Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1739 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1740 tosítja számukra az alkotó munkához a feltételeket, hogyan ösztönzi önképzésüket, és intézményesen továbbképzésüket. Ma már közismert tény, hogy a termelési .technológiai folyamatok korszerűsítésében, az adatfeldolgozásban, az automatizálásban, a mikroelektronikának az élet minden területén történő alkalmazásában robbanásszerű változások zajlanak le. Mi magyarok is egyre inkább kell, hogy érezzük, hogy veszélybe kerül egész társadalmi-gazdasági fejlődésünk, ha iskolarendszerünk nem felel meg a kor követelményének. A MTESZ-ben is igen gyakran kérdezik: hogyan kell kezelni tulajdonképpen hazánkban az oktatást? Mint a fogyasztás részét, melyre annyit tudunk fordítani, amennyi egyéb fogyasztási igényeink kielégítése mellett megmarad, vagy mint népgazdasági beruházás, mely egyik záloga lehet annak, hogy gazdaságunk lépést tartva a fejlődéssel mindig folyamatosan megújuljon. Én magam is azt vallom, hogy az oktatásra fordított összegeket olyan befektetésnek kell tekinteni, amelynek megtérülése biztosabb és nagyobb horderejű bármilyen más beruházásnál. A kérdés felvetődik, hogy vajon ennek szellemében kezeljük-e oktatásügyünket és azokat a feltételeket, amelyek között kikovácsolódik a jövőnket meghatározó, szakmáját szerető, hivatástudattal, alkotó vággyal rendelkező új generáció. Oktatásügyünk egyes statisztikai adatából úgy tűnik, hogy sokat tettünk országosan a fejlődés érdekében. Én példaként Budapestet említem, a demográfiai hullám idején meg tudtuk teremteni a fővárosban a teljes óvodai ellátottságot, a most első osztályba beiratkozott gyerekek 97,6 százaléka már óvodába jár. Biztosítani tudtuk akkor is, amikor a legnagyobb létszámú korosztályok léptek be az általános iskolába, hogy a tanulócsoportok létszáma ne növekedjen. Kiterjesztettük az egésznapos oktatást, foglalkoztatást a tanulók 55 százalékára. A főváros már konkrét tervvel rendelkezik a nagy létszámú korosztályok fogadására a középiskolákban oly módon, hogy két középiskola építését még ebben az. évben befejezik, s 11 új középiskola tervezését már ebben az évben megkezdik. Kedves képviselő elvtársaim! Anélkül, hogy az országos eredményeket tagadnám, őszintén be kell vallani, hogy az elmúlt évtizedben iskolánk belső világa nem alakult át olyan mértékben, hogy ez kielégítené várakozásunkat. Nem csupán tantermek kellenek, s itt nagyon aláhúznám ezt, kell is egy kapkodástól, változásoktól mentes, kiegyensúlyozott és rugalmas iskolarendszer, kell egy jól átgondolt oktatási anyag és kellenek a jól képzett, szakmájukat és hivatásukat szerető pedagógusok. Nemrégiben egy nagy múltú középiskolánk 75 éves fennállásának jubileumi ünnepségén vettem részt. A Széchenyi István gyakorló kereskedelmi szakközépiskoláról van szó. Az előadó elmondta, hogy az iskola 1908-ban alakult és 1949-ig felsőfokú kereskedelmi iskola volt a neve. S ezt követően mi történt? Volt szakgimnázium, közgazdasági technikum, volt közgazdasági szakiskola, kereskedelmi szakközépiskola, jelenleg mint gyakorló kereskedelmi szakközépiskola működik. Az utóbbi 35 esztendőben tehát az iskola neve ötször megvál-. tozott, a névváltozás mögött tantervi, képzési változások sora rejlik. A baj az, elvtársak, hogy alig van olyan középiskolánk, amely ne lett volna hasonló változásoknak kitéve. E gyakori változások miatt a pedagógusoknak nincs módjuk arra, hogy egy képzési céllal megismerkedjenek, azt magukévá tegyék, és ennek hagyományait kialakítsák. Ha a pedagógus mindig arra kényszerül, hogy a tananyagokat a diákokkal együtt tanulja meg, akkor azt hiszem, oktatásunk eredményessége nem lehet megfelelő. Ügy érzem tehát, jogos az az igény ; teremtsünk végre nagyobb stabilitást iskolarendszerünkben, s ezzel én a magam részéről a Köpeczi elvtárs expozéjában elhangzottakkal teljesen egyetértek. Kedves Elvtársak! Mint MTESZ főtitkár aggódva figyelem, mennyire csökken ifjúságunkban a technikai pályák iránti érdeklődés. Statisztikai felmérések, fiatalokkal készített interjúk bizonyítják, hogy mind kevesebb fiatal érez ambíciót a technika világának meghódítására,^ a műszaki tudományok szépségének felfedezésére. A pályaválasztásnál az életreszóló hivatás keresése helyett mind inkább elhatalmasodik az a törekvés, hogy olyan pályát kell választani, amelyen a pillanatnyi helyzet szerint a legtöbbet lehet keresni. Sokan még hozzáteszik, hogy a lehető legkevesebb munkával. Ha ezen a szemléleten és gyakorlaton nem tudunk gyorsan változtatni, akkor nem tudjuk biztosítani hosszú távon gazdaságunk versenyképességét. Sokfelé kell keresnünk az okokat a káros tendenciák kialakulásáért. Az aránytalanságokért iskolarendszerünk is hibáztatható; csak egyetlen kiragadott példa: ma száz egyetemi és főiskolai hallgató közül 70 végzett gimnáziumban, de műszaki pályára a gimnáziumban végzetteknek csupán 17 százaléka kerül. Ami a gimnáziumokat illeti, ott is nagyon fontos lenne a technika iránti érdeklődés felkeltése. Erre, sajnos, az egyetlen technikai tantárgy nem elegendő. Nem is szólva e tárgyak oktatásának komolyságáról, színvonaláról. Az egész gimnáziumi tananyagban fokozatos szemléletváltozásnak kell bekövetkeznie. Véleményem szerint is a műszaki, természettudományi, közgazdasági kultúrának a humán műveltséggel egyenrangú szerepet kell biztosítani. Ezt az igényt segítené elő az is, ha többek között a technika tárgyat műszaki képzettségű oktatók tanítanák. A műszaki értelmiség másik komoly utánpótlási forrása a szakközépiskola kell, hogy legyen. Jelenleg azonban az itt érettségizetteknek csak mintegy 15 százaléka tanul tovább egyetemen vagy főiskolán, ami nagyon alacsony szám. örvendetesek a szakközépiskola továbbfejlesztésére vonatkozó javaslatok. Valóban célszerű megtisztítani a szakközépiskola profilját, egyértelművé kell tenni a képzési célokat. Az egyik ilyen cél a hivatásra való felkészítés, a közvetlen munkába állásra való alkalmassá tétel, a másik a technikai utánpótlás biztosítása, a felső fokú továbbképzésre való felkészítés. Régi igénye ez a műszaki életnek, megváló-