Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-26
1713 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1714 gyorsan terebélyesedő egyetemi feladatok között alulmarad. Szinte szó sem esik az oktatók oktatásáról, mert az oktatók őrlődnek a kutatás, a gyógyítás, a területi és a társadalmi feladatok „versenyében". Az amiben az úgynevezett egyetemi oktatók személyesen a legkevésbé érdekeltek, az pontosan az oktatás, aminek a terhe a legsúlyosabban a fiatal asszisztencia vállaira nehezedik, holott nekik volna a legnagyobb szükségük a saját tanulásukat és önképzésüket szolgáló időre. Erre nagyon találóan utal az előterjesztés. Való igaz, hogy az oktatásnak vannak célszerű, alkalmas, korszerű technikai eszközei és módszerei, de ezeknél is fontosabb — akárcsak az iskolában a tanítás becsületének, társadalmi elismerésének a helyreállítása, nem utolsósorban az által, hogy az egyetemi karrier nélkülözhetetlen feltételévé válik. Az oktatás másik gyengéje a rossz időkihasználás, sok szünet, üresjárat és az értelmetlen, sőt káros, úgynevezett vizsgaidőszak, amely felmentést ad a folyamatos tanulás alól, és a stúdiumot a tömeges vizsgák letételét szolgáló sajátos versenyfutássá degradálja, amelyben csak finiseinek. A cél már nem a szilárd tudás megszerzése, hanem csak a vizsgán való túlesés, végső soron az oklevél — minden áron! Tisztelt Országgyűlés! Ezzel eljutottam legkeservesebb mondanivalómhoz. Nem ritkán hallani mostanában, fizikai munkás szülőktől, hogy minek engedjék gyermekeiket úgynevezett értelmiségi pályára, amikor a hosszú tanulás ellenére ott lényegesen rosszabbak a megélhetési viszonyok. Baljós tendencia ez, ha széles körben terjed el, hiszen éppen az ellen hat, amire annyi ideje törekszünk. De van ennél aggasztóbb vélemény is, mégpedig az ifjúság körében. Egyremásra hangzik el: nem az a fontos, hogy valaki igazán jól tanuljon, mert a friss oklevéllel elnyerhető állás nem a tanulmányi eredmény minőségétől függ, hanem a támogatók társadalmi súlyától. Túlzás ez, de az való igaz, hogy az álláspályázatok meghirdetése igen gyakran csak fiktív, mert az állásokat többnyire már régen elígérték valakinek. E jelenség demoralizáló hatását fölösleges hangsúlyoznom, de foglalkozni és nyíltan szembe nézni vele elkerülhetetlen. Valamennyiünknek nagy önmegtartóztatásra van szüksége ezen a téren, mert a döntést méltánylandó szociális okok is sokszor nagyon megnehezítik. De ha a befektetett erőfeszítést, a munkát, a teljesítményt nem tudjuk az érvényesülés legfőbb mércéjévé tenni, akkor hiába válogatjuk ki és támogatjuk a legígéretesebb tehetségeket, hiába szorgalmazzuk az esélyegyenlőséget, elveszítjük lábunk alól a szilárd talajt. Nem akarom Berzsenyi ismert sorait idézni, sok mindent lehet nélkülözni, sok mindent ki lehet bírni átmeneti időre — de a munka becsületét nem hagyhatjuk veszni. Ha valamihez, hát akkor ehhez minden erőnkkel ragaszkodni kell. Tisztelt Országgyűlés! Én a koncepció szándékaival teljesen egyetértek. A célok nagyon helyesek és fontosak, talán sürgősek is, hogy gyorsabban jussunk előre. Mégis a sietségtől óvnék, nem szabnék szoros határidőket, s javasolnám az egyes javaslatok kísérleti bevezetését a végleges intézkedés meghozatala előtt, hogy a kialakítandó új rend hosszabb időre szóló érvényét biztosítani lehessen és elkerülni a gyakori változtatásokat. Széchenyi szavaival kezdtem, azzal is fejezném be. Ezt mondta Széchenyi: „sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni, lesz". Képletes ez a szólás, hiszen van Magyarország már vagy ezer esztendeje — de mi is, ma is, hisszük, hogy lesz is még újabb ezer évig, és azt szeretnénk, hogy egyre jobb legyen ez az idő. Ezt szolgálja a Művelődési Minisztérium koncepciója, és ezen fáradozunk valamennyin, ki-ki a maga módján. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Fábryné Dobai Ilona képviselőtársunk. FÁBRYNÉ DOBAI ILONA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim! Ügy érzem, mindannyian nagy érdeklődéssel olvastuk a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztési programját, amellyel a magam részéről egyetértek. Egyetértek, elsősorban azért, mert úgy érzem, hogy a további haladás, a gazdasági is, csak akkor lehetséges, ha a képzettség, a kultúra színvonala emelkedik, és a jelen nehéz gondjaink megoldása közben sem feledkezhetünk meg azokról a lépésekről, amelyekkel a jövő fejlődését megalapozhatjuk. Nemcsak az oktatással közvetve vagy közvetlenül foglalkozók köre, hanem a széles közvélemény is jó, követendő gyakorlatnak ítéli, hogy ilyen nagy horderejű döntések széles körű társadalmi vita után szülessenek meg. így várakozással tekintenek megyénkben, Hevesben is a megjelenő dokumentumok elé, amelyek hosszabb távra jelölik meg a legfontosabb feladatokat. Nem mindegy egyikünk számára sem, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke, hogyan állják meg helyüket az életben, a munkapad, vagy a tervezőasztal mellett, milyen ismeretanyaggal, általános műveltséggel hagyják el az oktatási intézményeket. Ebből a szempontból lényeges az is, hogy milyen a környezet, a hangulat ott, ahol az életre való felkészítés folyik. A közoktatás fejlesztése, ami a „Tézis"-ben — demokratikus oktatáspolitikánkból fakadóan — kiemelt szerepet kapott, rendkívül komoly tartalmi, ismereti, az irányításban is jelentkező korszerűsítéseket tartalmaz. Bízunk abban, hogy a program megvalósulása során olyan irányban formálódik az oktatás, hogy a termelés, a munkavégzés a technikai feltételeknek, a világgazdasági környezet változásának megfelelően szilárd, sokoldalú és különféle irányban továbbfejleszthető tudást ad. örömmel üdvözöljük, hogy az eredményes felzárkóztatás jogi és pedagógiai követelményei mellett nagy hangsúlyt kap a fejlesztési programban a tehetségfeltárás, és a tehetséggondozás. Ösztönzést kapnak e minőségi követelményt érvényesíteni tudó és akaró pedagógusok, szakemberek arra, hogy minél több, önmagával szemben igényes, kiemelkedő tehetséget neveljenek, mert szükség van kiugró tehetségekre, híres, elismert oktatási intézményekre. A személyiség fejlesztésének és a tehetséggondozásnak jó színterei az iskolai tanórán kívüli lehetőségek, az általános művelődési köz-