Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1893 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1894 emelkedni fog avégett, hogy a termelői érdekeltséget erősítsük, a felhasználókat reálisan tájékoztassuk a költségekről. Az importtermékekkel takarékosabban gazdálkodnak a vállalatok, ha reális áron, nem pedig olcsóbban kapják azokat. Ezért bizonyos termékek eddigi importtámogatását csökkentjük, néhányét meg is szüntetjük, hogy a jövő évre számításba vett importtervünk e többször vitatott előirányzata betartható legyen. A szabályozó módosításokat tartalmazó rendeletek folyamatosan jelentek meg, azokat a vállalatok vezető kollektívái már megismerhették. Ezekben a napokban véglegessé formálódnak a jövő évi vállalati tervek, mindenütt folyik a számvetés és a megvalósítást elősegítő eszmecsere. Vajon milyen magatartást ajánlhatunk a vállalatoknak az új helyzetben? Először is le kell szögeznünk, hogy a vállalatoknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott feltételekhez. Ezért azt ajánljuk és várjuk, hogy olyan terveket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amely a gazdasági tevékenységben a munka minőségi tényezőit tolja előtérbe. A következő években a termelés és az értékesítés növekedésének nem a mennyiségi értelemben vett meggyorsítását, hanem a minőségi fejlődést kell elsősorban szorgalmazni. A szabályozók által kifejtett szándékok akkor valósulhatnak meg, ha azok hatása érvényesül a vállalatok belső gazdálkodásában, az úgynevezett belső irányítási mechanizmusában is, ha a szándékok és követelmények eljutnak a telephelyekig, művezetőkig, technikusokig, a munkapadokig, minden egyes dolgozóhoz. Most már nélkülözhetetlen, hogy a vállalatok belső gazdálkodási rendje arra ösztönözZe a gyáregységeket és telephelyeket és ezek dolgozóit, hogy a termelésnek a szükséglethez es főleg az igényes exportpiacokhoz való szigorú igazodása, a költségek csökkentése révén növeljék jövedelmeiket. Főleg ezekkel tudják ellensúlyozni azt, hogy a támogatások csökkenjek, bizonyos árak, adó és a tartalékolási kötelezettség pedig nő. A központi irányítás nem tud fölmentést adni, pláne intézményes fölmenyést nem, mert a költségvetésben nincs elő^ányzat a szabályozó módosítások vállalati hatásainak kiegyenlítésére. Előfordul és erre 1975hen és 76-ban már tapasztalatokat szereztünk, n

°gy egy-egy vállalat ilyenkor úgy érzi, azért csökken az eredményessége, vagy azért vált gazdaságtalanná, mert a rávonatkozó szabályok Úgymond kárukra, hátrányosan megváltoznak. Ezek reális gondok, de a megítélésben van egy kis félreértés. A szabályozókat akkor módónjuk, amikor ezt a gazdasági körülmények változása indokolja. A szabályozóknak az objektív viszonyokat kell tükrözniük, a valóságos Va

gy legalábbis ahhoz közel álló árakat, költségeket kell közvetíteniük. S bár a mai árak és szabályozók ezt még nem elég következetesen teszik, a változások mégis előrelépést jelentenek ebbe az irányba. A vállalatok és irányító szervek sokszor panaszolják, hogy nincs egyszerű és világos mérce ar

ra, hogyan értékeljék, mérjék egy-egy vállalat vagy termék gazdaságosságát. Kétségtelen, hogy e tekintetben az elmúlt években bonyolultabb körülmények alakultak ki mint amilyeneket megszoktunk. Ezért nem is tudunk minden esetben egyértelmű, érvényes közgazdasági centiméterszalagot csinálni. De ez nem lehet ok arra, hogy ne mérjünk és ne minősítsük a tevékenységet. A legtöbbször nem határesettel van dolgunk. Nyilvánvaló például, hogy nem tekinthetők gazdaságosnak azok a vállalatok, amelyek több éven keresztül veszteséggel dolgoznak. Vagy amelyek többet kapnak rendszeresen a központi pénzalapból támogatás útján, mint amivel gyarapítják az adó vagy más befizetésekkel. Gondolkodni kell azoknak a vállalatoknak a helyzetén, amelyekben a befektetett eszközök egységre jutó jövedelme alig éri el az egy-két százalékot nagyon messze elmaradva az iparági átlagostól. Továbbá elég nyilvánvalóan gazdaságtalannak minősíthetők azok a tevékenységek, amelyben a devizaszerzés ráfordítása az átlagot 20—25 százalékkal vagy talán még ennél is többel meghaladja. A gazdaságosság hiánya tehát mai gyárviszonyaink közepette is legtöbbször elég nagy biztonsággal megállapítható. De hát persze ez a dolognak az egyik oka. A gazdaságtalanság okát azonban ilyenkor nem a szabályozókban, s nem is a fogyatékos mérési módokban, hanem rendszerint abban kell keresni, hogy az adott ár- és piaci viszonyok között a vállalat tevékenysége, műszaki színvonal, energia- és anyagköltség, termelésszervezés vagy piaci kapcsolatok szem-^ pontjából nem eléggé felel meg a követelményeknek, és ezen kell okosan változtatnunk. Ki kell mondanunk, hogy a vállalatoknak a gazdaságtalan tevékenységet gazdaságossal kell fölcserélniük. Azokban a vállalatokban, ahol ez belátható időn belül nem sikerül, és nem tudunk ésszerű megoldást találni a tevékenység gazdaságossá tételére, ott — és ezt külön szeretném hangsúlyozni — a körülmények, főleg műszaki-gazdasági kritériumok, kereskedelmi összefüggések gondos mérlegelése után az is megtörténhet, hogy csökkentik vagy leállítják a termelést bizonyos helyeken. Az ilyen helyeken azt kell majd megvizsgálni, hogy miként hasznosíthatók ésszerű átcsoportosítással más célokra e területeken a termelőeszközök és a munkaerő, amelyeknek a fogadására a gazdaságos vállalatoknál vagy a szolgáltatásban bőven van mód. Mindezek megvalósításához természetszerűen bátor, de józan gondolkodásra és időre van szükség. Felkészültünk arra, hogy hitelt adjunk azoknak a vállalatoknak, amelyek az új feltételek között átmenetileg nehéz helyzetbe kerülnek, de amelyeknek van reális tervük, elgondolásuk arra, hogy megszüntetik a gazdaságtalan tevékenységet, szavatolják a rendelkezésükre bocsátott eszközöknek a visszafizetését, s amelyek ilyenformán rászolgálnak a megújított bizalomra. Kedves Képviselő Elvtársak! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat részletes indokolásából kitűnik, hogy 1979-ben az állami költségvetésben összpontosított társadalmi tiszta jövedelemnek az aránya két százalékponttal nagyobb lesz mint