Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-11

711 Az országgyűlés 11. ülése, 191 embereiket, és házon belül, a nagyvállalaton be­lül, a BULÁV-nál, egy sor vállalatnál jelentkez­nek ilyen szándékkal, hogy munkaközösségek­kel, kis egységekkel akarják ezt a munkát elő­segíteni. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy a szervezési, a műszaki, a szabályozási, a pénzügyi kérdése­ket úgy meg tudjuk oldani, hogy ezt a tömeges munkát kellően szolgálják, figyelembe véve — ismét arra hivatkozom, ami Marjai elvtárs beszé­dében elhangzott —, hogy érezzük: nem lesz tö­kéletes ez a szabályozás sem. Ezt mi úgy fogjuk fél, hogy 1983—84—85-ben is nagyon komolyan kézben kell tartani ezt a munkát. Annak a ké­résnek igyekszem magam is eleget tenni, hogy a VIII. kerület ügyét nézzük meg és segítsük elő. Tisztelt Országgyűlés! Ha már egy ilyen új forma szóba került, akkor kérem elfogadni, hogy még egy dologra hadd reagáljak, hiszen úgy szoktunk elmenni mi is, hogy zavarja az embert, ha nem mindenre tud olyan módon visszagon­dolni, hogy de jó lett volna erre válaszolni. Én Peják elvtárs észrevételeiből az egyikre szeret­nék reagálni. Nevezetesen, amikor azt mondta — ennek nagyon örülök és köszönöm az Ö felve­tését is —, hogy nemcsak a várost kell építeni és nemcsak tömegesen kell a funkciót, az igényt ki­elégíteni, hanem a várost szépíteni is kell, és úgy kell építeni, hogy arra évszázadok múlva is öröm­mel tekintsenek. Szeretném jelenteni az országgyűlésnek, hogy a mi munkánkban ez is több mint másfél éve egy programmal folyamatban van, az építési munkáknál is már érvényesül ez a felfogás. A napokban tárgyaltunk egy nagy budapesti fej­lesztési programot, a káposztásmegyeri új fej­lesztést és ez is így készül, a főváros így hagyta jóvá. Nem megyek bele a részletekbe; ott ezt a nagyon fontos társadalmi igényt — a változatos­ságot, a színvonalat, az utca jelleget —, egyszóval azt, amiről beszélünk, ki akarjuk elégíteni. Azzal szeretném befejezni válaszadásomat, hogy még a minisztérium irányítási munkájában is január 1-től az úgynevezett épített környeze­tet előre soroltuk a legjelentősebb feladataink közé, azért, mert a vállalatok most már önállóan intézzék a vállalati dolgokat, mi csak a legfon­tosabb vállalati irányítási munkákat végezzük, és így ezeknek a nagy társadalmi ügyeknek a bo­nyolítására több figyelmet tudunk fordítani, en­nek irányítása kötelezettségünk a kormány felé. Azzal szeretném befejezni, hogy köszönöm mind a két észrevételt és szeretném még azt hangsúlyozni, hogy mind a két munkában na­gyon döntő a lakosság részvétele. Itt állami in­tézkedés, minisztériumi munka, tanácsi munka kevés; a lakosság reagálása, a kapcsolata ezek­kel a munkákkal, a részvétele, a véleménye — ezek is döntő dolgok —, és ebben is kialakul­nak a módszereink és terjednek. Azt a felfogást szeretné a kormány érvényesíteni, hogy ezeket az ügyeket teljesen a lakosság támogatásával és véleményének figyelembevételével végezzük. Kö­szönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK : Megköszönöm Ábrahám Kálmán elvtársnak Szálai Géza képviselőtársunk kérdé­sére adott válaszát. Dr. Hetényi István pénzügy­miniszter kíván szólni. . december 17-én, csütörtökön 712 DR. HETÉNYI ISTVÁN: Tisztelt Ország­gyűlés! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt meg­köszönjem önöknek azokat az értékes felveté­seket, gondolatokat, amelyeket a költségvetés bizottsági vitáiban és a mai vitában hallottunk. Ügy érzem, hogy ezekben a gondolatokban nem egyszerűen a költségvetésről volt szó, hanem gaz­daságunk aktuális problémáinak rendkívül konstruktív megközelítéséről. Mint pénzügyminisztert, különös örömmel tölt el az, hogy a költségvetést minden képviselő elfogadásra ajánlotta, és így úgy érzem, hogy az változtatás nélkül kerül elfogadásra. A hozzá­szólásokból ugyanakkor azt értem, hogy ez egy­általán nem arra vonatkozik, hogy a munkánk­ban nem kell változtatni. Én minden olyan hoz­zászólást, amely problémát vetett fel, a mun­kánkkal szembeni követelménynek érzek. A kor­mány — mint általában szokás —, a képviselői felvetéseket külön meg szokta vizsgálni, azokat meg is fogjuk válaszolni. Igen sok érdekes probléma került itt megvi­lágításra és nagyon örültem, hogy igen jó példá­kat hallhattunk azokról a fő területekről, ame­lyeket mi is az előrehaladás súlypontjának tekin­tünk: a szocialista vállalkozás, a felelősség, a jó munka becsülete kérdésében, az energiatakaré­kosságról és hasonlókról. Engedjék meg, hogy néhány kérdésre kitér­jek — nem a véglegesség igényével, mert a meg­fontolt válasz hosszabb időt igényelne, de úgy érzem, hogy miután a közösség előtt hangzottak el a javaslatok, egy-két gondolat vagy javaslat megválaszolása ide is kívánkozik. Nagyon egyetértek azzal, amit a művezetői tanácskozásról hallottunk Jávorkai elvtárstól, hogy tudniillik a gyakorlati problémákat gya­korlatiasan kell megoldani. Mi magunk is igyek­szünk ebbe az irányba tevékenykedni, ami egy­általán nem zárja ki azt, hogy elvi alapokon ál­lunk. Éppen ezért itt nagy hangsúlyt kapott az az ügy, amit a beszámolóban is említettem, hogy az ésszerű takarékosság rugalmasabb és rögtön hozzáteszem: felelősebb gazdálkodást kíván. Mi ebben az ügyben szándékaink szerint mindent meg fogunk tenni. Sok képviselő elvtárs kriti­zálta — többek között — a költségvetési gazdál­kodás rendszerét. Szeretném megemlíteni, hogy ebben az el­múlt években már több változás történt; van olyan is, amiről úgy éreztem, hogy már nem áll fönn a kötöttség, amiről itt még szó volt. Bi­zonyos kötöttségek természetesen fennállnak, fenn is fognak állni, de ezek mértékéről termé­szetesen lehet tovább vitatkozni. Éppen ezért például nagy segítségnek tarta­nám a munkánkhoz, ha a parlamenti bizottsá­gok 1982-ben vagy 1983-ban napirendre tűznék, hogy a saját területeken, hogyan áll ez a kérdés; mi ilyen irányú javaslatokon dolgozunk. Minden vita, észrevétel nagyon hasznos lesz a számunkra. Számomra igen tanulságos volt az, hogy az alapellátások ügyében — amit a költségvetésben alapellátásnak tekintünk —, itt gondokról nem hallottunk. Tudom, hogy gondok ennek ellenére vannak. De úgy érzem, ez azt fejezi ki, hogy a képviselők is úgy látják, hogy ezeken a terüle­teken a megyékben, egyes szakterületeken igen intenzív munka folyik. Gondolok itt mindenek-

Next

/
Thumbnails
Contents