az intézkedésekből látható, hogy nem kis feladat megoldására vállalkozunk. Erőforrásaink azonban természetesen igencsak végesek. A közoktatás, az egészségügy és a lakásépítés előtérbe helyezése szükségszerűen azzal jár, hogy már, egyébként jogos igény kielégítésé­re nem jut elégséges erő, és ez még inkább a takarékos gazdálkodásra ösztönöz. Itt megin­dult egy folyamat az állami szervek körében is, és ezt semmiképpen sem lehet gyengíteni. A költségvetés igyekezett ezt figyelembe venni, és további lépéseket teszünk a költség­vetési gazdálkodás szabályainak és az intézmé­nyek működésének racionalizálására. Mivel az életkörülményeket befolyásoló összegek nagyobb részével közvetlenül a taná­csok gazdálkodnak, kétszeresen is fontos, hogy 84. december 19-én, szerdán 1984 a tanácsi gazdálkodásban folytassák a jó kez­deményezéseket, felkutassák és hozzáférhetővé tegyék azokat a pótlólagos forrásokat, amelyek a nagyobb önállósággal hatékonyabban végzett munkában és a társadalmi összefogásban rej­lenek. Az állami költségvetés biztosítja jövőre is az ország védelmi képességének megőrzéséhez, nemzetközi kötelezettségeinkkel és gazdasági lehetőségeinkkel összhangban álló fejlesztésé­hez szükséges eszközöket. Tisztelt képviselő elvtársak! Az 1985. esz­tendő kiemelkedő politikai események éve lesz. A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kong­resszusa és a felszabadulás 40. évfordulója számvetésre és új feladatok kitűzésére kötelez bennünket. Tudjuk, hogy terveink és tetteink egyaránt jövőt és sorsot formálnak. Elsősorban rajtunk múlik, hogy olyan lesz-e a jövő, úgy alakul-e a sorsunk, mindannyiunké az ország­ban, amint ezt szeretnénk. Elképzeléseink meg­valósításához valamennyi honfitársunk alkotó közreműködésére, céltudatos cselekvésére van szükség. Élve az intézmények, a vállalatok és az egyének nagyobb önállóságával, felelősségé­vel, a demokrácia kiszélesedése nyomán adódó lehetőségekkel, és vállalva az ezzel járó felelős­séget, kell dolgoznunk mindenütt, vállalatnál, szövetkezetnél, állami intézménynél egyaránt. Kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy eb­ben a szellemben vitassa meg és fogadja el az előterjesztett törvényjavaslatot. (Taps.) ELNÖK : Dr. Harmat László képviselőtár­sunkat, a terv- és költségvetési bizottság elő­adóját illeti a szó. DR. HARMAT LÁSZLÓ: Tisztelt Ország­gyűlés! A Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének törvényjavaslatát, mely a tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert, az Or­szággyűlés állandó bizottságai részleteiben, az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága december 14-i ülésén, a pénzügyminiszter elv­társ előadásában összességében is megvitatta. Az ülésen részt vett valamennyi állandó bizott­ság elnöke vagy titkára is, és tájékoztatást adott a költségvetés szakterületüket érintő rész­leteire vonatkozóan kialakított véleményükről, észrevételeikről. A felszólalások helyzetük reális ismeretéről tanúskodtak, a képviselők egyetlen esetben sem támasztottak irreális követeléseket a költ­ségvetéssel szemben, azt kivétel nélkül elfoga­dásra ajánlották a Tisztelt Országgyűlésnek. Felhívták a figyelmet azonban olyan gondja­inkra, amelyek ismerete, lehetséges enyhítése segítheti gyorsabb előrehaladásunkat. Megtisz­telő feladatom, hogy ezekről tájékoztassam a Tisztelt Országgyűlést. A szociális és egészségügyi bizottság el­nöke, elismerve az egészségügy fejlesztésére irányuló jelentős erőfeszítéseket, intézkedése­ket sürget néhány, az eredményes gyógyító munkát akadályozó körülmény elhárítására. Ezek közül is kiemelkedik néhány. Ilyen: na­gyobb teljesítményű új műszerek importálásá­nak szükségessége, a gyógyszerek hazai gyártá­sának további fokozása, s — mint ahogy azt már tervezik — az általunk nem gyárthatók

Next

/
Thumbnails
Contents