Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-5

267 Az Országgyűlés 5. ülése, 1980. december 18-án, csütörtökön 268 megyei képviselőtársaim nevében a törvényja­vaslattal, Faluvégi Lajos elvtárs előadói beszé­dével egyetértek. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Balogh László képviselőtársunk. BALOGH LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Elvtársak! Engedjék meg, hogy eleget tegyek meg­tisztelő feladatomnak és választóim megbízatá­sának megfelelően, képviselői felelősséggel a Békés megyei képviselőcsoport nevében hozzá­szóljak népgazdaságunk VI. ötéves terve tör­vénytervezetének vitájához. A tárgyalt napirendnek különös jelentőséget ad, hogy valamennyi magyar állampolgár leg­közelebbi és távolabbi életkörülményeit is meghatározó módon érinti, ezért a szocialista demokrácia lehető legszélesebb körű fórumain folytatott körültekintő és alapos kormányzati előkészítő munkát indokoltnak tartom, mert a törvényjavaslat olyan politika alapján valósul­hat meg, amely töretlenül a nép érdekeit kép­viseli. Az előterjesztett törvényjavaslat az elkö­vetkező öt évben egész népünk és egész tár­sadalmunk számára mérföldkőként fogja jelezni, hogy a közös feladataink megvalósításában hol tartunk és mennyiben tudtuk kitűzött céljain­kat elérni. Ügy érzem, hogy a napirend és a tárgyalt törvényjavaslat aktualitása időszerűvé teszi azt, hogy néhány szót szóljak a most lezárult V. öt­éves tervről, elsősorban Békés megyei tapasz­talataim alapján. Felszólalásomban elsősorban a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésekről kí­vánok részletesebben szólni. Megyénkben az V. ötéves terv a mezőgaz­dasági termékek termelését országosnál nagyobb ütemű, 17—19 százalékos növekedését irányoz­ta elő. Az 1980-as év befejezése előtt rendel­kezésre álló előzetes adataink szerint összessé­gében az előző évhez képest 16,7 százalékos lesz a termelés növekedése. Megállapíthatjuk tehát, hogy megyénkben a mezőgazdasági termelés a tervhez megközelítő­en alakult. A növénytermesztésben mindannyi­unk által személyesen is tapasztalt kedvezőtlen időjárás, a bel- és árvízkárok, valamint a szán­tóterület csökkenése miatt, a tervezett növeke­déstől némiképpen elmaradtunk. Meghatározó jelentőségű kultúrnövényeink azonban, mint a búza, kukorica, és a napraforgó termelése a ve­tésszerkezeten belül összességében a tervnek és terven felül megfelelően alakult. 1980-ban a növénytermesztésre az idei rend­kívüli időjárás miatt az volt a jellemző, hogy minden növény késett, csak a tél nem, mint ahogy Váncsa elvtárs mondotta. De jelenthe­tem a Tisztelt Országgyűlésnek, hogy a megye mezőgazdasági dolgozói mindent megtettek an­nak érdekében, hogy a megtermelt termékein­ket minél előbb biztonságos helyre szállítsák. Elmondhatom, hogy szerény munkát végeztek az \ időjárással szemben a mezőgazdasági dolgozók, napjainkban minden növényféleség betakarítá­sát elvégeztük. A megye állattenyésztése az V. ötéves terv­ben előirányzott tervét várhatóan négy száza­lékkal túlteljesíti. A megye állatállománya a célkitűzéseknek és az igényeknek megfelelően alakult. Dinamikusan nőtt a sertés- és a koca­állomány; a vágósertés-értékesítés 34,3 száza­lékkal haladta meg az előző öt év átlagát. Bár a szarvasmarha- és a tehénállomány elmaradt a tervezettől, de a tejtermelés így is az előirány­zott 3170 literről 3800 literre emelkedett. Az el­ért nem csekély eredmények mellett megyénk­ben is hatékonysági problémákat tapasztalhat­tunk, mert mind a lekötött eszközök, mind pedig a folyó ráfordítások hatékonysága romlott. így nálunk is a nem növekvő termelés és a bruttó jövedelem mellett, a gazdálkodás eredményessé­ge csökkenő tendenciát mutat. Az V. ötéves terv utolsó két évében kiala­kult gondokon azonban körültekintő gazdálko­dással, odaadó és kommunista megggyőződés­sel végzett kemény, állhatatos munkával, szigo­rú takarékossággal, a beruházási eszközök lehe­tő legcélszerűbb felhasználásával lehet és kellett javítani. Tisztelt Országgyűlés ! Áttanulmányozva a kézhez kapott VI. öt­éves tervre vonatkozó javaslatot, a Békés me­gyei képviselőcsoport egységes állásfoglalása szerint a XII. pártkongresszus határozatát meg­felelő reálpolitikával és a tényleges gazdasági helyzetnek megfelelően vette számba gazda­sági életünk lehetőségeit illetően. Megítélésünk szerint jó az, hogy valós gaz­dasági helyzetünkről népünk objektív és őszin­te tájékoztatást kapott. A VI. ötéves tervjavas­lat fegyelmezett, tervszerű és gondos gazdálko­dás esetén dolgozó népünk számára biztató pers­pektívát mutat. Véleményünk szerint életszínvonal-politikai szempontból túlzás nélkül történelmi előrelé­pést jelenthet a programnyilatkozatnak megfe­lelően az általános ötnapos munkahét fokoza­tos bevezetése. Hetenként a két pihenőnap biz­tosításával a dolgozók művelődésének ma még talán teljesen fel sem mérhető új távlatait nyit­ja meg a VI. ötéves népgazdasági tervünk. Mi, mezőgazdasági dolgozók is örömmel vesszük és támogatjuk az ötnapos munkahét bevezetését, a mezőgazdaság területén azonban ennek megvalósítása nem minden időszakban lehetséges. A megtermelt termények betakarí­tása ugyanis az év egyes időszakaiban szüksé­gessé teszi a vasár- és ünnepnapok föláldozá­sát is. melyet örömmel teszünk népgazdasági célkitűzéseink és a közösség érdekében. Ettől függetlenül, a terv kiemelt életszínvonal-politi­kai programjaival teljes mértékben és maradék­talanul egyetértek. Tisztelt Országgyűlés ! A mezőgazdasági termelés 12—15 százalé­kos tervbe vett növelése reálisnak látszik. Szo­cialista mezőgazdaságunk világszínvonalra tör­ténő fejlesztése megítélésünk szerint változat­lanul a további gazdasági előrehaladásunk egyik kulcsfontosságú kérdése kell legyen a hatékony­ság és a minőség. Ügy tűnik, hogy e cél megva­lósításához szigorú gazdasági körülmények kö­zött is szükség lesz a VI. ötéves tervben még fokozottabban a minőség ösztönző dotálására. A nemzeti jövedelem növelésében a mező-

Next

/
Thumbnails
Contents