Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-29

1947 Az Országgyűlés 29. ülése, 1984. október 18-án, csütörtökön 1948 és úgy gondolom, hogy központilag is kezdeményezni kellene e módszer kipróbálását és a tapasztalatok szerinti fejlesztését. Meggyőződésem, hogy a közvetlen demokrácia fórumainak szervezése a népfront-mozgalom és a benne résztvevő társadalmi szervezetek fontos feladata. A tanácsok és a népfrontbizottságok felelősek azért, hogy a lakosság véleménye, javaslata, kritikája hasznosuljon a döntésekben. A választási törvény társadalmi vitája során világossá vált, hogy fejleszteni kell a tanácsi testületi tevékenységet is. Nekem az a benyomásom, hogy tanácsrendszerünk fejlesztésében az elmúlt évtizedben jelentős mértékben az igazgatás korszerűsítésének szempontjai érvényesültek. A Központi Bizottság is rámutatott arra, hogy most a népképviseleti-önkormányzati vonások erősítése vált elsőrendű feladattá, hiszen a szakigazgatási feladatok teljesítése is jórészt a testületek és a lakosság támogatásán múlik. A társadalmi egyetértésnek és együttműködésnek ezen a területen sincs alternatívája. Van tennivaló a végrehajtó bizottságok és a tanácstestület viszonyában is. A tanácstestület mérlegelési, döntési tevékenységét fejlesztve, a végrehajtó bizottság mindinkább váljék azzá, aminek nevezzük, a végrehajtás szervévé. Végeredményben a végrehajtó bizottság és az apparátus elemi érdeke, hogy a növekvő önállósággal együtt járó felelősséget ossza meg a tanácsi testülettel és a lakossággal. A nagyobb mérlegelési lehetőség, a vélemények és az érdekek érvényesítése szükségképpen tükröződni fog a tanácsi testületek vitáin. Hozzá kell szoknunk, és talán kívánatos is, hogy csökkenni fog a teljes egyetértésben hozott határozatok aránya. Törvényeink a vélemények megismerése érdekében a titkos szavazást sem zárják ki. És ha vannak — mert nyíltan és a felszín alatt a valóságban vannak — a szembenálló érdekek és vélemények, akkor a döntéshez az ad jó alapot, ha ez tükröződik a testületi szavazásokon is. Meg kell tanulnunk — úgy gondolom — elsősorban nekünk, tisztségviselőknek az ellenvélemények kezelését. Meg kell szoknunk és el kell viselnünk, sőt tisztelnünk kell a jó szándékból eredő ellentmondást, az ellenünk szavazókat vagy a kisebbségben maradók fenntartásait. A helyi tanácsi testületek demokratikus vitakészségének, döntési szabadságának kibontakoztatásában különös felelőssége van a kormányzati és a megyei tanácsi szerveknek. Ezért teljesen egyetértek a beszámoló erre vonatkozó megjegyzéseivel. A tanácsi önkormányzat fejlesztésének lényeges eleme lesz a társközségekben a községi elöljáróságok megalakítása. A beszámoló jelzi, hogy a községi közös tanácsok kialakulásának folyamata lezárult, és megállapítja, hogy a közös tanácsok rendszere bevált. Ez az általános megjegyzés differenciált valóságot, sok-sok félelmet és sérelmet takar. Tudom, hogy készül az elöljáróságok működésének szabályzata, Papp elvtárs is szólt erről. Kormányzati gyakorlatunk szerint jó lenne, ha még a tervezés alternatív szakaszában az elképzelésekről a társközségek képviselői társadalmi vita keretében közvetlenül is véleményt mondhatnának. Végezetül a tanácsi testületi demokrácia vonatkozásában szeretnék szólni nagyvárosainkról. Amint képviselőtársaim közül sokan tudják, én emberségből és politikai meggyőződésemből falupárti vagyok, és amikor módom van, szót emelek a községek egyenjogúsága érdekében. De mint állampolgár és reálpolitikus azt vallom, hogy az ország, a népgazdaság és a társadalom fejlődése jelentős mértékben városai, elsősorban nagyvárosai működésétől függ. Ide összpontosul szellemi és anyagi, politikai erőink döntő hányada. Tudom, sokat tettünk városaink, fővárosunk fejlődéséért, szakszerű működéséért, és a tanácsi irányítás, a demokrácia fejlesztéséért. De vajon elértük-e a demokratizmus fejlesztése szempontjából mindazt, amit nagyvárosaink társadalmának politikai és kulturális fejlettsége indokol és lehetővé tesz ? Vajon érzékeli-e a lakosság törekvéseinket és szándékainkat? Nekem az a meggyőződésem, hogy minden feltétele adott annak, hogy a társadalom bevonásával és közreműködésével a nagyvárosokban is gyorsabban haladjunk előre a demokratizmus, a testületi munka fejlesztése területén. Ezekkel a gondolatokkal kívántam a napirend vitájához hozzájárulni, észrevételeimet és javaslataimat az országgyűlés és a kormány figyelmébe ajánlani. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket húsz percre felfüggesztem. (Szünet: 16.47—17.10. — Elnök: Apró Antal) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Szólásra következik Horváth Lajos képviselő társunk. HORVÁTH LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Immár közel 34 éve fog engem a tanácsi munkahely, ezért igen nagy figyelemmel követem ezt a törvényt, amely ebben a szakmában eleddig legtöbbre volt hivatott és a legtöbbre volt képes. Egy próbát állt tanácstörvény megvalósulását a végrehajtás egyik állomásán vizsgáljuk meg, tehát sem kezdetén, sem végén, hanem egy közbülső megállón szólt erről a kormány nevében Papp elvtárs. Mindenkit az a szék szólaltat meg, amelyikben ül. így hát természetesen nem minden részletkérdést ítélek meg egyformán az államtitkár elvtárssal. Az is meglehet, hogy egy tanácsi ember a kívánságait is bele akarja látni a beszámolóba, de hát hosszú szolgálatom alatt azt is megtanultam, hogy a tanácsi munka azon dolgok egyike, amelynél sokat számít, hogy kívülről vagy belülről, felülről vagy alulról nézik-e. Természetesen én belülről és alulról közelítve szeretnék dolgainkról szólni, megfogadván azt, amit Liszt Ferenc tanácsolt: ,,Ha az ember nem bátor, akkor még óvatos sem lehet eléggé." Az államtitkár elvtárs korábban egyhelyütt arról beszélt, hogy a tanácstörvény legfontosabb politikai céljait három dologban lehet megfogalmazni. Abban, hogy miként fejlődött a tanácsok önállósága és öntevékenysége; aztán abban, hogy mennyire vált szakszerűbbé munkájuk; és abban is, hogy mennyire segítették elő a hatásosabb központi irányítást.