Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-28

1829 Az Országgyűlés 28. ülése, 1984. június 20-án, szerdán 1830 nulságok, hanem az Országgyűlés tagjainak is. Ők, ha élnek az alkalommal, a soron levő gazda­sági és társadalmi problémákra irányíthatják rá a figyelmet. Tisztelt képviselőtársaim! Az állami költség­vetés a központi gazdaságirányítási rendszernek szerves része. Kölcsönhatásban áll az árak, a bé­rek, a szervezeti formák és velük együtt — a nép­gazdasági tervek keretei között — hasznos esz­köze a gazdaságpolitika alakításának, nem utol­sósorban az anyagi folyamatokra történő terv­szerű átvitelének. A mögöttünk hagyott évtize­dek során komoly fejlődésen ment át a költség­vetés rendszere. Emlékezzünk rá, hogy annak idején a költségvetés révén történt meg az iparo­sításhoz szükséges hatalmas erőforrások átcso­portosítása. Más ágak és különböző rétegek jö­vedelmeinek átszivattyúzása. Ma viszont a ter­melési célzatú támogatásoknak jelentős része áramlik át az élelmiszer-gazdaságba, a régihez képest viszonylag szűk sávot alkotnak a beruhá­zási támogatások. Az Állami Fejlesztési Bank ál­tal és kölcsöneivel bonyolítódnak a kiemelt nagy­beruházások. 1968 óta egyre inkább a bankok, és ha nem is szükséges mértékben, de a vállalatok rendelkezésében valósul meg a bruttó beruházá­sok jelentős része. Sokszor hangoztatott követelmény viszont, hogy ennek ellenére igen jelentős a vállalati jö­vedelemelvonás, és a költségvetés bevételeinek összege, számítások szerint 70—80 százaléka a társadalmi tiszta jövedelemnek. A bruttó nem­zeti terméknek pedig több mint a felét teszi ki. Igaz, a kiadások számottevő hányada a gazdasá­gon kívüli szférák működésének és fejlesztésé­nek céljait szolgálja; ez a mérték magában véve nem tekinthető túlzottnak. Utóvégre a szocialista gazdaság célja az életszínvonal, benne a szociális és a kulturális szolgáltatások életmódot befolyá­soló szerepének anyagi megalapozása. Ami azon­ban a jövedelmek gazdaságon belüli újraelosz­tását illeti, ennek mértéke elvi szempontból vi­tathatatlanul túlzott, és hosszabb távon feltétle­nül szűkítendő. A különféle támogatások jelen­legi aránya azonban szükségszerű függvénye an­nak, hogy az ismert egyensúlyi problémák és lé­nyeges társadalmi megfontolások mind ez idáig nem engedték meg az árviszonyok konzekvens hozzáigazítását az objektív, s persze folytonos változásban levő értékarányokhoz. Itt pedig csak fokozatosan szabad és nagyon körültekintően le­het előrehaladni. Ezeket szem előtt tartva, mégis szükséges volna véleményem szerint megvizsgál­ni: nem kellene-e a költségvetés hagyományos rendjén módosításokat véghez vinni. Indokolt lenne például különválasztani a költségvetésnek az úgynevezett klasszikus funk­cióit, tehát a közhatalom, a közigazgatás, a szo­ciális és kulturális területekre irányuló finanszí­rozást a gazdaságon belüli újraelosztás funkciói­tól. Megjegyzem, hogy ez a kérdés már jó pár éve, a pénzügyi Jörvény megalkotásánál is föl­merült. Az irányítási rendszer mostani tovább­fejlesztése kapcsán a téma talán még időszerűb­bé vált. Ügy gondolom, ha elkezdődne egy ilyen munkálat, az nem zavarná meg a gazdaságirá­nyítási rendszer fejlesztése céljából megindult munkálatokat. A pontosabb megítélést segítené továbbá elő az is, hogy ha a költségvetési törvény indoklásai és a végrehajtásáról szóló jelentések előírássze­rűen tartalmaznák a társadalmi tőke egészének, tehát a gazdasági szervezeteknél lekötött vagyo­nok összértékének és főbb értékmegoszlásának évenkénti alakulását. (Ne higgyük, hogy ez az ál­lóeszközök folytonos leltározását igényelné.) Elég feltűnő ugyanis, hogy amíg a gazdaságon kívüli szféra állóalapjairól a mostani jelentés is tartal­maz számadatokat és megállapításokat, ugyanezt hiába keressük a gazdasági szférával foglalkozó elemzésekben. Már pedig ezek az erőforrások je­lentik az anyagi javak, s velük a jövedelmek megtermelésének és forgalmazásának alapvető eszközeit. Gyanítható, hogy a tőkevagyon-állo­mány kérdésének költségvetési mellőzöttsége a régmúltból öröklődött át. Arra gondoljunk, hogy a tőkés államháztartás sosem szorult rá, de nem is állt érdekében, hogy a tőkevagyonokat számba vegye. Törődtek azzal a magántulajdonosok! Másként van ez a tervgazdálkodás esetén. A szocialista állam felelőssége roppant nagy a tár­sadalmi vagyon tárgyát képező tőkevagyon mi­kénti alakulásáért általában, és az állami szekto­rokban különösen. Neki kell biztosítania az elkü­lönült és oszthatatlan vagyonrészek alanyi fele­lősségi rendszerét, valamint az e vagyonokkal gazdálkodók kockázati konzekvenciákkal páro­suló érdekeltségi formáinak megfelelő működ­tetését. Főképpen a megnövekedett vállalati önálló­sággal vált kivételes jelentőségűvé ez az alkot­mányunkból egyenesen adódó követelmény. Az érvénye ennek egyáltalán nem szűkíthető le a társadalmi tulajdon elleni cselekményekkel kap­csolatos jogi intézmények — egyébiránt túl nem becsülhetően fontos — illetékességi körére. Ko­rántsem mindegy, hogy a költségvetés tájékoz­tat-e a folyó tételek számadatain kívül a társa­dalmi tőkevagyon értékének és értékmegoszlásá­nak alakulásáról is; módot ad-e annak ellenőrzé­sére, vajon a nyereség elérésére irányuló törek­véseiket a gazdálkodó szervezetek a társadalmi vagyon kezükben levő részét ésszerűen használ­ják-e, hozamait a maguk részéről a jó gazda gon­dosságával gyümölcsöztetik-e, vagy éppenséggel a vagyonérték kárára sáfárkodnak és nem kevés helyen pazarolnak. Nyomós nemzeti érdekünk, hogy az egyensúlyteremtésre központosuló erő­feszítések és más nyomasztó igények sürgetése közepette ne mulasszunk el gondoskodni a fizi­kai és az erkölcsi kopásnak kitett eszközök visz­szapótlásáról ; idejében észrevesszük-e az állami és a szövetkezeti, valamint a társasági tőkeva­gyon felemésztéséről árulkodó jelenségeket, meg­gátlásukra teszünk-e hathatós intézkedéseket. Ezért javasoltuk annak idején, hogy a Központi Ellenőrző Bizottságról szóló törvénybe is beke­rüljön a társadalmi tőkevagyonért való felelős­ség ügye. örömünkre, elfogadta azt az Ország­gyűlés. Úgyszintén megfontolásra ajánlanám olyan gyakorlat bevezetését a parlament munkájában, miszerint az állami költségvetés indoklása köte­lezően egészüljön ki mindig a pénzfolyamatok nem fiskális elágazásaiért felelős más funkcioná­lis szervek — a Magyar Nemzeti Bank, a Bér- és

Next

/
Thumbnails
Contents