Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-9

515 Az Országgyűlés 9. ülése, 1 az élelmiszeripar tevékenj-ségét és sajátos lehetőségeivel igyekszik azt segíteni. így legutóbbi ülésünkön különös érdeklődéssel hallgattuk és vitattuk meg az ágazatot bemutató és értékelő miniszteri beszámolót. Tárgyalásunkat az előterjesztés hangvételéhez hasonlóan a helyzetfeltáró és előremutató törekvés hatotta át. Az, hogy reálisan mérjük le, hol tartunk, melyek a mai helyzet időszerű kérdései és mit kell tennünk, hogy elhárítsuk a fejlődésünk útjában álló vagy később várhatóan felmerülő akadályokat. Megállapítottuk, hogy ezt olyan társadalmi, gazdasági körülmények között kell elvégeznünk, amikor hazánkban a mezőgazdaság iránt fokozódott a figyelem, nőtt az ágazat megbecsülése, de egyben a vele szembeni igény is. A bizottsági vitát az érintett témakörök sokrétűsége jellemezte. így egyebek között a kistermelés fejlesztéséről és a nagyüzemmel való kapcsolatáról Guba Sándor és Molnár Frigyes, a szakmunkásképzés kívánatos növeléséről Hütter Csaba, a tudományos munka eredményeiről és hatásáról Varga János Győr megyei, az állategészségügy fejlődéséről és feladatairól Varga János Pest megyei, a mezőgépipar munkájáról és célkitűzéséről Antal Imre, a forgalmazás problémáiról Tar Imre, a földvédelem és földrendezés kérdéseiről, Németh István képviselőtársunk fejtette ki véleményét. Az ott elhangzottakat az előttem szóló miniszter elvtárs már sok vonatkozásban érintette. Engedjék meg ezért, hogy a teljes körű ismertetés helyett néhány kiemelt gondolattal jellemezzem a bizottsági vitát, és egészítsem ki a miniszter elvtárs expozéját. Mindenekelőtt szeretném emlékezetünkbe idézni, hogy ezelőtt 35 évvel, a földreformot követően az ország lakosságának mintegy 55 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, és még a 60-as évek elején közel 40 százalék volt ez az arány. Ma már ez nem éri el az összes dolgozók 20 százalékát, és abból is igen jelentős rész az úgynevezett kiegészítő ágazatokban tevékenykedik. Ugyanakkor folyó áron számítva az elmúlt tíz évben a termelés értéke, valamint a munka hatékonysága mintegy két és félszeresére növekedett. Ennek egyik fontos tényezője volt az ismeretek felhalmozódása, a mezőgazdaságban dolgozók növekvő szakmai felkészültsége, amit a miniszter elvtárs által említett szak- és betanított munkások megnövekedett aránya is mutat. Lehetőségeink további kihasználása, a fejlett termelőeszközök hatékonyabb alkalmazása miatt azonban kívánatos volna a mezőgazdasági szakmunkásképzés növelése, még akkor is, ha tudjuk, hogy más szakmákból is kapunk utánpótlást. A gyorsan fejlődő mezőgazdasági ismeretek más vonatkozásban a vállalati és szakmai vezetők útján érvényesülnek. A beszámoló adatainak ismeretében megállapíthatjuk, hogy ágazatunk vezetésében felgyorsuló generációváltásnak vagyunk tanúi. Ezt mutatja, hogy alig hat éve még a termelőszövetkezeti elnökök kevesebb mint egyharmada volt egyetemi és főiskolai végzettségű, ma viszont számuk megközelíti a kétharmadot. A vállalati szakvezetőknél ez az arány a feléről háromnegyedére növekedett. Annak idején, 20—25 évvel ezelőtt a tömegesen megalakuló termelőszövetkezetekben a tagok maguk közül a legjobban gazdálkodó, legrátermettebb társaikból választottak elnököt, vezetőket. Közülük sokan, akik együtt nőttek, fej1. október 8-án, csütörtökön 516 lődtek a szövetkezetekkel és tovább képezve magukat helytálltak a nehéz időkben, az élet természetes rendje szerint most érik el a nyugdíj-korhatárt. Közben mellettük, velük együtt dolgozva egy fiatalokból mindig megújuló vezető réteg alakult ki, amely munkájában már egyetemi és főiskolai ismeretekre támaszkodik. Most, a pihenés idejéhez érkezve, a nyugdíjba vonulók ezeknek adják át a kormányt és elmondhatjuk, hogy az jó kezekbe kerül. De éppen az említett adatok, valamint az, hogy a mezőgazdasági úgynevezett középvezetők közül még ma is kevesebb, mint felének van felsőfokú végzettsége, jelzi, hogy a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban továbbra is nagy szükség van mezőgazdasági szakemberekre. Nem véletlen, hogy az alacsony jövedelmű termelőszövetkezetek gazdálkodásának segítésére hozott legújabb intézkedések között ilyen helyekre, amint arról a miniszter elvtárs is szólt, szakemberek, illetve szakembercsoportok letelepítésének a támogatása is szerepel. Külön előny, hogy ez a kedvezmény az eddig kedvezőtlen adottságúnak ki nem jelölt, az átlag 17 aranykoronát meg nem haladó szántójú gazdaságokra is kiterjed. A mezőgazdasági szakemberek jelentős szerepet töltenek be a mezőgazdaságot szolgáló más vállalatoknál és intézményeknél is. Közülük külön is hadd említsem meg az oktatásban és kutatásban dolgozókat, akiknek munkája az általuk képzett szakembereken keresztül és kutatási eredményeik útján is érvényesül. Ahogy a ma megújuló termelési technológiák a tegnapi műszaki fejlesztésen és a tegnapelőtti kutatáson alapulnak, úgy a jövőnket is a műszaki fejlesztéssel és kutatással és az azok eredményeit érvényesítő, a gyakorlattal együttélő szakemberekkel alapozhatjuk meg. Kedves Elvtársak! A mezőgazdaságról beszélve hazánkban és sokszor külföldön is különböző megítéléssel szólnak az úgynevezett alaptevékenységen kívüli, illetve a háztáji, kisegítő és az egyéni gazdasági tevékenységről. Kétségtelen, hogy ezek a méretükben és jelentőségükben döntő növénytermelés és állattenyésztés mellett agrárpolitikánk eredményességének nagyon lényeges összetevői. A kiegészítő ágazatokról szólva tudnunk kell, hogy ezeknek mintegy 80 százaléka olyan élelmiszeripari, faipari, építési, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdaságot szolgálja, vagy annak termékeit teszi értékesebbé. Ide tartozik nagyüzemeinknek a kisgazdaságokat ellátó és termékeiket forgalmazó munkája is. Ma mindez már alig választható el az úgynevezett alaptevékenységtől. De a más népgazdasági ágazatok részére végzett könnyűipari, gépipari, vegyipari tevékenység valós igényeket elégít ki és részét képezi annak az úgynevezett szolgáltató- és háttériparnak, amelynek fejlesztésére éppen a közelmúltban hozott kormányunk új intézkedéseket. Ami a háztáji, kisegítő és egyéni gazdaságok sokszínű tevékenységét illeti, az a beszámolási időszakban értékben mintegy 75 százalékkal nőtt. Ez igen jelentős, de messze elmarad a nagyüzemi gazdaságok mintegy 2,5—3-szoros növekedésétől. A kettő összevetése jól mutatja, hogy hazánkban a fejlődés fő irányát a nagyüzemi gazdaság jelenti. Mellette azonban nem mondhatunk le a különösen