Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1909 Az Országgyűlés 27. ülése, 1 és gazdasági rendszerben nem képes vagy csak nagyon lassan képes az intenzív fejlődés problémáinak megoldására. Semmiféle érvelésnek vagy ideológiai fejtegetésnek nincs és nem is lehet olyan hatása^ mint ahogy a gyakorlatban leszünk képesek bebizonyítani ennek az ellenkezőjét. A rengeteg probléma, bizonytalanság és dilemma felsorolása után — ami természetesen a kialakult helyzet, lehetőségek és korlátok gondos elemzéséhez tartozik —, említsük meg nagyon röviden azokat a pozitív és támogató tényezőket is, amelyek e bonyolult feladatkör megoldását előmozdítják. Ilyen többek között hazánk kedvező nemzetközi politikai pozíciója, e

ddig elért gazdasági eredményeink kumulálódó hatása, a társadalom képzettségének és műveltségi színvonalának állandó emelkedése, az elmúlt évtizedekben felhalmozódott vezetési és irányítási tapasztalatok gazdagsága, valamint a jó képességgel rendelkező vezetők hányadának növekedése, és elsősorban dolgozó népünk azon tehetségei és készségei, amelyek meglétéről és gyarapodásáról oly gyakran tett tanulságot. Ha e lehetőségeket minden téren értelmesen, szervezett jó munkával, magasfokú együttműködéssel, előrelátással és rugalmassággal egészítjük ki, úgy a siker nem maradhat el. Ebben a reményben és a kormányunkba helyezett bizalom alapján javaslom az Országgyűlés bizottságai nevében az 1979-re szóló költségvetés elfogadását. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelenteni, hogy a Magyar Népköztársaság 1979. évi költségvetéséről szóló törvényj avaslathoz 16 képviselőtársunk jelentkezett szólásra. Dr. Gajdócsi István képviselőtársunk felszólalása következik. DR. GAJDÓCSI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat írásos indoklása, az elhangzott vitaindító bennem olyan helyzetképet formált, amely változatlanul arról győz me

g, hogy politikánk töretlen, fejlődésünk vitathatatlan. Ugyanakkor a helyzetkép kontúrjai azt érzékeltetik, hogy a külgazdaság egyensúlya a külső feltételek és belső problémák m

iatt a számítottnál kedvezőtlenebb, hogy az 1978-as évre szóló feltételezéseink, prognózisaink egy része nem vált valóra, hogy a végrehajtásban nem voltunk eléggé erősek és következetesek. Azt hiszem, minden hozzászólónak az a feladata, hogy felelősséggel keresse, vállalja és Javasolja a megoldás tennivalóit. A törvényjavaslatot azért tartom értékesnek és hitelesnek, jnert önkritikus és kritikus, mert a pénzgazdálkodás klasszikus mesgyéjén bátran keresztüllép, tehát a napirendhez minden konstruktív törekvéssel kapcsolódni lehet. Értékesnek tartom továbbá azért, mert közérthető, sőt közhasznú, ami annyival több, hogy nundenki magára értheti megállapításait azzal a tiszta hittel és erős meggyőződéssel, hogy népünk felemelkedéséért érdemes és kötelességünk értelmesen, szorgalmasan és eredményesen dolgozni. És végül azért tartom értékesnek a tör'8. december 20-án, szerdán 1910 vényjavaslatot, mert következetesen' szorgalmazza a központi elhatározások eredményes végrehajtását, a lehetőség, a felelősség arányos, szintre — üzemre, személyre — szóló parcellázását. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági élet fejlődésének közege, feltételrendszere a megyékben, köztük Bács-Kiskunban is megváltozott. A megye ötéves tervének félidejében mi is úgy fogalmaztunk, hogy a mennyiségi célokat teljesítettük, sőt túlteljesítettük, ugyanakkor a minőségi célok, hatékonysági követelmények területén jócskán van mit tenni. Gondjaink tehát egyetemlegesek. Éppen e gondokon osztozva, megoldásukon munkálkodva kell elmondani, hogy nagyon zavaró és gyakori közéletünkben az a furcsa kérdőmondat, hogy ki a gazdag és ki a szegény ' ebben az országban. Tudniillik évek óta expozéban megfogalmazott értékelés, hogy vállalataink gazdagok, ugyanakkor a népgazdaság szegény. Ügy vélem — és ez nyilván a kormány törekvése is —, hogy célszerű megszüntetni ezt a jellemző ellentmondásos helyzetet, mert mi csak együtt és közös erővel boldogulhatunk. Ugyancsak nem felesleges felhívni a figyelmet arra, hogy a központi felelősségből mi, megyék nem részesülünk kellően. Néha szélárnyékban vagyunk, nem rezonálunk eléggé gyorsan a központi akaratra, pedig fontos lenne, hiszen a lakosságot érintő közelségben dolgozunk. Pontosan ezért szükségesnek tartom a megyék aktivitásának és felelősségének erősítését a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása érdekében, figyelembe véve az államigazgatásban betöltött szerepüket és helyzetük sajátosságait. Az elmondottakat érzékeltetve, szeretnék röviden foglalkozni olyan, Bács-Kis1Tünra jellemző, de jórészt általánosítható kérdésekkel, mint az ipar gyáregységi rendszerének helyzete, fejlesztésének feladatai, a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar közötti feszültség problémái megoldásának fontossága, és végül a fegyelmezett, tervszerű gazdálkodás tanácsi tennivalói. Bács-Kiskun területét a felszabadulás után is hosszú ideig elkerülte az iparfejlesztés. 25 évvel ezelőtt a kecskeméti tanácsházán még rendőr igazgatta a munkát keresők hosszú sorait. Volt olyan esztendő, amikor 13 ezer ember vándorolt el a megyénkből munkát, boldogulást remélve más, iparosodó tájakra. A kongresszusi határozat és a kormányprogram nyomán a vidéki ipartelepítés az ötvenes évek végén azt jelentette nálunk, hogy munkahelyeket hozhattunk létre, hogy foglalkozást biztosíthattunk azoknak, akik már hátat fordítottak a paraszti életmódnak, de még nem jutottak el az iparba, és hogy szellemi bázisra volt esélyünk elmaradottságunkban. A megyében létrehozott tanácsi ipari vállalatok életképes fejlődését a minisztériumi ipar kereteiben láttuk lehetségesnek, és hozzáteszem — mert az idő is igazolta — helyesen, így alakult ki, hogy ma nálunk a nehéziparban foglalkoztatottak 77 százaléka, a könynyűiparban 49 százaléka, az élelmiszeriparban 15 százaléka dolgozik gyáregységi rendszerben,