Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-17
1027 Az országgyűlés 17. ülése, 1982. október 8-án, pénteken 1028 esztendő alatt 28 százalékkal növekedett. Főleg vagyon elleni bűncselekményeket követnek el, de van, aki az erőszaktól sem riad vissza a létszükségleteinek biztosítása érdekében. Különösen most, amikor az ország nagy erőfeszítéseket tesz eddigi gazdasági eredményeink stabilizálására, megengedhetetlen, hogy az említett réteg munkakerülőként élősködjön, sőt a becsületes dolgozók kárára bűncselekményeket kövessen el. Társadalmi veszélyességükhöz még azt a jelenséget is hozzá kell számítani, hogy a tanköteles korúak közül az általános iskola nyolcadik osztályát el nem végzők száma is évről évre emelkedik. 1981-ben 7100 volt. Ezeknél kétséges lehet a munkaszeretet, és potenciálisan az élősködők, a munkakerülők számát növelhetik, a bűnözés utánpótlását szolgálhatják. A szocialista törvényesség továbbfejlesztése is azt igényli, hogy e társadalmi problémával hatékonyabban foglalkozzanak az illetékes szervek. Mielőbb meg kell találni a munkára nevelésük eredményes formáját és módszerét a bűnözés megelőzése, valamint egyéb, a termelő munkában való részvételhez fűződő társadalmi érdek biztosítása céljából. Kedves Elvtársak! A nyomozások eredményességi mutatója az utóbbi időben romlott. Növekedett a felderítetlenül maradt ismeretlen tettesek száma és aránya. Ebben szerepe van annak is, hogy például a rablások, vagy a betöréses lopások miatti eljárások úgyszólván teljes egészükben más, erőszakos jellegű cselekmények pedig jelentős részükben ismeretlen tettesek ellen indulnak. A rendőrség erőit, munkáját, szaktudását, felkészültségét, tapasztalatait maximálisan igénybe vevő feladat a tettesek kézrekerítése. Növeli a feladatok nehézségi fokát az is, hogy nemcsak a bűncselekmények száma emelkedik, hanem az elkövetők felkészültsége és tapasztalata is gyarapodik. A bűnelkövetéseknél egyre gyakrabban alkalmazzák a technika vívmányait, kihasználják a motorizáció eredményeként létrejött gyors helyzet változtatás lehetőségeit, a nagyvárosi, sőt Budapest esetében a világvárosi környezet által biztosított szökési, elrejtőzési lehetőségeket. Különösen a betöréseknél növekszik a csoportos elkövetések száma. Ezek a körülmények a rendőri munka minőségi színvonalának emelését követelik meg. A növekvő követelményeknek rendőrségünk eleget tud tenni. A bűnüldözési munka hatékonysága, koncentráltsága, szervezettsége javult, nőtt a technikai színvonal, és növekszik a rendőrök, a nyomozók szakismerete, tapasztalatai is. A rendőri munka segítésében az ügyészségeknek sajátos feladataik vannak. Az ügyész felügyeletet, ellenőrzést gyakorol a nyomozó hatóságok tevékenysége felett. Jogszabályaink az ügyészek feladatává teszik a nyomozás olyan irányítását, hogy a bűnösökkel szemben a vádat hatékonyan tudják képviselni. A nyomozások törvényességének biztosítása területén a rendőrség és az ügyészség közötti jó kapcsolat törvényi és elvi alapokon nyugszik. Az ügyészi felügyelet szigorú, ez semmiféle lazaságot, törvénysértést nem néz el. Jelentősebb törvénysértés miatt ügyészi beavatkozásra alig van szükség. Jelenthetem a Tisztelt Országgyűlésnek, hogy a rendőrség bűnüldözési munkáját a törvényesség jellemzi. Erre utal többek között az is, hogy ma már csak elvétve kell törvényességi okokból a rendőrségi határozatokat az ügyésznek megváltoztatnia. Tisztelt Országgyűlés! A jogszabályokból is következik, hogy a bűnelkövetők felkutatásáért és a nyomozások eredményes lefolytatásáért elsődlegesen a rendőrség és egyes bűncselekmény kategóriák esetében az egyéb nyomozószervek felelősek. Az ügyészség tehát az elsődleges felelősség súlyát nem veszi és nem is veheti át a nyomozásfelügyeleti tevékenységével. Ennek ellenére az ügyészi apparátus nyomozásfelügyeleti szakágát arra utasítottam, hogy a konkrét ügyek nyomozásában is fokozottabb segítséget adjanak a nyomozóhatóságoknak a bűnüldözés eredményesebbé tétele érdekében. Ezt a feladatot az ügyészi szervek egyre eredményesebben hajtják végre. így: — a konkrét nyomozásokban az ügyészek az ügyek mind szélesebb körét vonják az úgynevezett fokozott felügyelet alá. Ezekben az ügyekben már a nyomozás megindulásától kezdve, mind a jogi értékelésre, mind a bizonyítás menetére, irányára vonatkozóan tanácsokkal, szükség esetén utasításokkal segítik a nyomozókat; — az ügyésznek lehetősége van arra, hogy bűnüldözési operatív értekezletek szervezésével és megfelelő intézkedésekkel cselekvésre késztesse azokat a szerveket, amelyeknek a bűnözés és a bűnüldözés alakulásában szerepük lehet; — a Legfőbb Ügyészség és a felügyeletem alatt működő Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet folyamatosan végez olyan tudományos elemzőmunkát, amellyel a bűnüldözés kriminológiai és kriminalisztikai okait kutatja. E munkák eredményeit, tapasztalatait a vizsgálatok megállapításait közreadjuk, azokat a nyomozó szervek a gyakorlati munkájukban hasznosítják. Tisztelt Országgyűlés! E gondolatok jegyében javaslom elfogadásra a belügyminiszter elvtárs beszámolóját azzal a szerény véleményem kifejezésre juttatásával, hogy a belügyi szervek, a rendőrök munkája az elmúlt években sokat fejlődött, és az elért eredményekért a fáradságot nem ismerő, áldozatos munkáért elismerést érdemelnek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.56—12.20. Elnök: PÉTER JÁNOS) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Dr. Havasi Béla képviselőtársunk felszólalása következik. DR. HAVASI BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Azok a tendenciák, megállapítások, amelyek országosan jelentkeznek és érvényesülnek, vonatkoznak Borsod megyére is. Közrendünket és közbiztonságunkat a megye közvéleménye is reálisan ítélik meg, elismerik, tisztelik és aktívan támogatják rendőreinket a bűnözés elleni harcban. Szólni kell azonban arról is, hogy a lakos-