Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-29

1943 Az Országgyűlés 29. ülése, 1984. október 18-án, csütörtökön 1944 során megváltoztatni. Ez gyönyörű szám, viszont bizonyára nem vigasztalja a majdnem hibátlan gyakorlat azt, aki ebbe a fél százalékba tartozik és a rossz határozat keserveit elszenvedi. Az is igaz azonban, hogy a telekommunikáció ezt a 0,5 százalékot vesézi ki és hirdeti világgá. Mint ahogy az is igaz, hogy minden munkaterületen, tehát itt is a jót illik természetesnek, magától értetődőnek, kötelezőnek venni és a rosszat természetellenesnek, elítélendőnek. Egy marad tehát hátra, mégpedig az, hogy a 0,5 százalékos rossz határozatok arányát tovább csökkentsük. Az államigazgatási eljárási törvény vitájában a bizottság már kifejtette véleményét a bürokráciáról, okairól, konzekvenciáiról és az ellene szükséges harcról. Azóta — az említett és más képviselők — úgy fogalmaztak, hogy a helyzet nem változott eleget előnyére. A bürokrácia újratermelődik, megél a lélektelen szabványtevékenység hibáiból, ma is a hatalommal való visszaélés egy formája, ha úgy tetszik, a szolgálat megcsúfolása. Ha valahol mégis kevéssé burjánzik, az éppen a tanácsok terepe, nem hasznos és reális tehát a bürokráciát ostorozva csak az államigazgatásra mutogatni. Bevált tapasztalat, hogy nálunk sok szervezet vindikál magának jogcím nélkül hatósági szerepet. A bürokráciát megszorító küzdelem eszközei pedig — lehet, hogy közhelyszerűen hangzik —, de mégis az emberség, a szolgálat, az ügyfél tisztelete, a törődés kötelessége, itt jelesül az, hogy ne csak a határidőt tartsuk fontosnak, de értessük meg, indokoljuk a határozatot szóban és betűben. Magyarán, legyen világos az ügyfél előtt az, hogy a határozatban hozott döntés miért mond, ír igent, vagy miért nemet. És idetartozik a korszerűség korszerű értelmezése. Mert a korszerű nem annyit jelent csak, hogy valahol csillogó gépcsoda működik, de sokkal inkább egyszerűséget a tisztviselői munkában és viselkedésben, gyorsaságot az intézkedésben, humanitást a magatartásban és az emberek görcseit feloldó tárgyalókészséget. Nezvál Ferenc, Szabó Kálmán, Rőder Edit képviselők beszéltek a személyzeti munka eredményeiről, gondjairól, a személyi feltételek megteremtésének fontosságáról, különös tekintettel a községekre, hiszen a munkát ebben a szférában is, mint máshol, emberek végzik, felkészültségük, minőségük pedig eldönti a tevékenység színvonalát. Mit kell itt tenni — vetődött fel a kérdés — a jobbítás érdekében. A válasz egyértelmű volt. Mindenekelőtt a községekben, ahol szélsőségesen eltérőek a jövedelmi viszonyok, differenciáltan kell javítani a tanácsi dolgozók erkölcsi, de főleg az anyagi megbecsülését. Ismeretes, hogy az államigazgatás szervezeti korszerűsítése keretében javítottunk valamelyest a béreken és különösen ismeretes, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzetét figyelembe véve, a gondok teljes, gyors orvoslására nincs lehetőség. A megoldást mégis holnap, vagy holnapután — ez alatt akár éveket is érthetünk — permanens feladataink elejére kell sorolni, mert sem társadalmilag, sem morálisan nem viselhető el tartósan olyan gyakorlat, hogy például egy városi jogú nagyközségi tanács elnöke kevesebb fizetést kap, mint ugyanezen a telpülésen más szektorban egy kontírozó könyvelő vagy az, hogy a tanácsoknál kezdő fiatalok, miután megtanulnak dolgozni, tapasztalatot szereznek, 1500—2000 forinttal több fizetésért állnak odébb, választanak máshol olyan munkakört, amelynek társadalmi hasznossága, teljesítményértéke az említett különbséget nem indokolja. Ami pedig a fluktuációt illeti, a százalékban kimutatható csökkenő arány ne tévesszen meg senkit, mert bár ez számszerűen igaz, de a minőség mércéjével mérve mégis az a helyzet, hogy többnyire a jók mennek el, mert azokat kívánják meg más munkahelyekről. Ugyanakkor az is jogos követelmény, hogy a munkahelynek az említettek mellett is legyen megtartó képessége. Adjanak tehát a fiataloknak hasznos, méltó feladatokat, a különböző generációk alkotásra inspirálva dolgozzanak együtt, az idősebbek példával tanítsák a hivatástudatot, a vezető figyelje, segítse a fiatal sorsának alakulását, egyáltalán a dolgozó közösségnek legyen kohéziós ereje. Tisztelt Képviselőtársak! A bizottságban megtárgyalt napirenddel kapcsolatban sommázva e gondolatokat, észrevételeket kellett tolmácsolnom. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság javasolja az országgyűlésnek, hogy vitassa meg a beszámolót, fogadja el, és ha a vita ezt alátámasztja, ismerje el a tanácsok javuló munkáját. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a beszámolóhoz ké

t képviselőtársunk jelentkezett hozzászólásra, Most S. Hegedűs László képviselőtársunk felszólalása következik. S. HEGEDŰS LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A beszámolóval és az előadói beszéddel lényegében egyetértek. Az elért eredményeket nagyra értékelem és a fejlesztés jelzett fő irányait támogatom. Hozzászólásomban elsősorban a helyi tanácsi önállóság és a lakossági közreműködés néhány kérdésével szeretnék foglalkozni, mert ezt tartom eredményeink és jövőbeni fejlődésünk legfőbb forrásának. A városok és falvak önállóságának hazánkban történelmi gyökerei vannak. Szülővárosomban, Nagykőrösön, választókerületemben, Szentendrén — mint a magyar városok többségében — súlyos történelmi helyzetben a bölcs és demokratikus önkormányzat volt a fennmaradás alapja. Évszázadokkal ezelőtt európai színvonalon iskolákat, gimnáziumokat alapítottak és tartottak fenn, megvédték polgáraikat az idegen elnyomóktól, saját feudális uraiktól, fejlesztették munkával szerzett szuverenitásukat. De vannak közelebbi gyökerek is. Negyven éve, a felszabadító szovjet csapatok nyomában napok alatt megalakultak a nemzeti bizottságok. Ezek a népi önkormányzati szervek a háború romjain, ellenséges indulatoktól körülvéve rendet teremtettek, igazságot szolgáltattak és megteremtették a közigazgatás és a közgazdálkodás elemi feltételeit. A tanácsok megalakulásától több mint három évtized, a tanácstörvény módosításától pedig csaknem másfél évtized telit el. Azóta gazdasági fejlődésünkben egy új szakasz, az intenzív fejlődés korszaka bontakozott ki és a változások 1978-tól felgyorsultak. Ez a gyorsabb fejlődés a Magyar Szocialista Munkáspárt 1957-ben meghirdetett elveinek és céljainak megfelelően történik. A politikai szándék lényeges vonása az államélet és a szocia/