Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1609 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978. július 6-án, csütörtökön 1610 ütemét, minőségét, azt, hogy miképpen boldogulunk, hogyan alakul népünk, hazánk sorsa. Gyakran szólunk gazdálkodásunk tartalékairól. Bárhol, bármilyen munkahelyen nézünk körül, azt látjuk: mindenütt vannak tartalékok az adottságok jobb kihasználásában, a munka szervezettségében. Az emberek túlnyomó többsége becsülettel dolgozik, de jobb munkafeltételek mellett többet is tenne, erről már az előttem szólók is megemlékeztek. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy bizony nem mindenki dolgozik képességei szerint. Sőt akadnak olyanok is, akik többet szeretnének elvenni az ország asztaláról, mint amennyi munkával gazdagították azt. Ez nem engedhető meg. S ha követelmény, hogy igazodnunk kell a szigorúbb gazdasági feltételekhez, akkor az is követelmény, hogy minden szinten és az élet minden területén szigorú mércével mérjük a munkát. És követelmény az is, hogy ne egymásra várva, hanem ki-ki a maga területén felelősséggel oldja meg feladatát. Ehhez tovább kell javítanunk a munka feltételeit. A csoport- és az egyéni érdeket, a társadalmi érdekek alapián még összehangoltabban kell a hatékonyság, az építőmunka szolgálatába állítani. Gazdaságunk már évek óta intenzíven fejlődik. De hadd tegyem hozzá, ezen az úton még eléggé bizonytalanul járunk. Még kísért az a szemlélet, hogy új feladatot csak új beruházással lehet megoldani. Űj beruházásokra, köztük úi. nagy létesítményekre is természetesen szükség van. Hasznos lenne azonban, ha a figyelem jobban a már meglevő termelőberendezések, a lehetőségeink alaposabb kiaknázására irányulna. Az új feladatok megoldását először a meglevő, különösen a korszerű géppark jobb kihasználásában keressük. Szükséges az is. hogy a tudomány eredményeit gyorsabban alkalmazzuk a termelésben és ily módon is növeljük a gazdaságosan értékesíthető termékek arányát. A kezdeti eredmények ellenére még nem bontakozott ki igazán a munka a Központi Bizottság tavaly októberi határozatában foglalt irányelvek végrehajtására, külgazdasági stratégiánk érvényesítésének és a termelési szerkezet megváltozásának érdekében. Igaz, az irányelvek nem rövid távra szóló feladatokat szabtak meg, ami eddig történt, a lehetőségek felmérésére, a teendők kimunkálására, ez elismerésre méltó. Ügyelni kell azonban, hogy a távlati tennivalók kimunkálása mellett maradjon idő és erő arra, amit már ma meg kell tenni e határozat valóra váltásáért. Gyorsítani szükséges a gazdaságos termékszerkezet fejlesztését, az exoort-árualapok növelését szolgáló, folyamatban levő beruházásokat. Nem tűr halasztást az olyan gazdaságtalan termelési tevékenységek beszüntetése, amelvek nem növelik, hanem csökkentik a nemzeti jövedelmet. Ebben a kormánynak, a minisztériumoknak, a főhatóságoknak, a vállalatoknak és a szövetkezeteknek egyaránt feladatai vannak. Attól senkinek sem kell tartania, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetése miatt munka nélkül marad. Az egyik legnagyobb gond éppen abból származik, hogy több a munkahely, mint a rendelkezésre álló munkaerő. Már csak ezért is sürgető kötelességünk, hogy az ország munkaerejét jobban hasznosítsuk. Ez nemcsak a munkaszervezés javítását vagy esetenként a dolgozók átcsoportosítását követeli meg, hanem azt is, hogy a nagy többségre támaszkodva következetesen fellépjünk azokkal szemben, akik csak tessék-lássék veszik ki részüket a közös erőfeszítésekből. Nem szabad megengedni, hogy a többség rovására egyesek visszaéljenek a szabad munkavállalás — célját tekintve közérdeket szolgáló — jogával. Ugyanakkor lépjünk előbbre a tisztességesen dolgozó többségről való gondoskodásban, teremtsünk mindenütt a szocializmushoz méltó kulturált munkafeltételeket, munkahelyi légkört, működtessük tudatosabban az üzemi demokrácia fórumait, fokozzuk a dolgozók munkavédelmét, adjuk meg a jó munka gazdasági és erkölcsi elismerését. A fegyelmezett munka követelménye, hogv a munkaidő valóban a munka ideje legyen és mindenütt tartsák be a technológiai rendet, a biztonsági előírásokat. De a fegyelem, a rend követelménye ennél többet is jelent. Ide tartozik — véleményem szerint — a környezeti kultúra is. amely még sok kívánnivalót hagy maffa után. Vonatkozik ez például a gyárak, a szövetkezetek környezetére csakúgy mint közterületeink tisztaságára, városaink, falvaink rendiére, amellvel — tisztelet a kivételnek — nem lehetünk elégedettek. Rér?i tamsztalat. hnqv ahol a környezetben rend van. ott a munkahelyen is nagyobb a fegyelem, a szervezettség. A szocialista ember hozzá méltó környezetben akar élni. dolgozni Ennek kialakítása egyaránt feladata vezetőnek és beosztottnak, országunk minden nolgárának. Szólni kell a takarékosságról is. Nem mondható, hogy a takarékosság követelményei életünk minden területén érvényesülnének, s napi tevékenységünk szerves részévé váltak volna. S megint nem csupán a termelés területére értem ezt. Nemcsak az indokoltnál súlyosabb gépekre, veszendőbe menő nyersanyagokra, az újra hasznosítható melléktermékek elfecsérlésére. a szükségesnél drágább beruházásokra gondolok, hanem mindennapi életünk megannyi, esetenként kicsinek tűnő, de hibás szemléletet tükröző pazarlásaira is. S nemcsak amiatt teszem szóvá mindezt, mert a sok kicsi sokra megy, hanem azért is. mert ahol a kicsivel nem tudnak gazdálkodni takarékosan, ott felelőtlenül szórják a milliókat is. Ez nemcsak forintban kifejeződő veszteség, de politikai kár is. Az ésszerű takarékosság nem a szegénység kényszere, hanem az okos gazdálkodás parancsszava, amely a gvorsabb előrehaladás ajtaját nyitja tágabbra. Tisztelt Képviselőtársaim! A pártkongreszszus határozataival összhangban joggal állapíthattuk meg, hocy az immár 10 éve működő gazdaságirányítási rendszerünk bevált, képes biztosítani népgazdaságunk tervszerű fejlődését, alaoelvein nem kell változtatni. A központi iránvító szerveknek ezután is a gazdálkodás fő folvamatait kell kézben tartaniok, ugyanakkor továbbra is biztosítanunk kell a vállalatok nagyfokú önállóságát, serkentenünk kell a vállalko-