Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-34

3391 Az Országgyűlés 34. ülése, 1 9. december 21-én, pénteken 3392 ebben a vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy a gyors átállásra és struktúraváltásra képes tőkés országok; ti. a legsikeresebbek, már olyan exportstruktúrát alakítottak ki. amelyben cserearányaik újra kedvezőbbekké váltak. Ezért érdemes hangsúlyozni, hogy a cserearányoknak más arányokhoz hasonlóan két oldala van. És ezért az eredmények megfelelő struktúra, technikai fejlődés és piacképesség esetén akkor is javulhatnak, ha az energia- és nyersanyagárak tovább emelkednek. A világgazdaságban végbemenő korszakos változások azonban nemcsak a cserearányokat befolyásolják, hanem a nemzeti gazdaságok növekedési feltételrendszerét is döntő módon érintik. A kialakulóban levő új növekedési típusban az energiatakarékosság és racionalizálás, a nyersanyagok takarékos felhasználása és recikláltatása, a racionálisabb táplálkozási kultúra, tartósabb áruk termelése, a tudományos forradalom súlypontjainak áthelyeződése, és a társadalmi-gazdasági fejlődés kvalitatív tényezői, mint tiszta levegő, tiszta víz, kellemes környezet, a lakás- és településkultúra átalakulása, művelődés, egészség, életforma, a korábbi egyoldalú mennyiségi koncepciók helyett, illetve azok kiegészítése gyanánt növekvő szerepet játszanak. Ennek következtében a korszakváltás egyes követelményei közel esnek a növekedésfékező időszakok követelményrendszeréhez. Ez persze csak véletlen egybeesés. Ilyen értelemben a mennyiségi értelemben vett gazdasági növekedés nem ér véget a külgazdasági egyensúly megteremtésével. Ha pedig egy hosszabb gazdaságfejlődési periódusról van szó, úgy alánosán kell tanulmányozni a növekedésfékező időszakok jellegzetességeit, kedvező hatásait és veszélyeit, hiszen hosszabb időszakon át kell együtt élnünk ezekkel. Azon veszélyek és problémák közül, amelyek a növekedésfékező időszakokra jellemzők, néhányat szeretnék röviden megemlíteni, hiszen gazdasági-társadalmi cselekvéseink során e veszélyek csökkentésére, illetve megelőzésére -kell törekedni. A növekedésfékező gazdasági politika szigorúbb gazdasági feltételeket létesít. Ezért a gazdasági-műszaki szakemberek körében, akik a közvélemény gondolkodásmódjának alakításában is nagy szereoet játszanak, általában nem népszerű. Szigorúbb gazdálkodási feltételek ugyanis bizonytalanabb nyereséget, kevesebb beruházást és esetleg kihasználatlan kapacitásokat jelentenek. A korábbi, a lazább időszak feladatai a dolgozók egy részének is egvszerűbbnek. érthetőbbnek, előnyösebbnek és dinamikusabbnak tűnnek. Más kérdés az. hogy a dinamikát a legtöbben csak a mennyiségi fejlődésben tudják felfedezni. A növekedésfékező periódus egyes jellemzői, a szokatlan cselekvési rendszere sokakban azt a benvnmást ébreszti, hogy baj van, hiszen már azt sem bírjuk eszközökkel, amit eddig még bírtunk. Más kérdés az, hogy ezen felfogások indokolatlanok, hiszen a bajok nem akkor keletkeznek, amikor a növekedésfékezést bevezetik, hanem abban a népszerű laza periódusban. Különösen erőteljesek lehetnek a hullámzások egy olyan tármint korábban és ez a sor a vaskohászattól a gépiparon át a húsiparig terjed. Másfelől a magyar gazdaság fokozatosan kezdi kivívni magának azt a megítélést — még nem tekintélyt mondtam a nemzetközi gazdasági kérdésekben, mert hiszen ez még további erőfeszítéseket követel —, hogy viszonylag széles területen képes a világpiaci feltételrendszernek megfelelni és kapcsolatait bővíteni. Végül nyomatékosan kell hangsúlyoznom, hogy e többletkövetelményeknek oly módon voltunk képesek megfelelni, hogy a KGST-n belüli és különösen legnagyobb partnerünk, a Szovjetunió iránti áruszállítási kötelezettségeinket maradéktalanul teljesítettük és az integráció munkájának továbbfejlesztése érdekében számos erőfeszítést tettünk és teszünk. E jelentős eredmények és pozitívumok hangsúlyozása után nézzük az érem másik oldalát, azaz a növekedés visszafogásának kényszerét. Kétségtelen, hogy az export ilyen mértékű növelése és az import csökkentése csak növekedéscsökkentő politikai útján vált lehetségessé. Vitathatatlan, hogy gazdaságunk állapota és helyzete 1978 végére olyan volt, hogy a fő cél elérésére vagy a fő veszély csökkentése érdekében fékezni kellett a nemzeti jövedelem, a beruházások és a fogyasztás dinamikáját, és ez még néhány éven át így marad. Az egyensúlyhiány megszüntetésére irányuló cselekvési rendszer elkerülhetetlen, bár időszakos jelenség volt és marad a szocialista gazdaságban mindaddig, amíg nem leszünk képesek egyfelől időben és fejlettebb módszerekkel a gazdasági tevékenységek között szelektálni, másfelől jobb összhangot biztosítani az állam gazdasági kötelezettségei és a gazdasági fejlődés között. A szocialista gazdaságban ugyanis a történelmileg örökölt lemaradás behozása végett lényegében fokozatosság nélkül olyan gazdasági tevékenységekre is vállalkozunk, amelyeknek feltételei csak a jövőben jönnek létre. Ezért átmenetileg bizonyos gazdasági tevékenységeket kivételes feltételek között alakítunk ki. E kivételes körülmények között működő gazdasági egységek preferencia-rendszerük meghosszabbítására és megszilárdítására törekszenek, és ezáltal a felhasznált anyagi és szellemi eszközök mennyisége és a létrejött gazdasági eredmények között aránytalanság keletkezik, ami egyensúlyhiányhoz vezet. Másrészt az állam nem gazdasági kötelezettségeinek vállalása gyors és erőteljes gazdasági növekedés feltételezésével történik, de azokat lassulás vagy éppen esetleges egyensúlyzavarok esetén is teljesíteni kell. Az ily módon kialakult aránytalanságok és a létrejött hiányok csökkentése miatt van szükség időnként kiigazító kurzusokra, azaz a növekedési ütem visszafogására. Persze jelenlegi egyensúlyzavaraink — az 1973 óta létrejöttékről beszélek — kiinduló okai elsősorban és nagyobb mértékben a külgazdaságban rejlenek, hiszen a cserearányok romlása minden olyan országot sújtott, amely energia- és nyersanyagfogyasztásának lényeges részét importálja. ismeretes, hogy a cserearányok romlása a magyar gazdaság szempontjából ma is tart, bár