Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1683 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1684 egyedi ügyekben előforduló törvénysértés esetén a jogorvoslati rendszer keretében továbbra is a megfelelő szervhez, tanácsokhoz vagy bíróságok­hoz fordulhatnak. 1 Az Alkotmányjogi Tanács fel­adataira, szervezetére, eljárási rendjére vonat­kozó törvényjavaslatot, valamint az Országgyű­lés ügyrendjének kiegészítéséről szóló előterjesz­tést a Borsod megyei képviselőcsoport és a ma­gam nevében elfogadom, elfogadásra ajánlom. Köszönöm a türelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A törvény­javaslathoz hozzászólásra több jelentkező nincs, ezért a vitát bezárom. Dr. Markója Imre igazság­ügyminiszter elvtárs kíván szólni. DR. MARKÓJA IMRE: Tisztelt Országgyű­lés! Miután a jogi bizottság képviseletében fel­szólaló Antalffy elvtárssal, valamint Mátay és Sándor elvtársak hozzászólásaival is egyetértek, x úgy vélem, nincs szükség válaszadásra. Köszönöm az elismerő szavakat; és azt a segítséget, amelyet a képviselő elvtársak részben a parlamenti bizott­sági üléseken, másrészről pedig itt az Ország­gyűlés plénumán is adtak a törvényjavaslat meg­felelő előkészítéséhez. Kérem, a Tisztelt Ország­gyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot, annak írásos és szóbeli indokolását a jogi, igaz­gatási és igazságügyi bizottság által beterjesztett módosításokkal együtt szíveskedjék elfogadni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A jogi, igaz­gatási és igazságügyi bizottság kinyomtatott és képviselőtársaim között szétosztott jelentésében módosító javaslatot terjesztett elő a törvényja­vaslathoz. Kérdem az Országgyűlést, hogy elfo­gadja-e a bizottság módosító javaslatát? Aki igen, kérem kézfelemeléssel szavazzon. (Megtör­tént.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság módosító javaslatát elfogadta. Most kérdem az Országgyű­lést, hogy az Alkotmányjogi Tanácsról szóló tör­vényjavaslatot általánosságban és a már megsza­vazott módosításokkal részleteiben elfogadja-e? Aki igen, szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés az Alkotmányjogi Tanácsról szóló törvényjavas­latot általánosságban és a már megszavazott mó­dosításokkal részleteiben egyhangúlag elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság javaslatot terjesztett elő az Országgyűlés ügyrendjének kiegészítésére az Al­kotmányjogi Tanács működéséről. Kérdem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a bizottság ja­vaslatát? Aki igen, kérem kézfelemeléssel sza­vazzon. (Megtörténik.) Köszönöm, Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szava­zástól? (Nem.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság javas­latát az Országgyűlés ügyrendjének kiegészíté­séről egyhangúlag elfogadta. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napirend szerint következik a népi ellenőrzésről szóló 1968. évi V. törvény módosításáról szóló törvény­javaslat tárgyalása. Borbándi János elvtársat, a Minisztertanács elnökhelyettesét illeti a szó. BORBÁNDI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az Országgyűlés tevékenysége során megkü­lönböztetett figyelmet fordít az államélet, a szo­cialista demokrácia fejlesztésére. Elegendő, ha csak a legutóbbi három ülésszakra utalok. A múlt év nyarán a Minisztertanács — az 1980—1983 közötti időszakban végzett munkájáról beszá­molva — több olyan megtett vagy tervezett in­tézkedésről adott tájékoztatást, amelyek az álla­mi intézményrendszer fejlesztését szolgálják. Az őszi ülésszakon a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnöke ismertette a népi ellenőrzés tevé­kenységét, az ellenőrzések legfontosabb tapasz­talatait, s végül decemberben az alkotmány mó­dosításáról, valamint a választójogi rendszerről szóló két törvényjavaslat megvitatására és elfo­gadására került sor. Ez a folyamat két újabb törvényjavaslat be­terjesztésével a mostani ülészakon is folytatódik. Az egyik az előző napirend során elfogadott tör­vény az Alkotmányjogi Tanács feladatairól, szer­vezetéről és működéséről, a másik pedig a népi ellenőrzésről szóló törvény módosítására vonat­kozó javaslat, amelyet a Minisztertanács meg­bízásából most az Országgyűlés elé terjesztek. Tisztelt Képviselő Elvtársak ! Szocialista társadalmi rendszerünk az állami és a társadalmi ellenőrzés a munkásosztály és az egész dolgozó nép érdekeit szolgálja, céljaink valóra váltását segíti. Fontos szerepe van az el­lenőrzésben a dolgozók személyes részvételének, a szocialista demokrácia különféle intézményei­nek, a közéleti, az üzemi, a lakóhelyi demokrácia számos fórumának. Az állami munkában az irányítás és az igaz­gatás valamennyi területének nélkülözhetetlen eszköze, a vezetői tevékenység elválaszthatatlan, szerves része az ellenőrzés. Fő célja és rendelte­tése a hatályos rendelkezések, illetve a döntések végrehajtásának folyamatos figyelemmel kíséré­se, a végrehajtás során felmerült problémák ész­lelése, a hibák okainak feltárása, elsősorban an­nak érdekében, hogy a vezetés a szükséges kö­vetkeztetéseket levonhassa, és megfelelő intéz­kedéseket tehessen. I Hazánkban az állami szervezet és az állami irányító tevékenység fejlődésével párhuzamosan — annak részeként —, kiépült és megszilárdult az állami ellenőrzés szocialista rendszere, amely­nek több formája és intézménye működik. Ezek központi irányítása, munkájuk koordinálása, a közöttük levő munkamegosztás kialakítása és együttműködésük biztosítása fontos kormányzati feladat. Az állami ellenőrzésnek — a korábbi társadalmakhoz képest alapvetően megváltozott — eszmei-politikai tartalmát, a társadalomnak az ellenőrzéshez való új viszonyát legszemlélete­sebben az ellenőrzés sajátos formája: a népi el­lenőrzés léte és működése tükrözi. Ez a szerve­zeti működési forma egyesíti az ellenőrzés állami és társadalmi jellegét.

Next

/
Thumbnails
Contents