Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-27

1791 Az Országgyűlés 27. ülése, 1984. április 13-án, pénteken 1792 talható. A Tudománypolitikai Bizottság pályázatai népszerűek az egyetemi oktatók körében, és bővítik kutatási lehetőségeiket. Mindenképpen kérem és javaslom azonban azt, hogy a következő tervciklus kutatási programjainak kialakításánál lényegesen nagyobb szerepet kapjanak az egyetemi kutatóhelyek. Az egyetemek és főiskolák fejlesztési bázisukat nem várhatják csupán a szűkre szabott központi költségvetési keretektől. Nyissanak jobban a gyakorlat felé, végezzenek több, a termelést közvetlenül segítő, szerződéses, megbízásos kutatást! Egyetemünk, karunk e téren már szép eredményeket tudhat magáénak. Javasolom azonban annak megvizsgálását, hogy miként lehetne az ilyen módon megkeresett pénzösszeg nagyobb hányadát a kutatást folytató intézménynél hagyni, hogy ezzel oldja meg fejlesztési feladatait. E javaslatommal csatlakozom Varga János képviselőtársamhoz, aki ezt szintén kérte. Befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy nincs gond sem közoktatásunk, sem felsőoktatásunk eddigi tevékenységével. Szocializmust építő társadalmunk eddigi eredményeit — és nem kis eredményeit — azokkal az állampolgárokkal értük el, akik az elmúlt évek iskoláiban tanultak, nevelődtek. A továbbhaladás mégis újat, jobbat kíván, hazáját jobban szerető, humanista, tehát szocialista gondolkodású, a munkát megbecsülő, • az emberi és anyagi értékeket tisztelő, műveltebb és szakmáját jobban értő, cselekvőkész állampolgárokra van szükség. E cél elérésében kulcsszerepük van az oktatóknak, a nevelőknek, az ifjúságot tisztelve szerető, elhivatott, egyéni életükkel példát mutató nevelőknek. Munkájuk jövőnk szempontjából felbecsülhetetlen értékű, ezért minden elismerést és tiszteletet megérdemel. Kérem az Országgyűlést és a kormányt, hogy a lehetőségekhez képest minden segítséget adjon meg ahhoz, hogy oktatásunk tervezett fejlesztési programja fokozatosan bár, de végrehajtódjék. A közoktatás és a felsőoktatás fejlesztési programjának téziseit, miniszter elvtárs expozéját elfogadom és a feladatok rám eső részében boldogan közreműködöm. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK: Pásztohy András képviselőtársunk felszólalása következik. PÁSZTOHY ANDRÁS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Papp János képviselőtársamhoz hasonlóan — én sem vagyok ugyan pedagógus, de — nagy jelentőségűnek tartom, hogy az Országgyűlés e fontos, az ország minden családját így vagy úgy érintő kérdést, a közoktatás és a felsőoktatás kérdését, egyidejűleg tűzte napirendjére. Az írásos anyag tanulmányozása, a bizottsági ülés és a miniszteri expozé tanulmányozása közben, jól ismerve a választókörzetemet, a megyémet, számos elmondandó gondolat foglalkoztatott. Mégis, figyelembe véve, hogy a napirendi téma kapcsán számos képviselőtársam kért szót és fejtette ki véleményét, én egy országos, egyben megyénket is érintő kérdésről, az agrároktatásról és ezen belül elsősorban a népgazdaságunk számára jelentős felsőfokú állattenyésztő-képzés helyzetéről és továbbfejlesztéséről kívánok röviden szólni. Megítélésem szerint a küszöbön álló és tervezett felsőfokú oktatás korszerűsítésében az eddiginél nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani az agrárágazaton belül a felsőfokú állattenyésztés szakemberképzésére. Köztudomású, hogy a mezőgazdasági termelés erősen exportorientált, és ahhoz, hogy a nemzetközi piacon termékeink továbbra is versenyképesek legyenek, szakemberképzésünknek is meg kell felelnie, nemzetközileg is. Annál is inkább, mivel szakembereink tudása, alkotó készsége, képzettségi szintje nagymértékben meghatározza termékeink minőségét, piacképességét. A közismert statisztikai mutatókból világosan kiderül, hogy a mezőgazdasági termelés bruttó értékének mintegy 50 százalékát az állattenyésztés állítja elő. Az állami gazdaságoknál ez az arány még magasabb, eléri az 54 százalékot is. Agrár felsőoktatásunk egyik nagy ellentmondása, hogy az állattenyésztésben jelenleg nem folyik egyetemi szintű képzés. Ugyanakkor az agrártermelésben — akár mennyiségében, akár értékében számítva — lényegesen kisebb hányadot jelentő ágazatokban, mint például a kertészet, az erdészet területén, egyetemi szintű szakemberképzés folyik, ami ma még — mint említettem — az állattenyésztésben nem megoldott. Ezzel hozható összefüggésbe az a tény is, hogy nagy jelentősége ellenére is alacsony az állattenyésztésben dolgozó szakemberek társadalmi elismertsége. A különböző felsőoktatási dokumentumokban az ismeretek konvertálhatósága jogos elvi igényként jelenik meg, bár ennek közismert határai vannak, mint például az ember teljesítőképessége, a képzési idő korlátozottsága. Az állattenyésztés jelentős volumene mellett a konvertálhatóság mérnöki szinten jól érvényesülhetne a szarvasmarha-tenyésztéstől a lótenyésztésig, a sertéstenyésztéstől a kisállattenyésztés sok területéig, a juhtenyésztéstől a haltenyésztésig, vagyis az állattenyésztés minden ágazatában, ideértve a vadgazdálkodást is. Mindezen szakterületek ellátására készülő szakemberek felkészítéséhez a mainál sokkal mélyebb és állatközpontúbb alapozó képzés teremthet csak megfelelő lehetőséget. Az a tapasztalatunk, hogy az állattenyésztő-szakember képzésre nem figyelünk oda kellően, amit mutat az a tény is, hogy a mezőgazdasági üzemek állattenyésztési szakemberigénye évek óta lényegesen magasabb a kibocsátottak számánál. Megfigyelhető, hogy egy-egy állattenyésztési üzemmérnök 5—7 megajánlott álláshely közül választhat. Hozzájárul mindehhez az a körülmény is, hogy az általános felsőfokú agrárszakemberek szívesebben vállalnának munkát a nagyüzemek bármely más területén, mint a mezőgazdaság nehéz iparának minősülő állattenyésztésében. Befolyásolja ezt az is, hogy az állattenyésztés az irányítók részéről szinte az év minden napján megköveteli a kora reggeltől késő estig