Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-26

1869 Az Országgyűlés 26. ülése, 1978. október 27-én, pénteken 1870 Az 1968. évi közlekedéspolitikai koncepcióban a kormány időben, és amint azóta beigazolódott, alapvetően helyesen fogalmazta meg a közleke­dés fejlesztésének irányelveit. A szállítási ága­zatok közötti munkamegosztás aránya a moto­rizáció térhódításának megfelelően a közúti szállítás javára megváltozott. Ennek ellenére a vasút szerepe nem csökkent. A végrehajtott ra­cionalizálás, a forgalomátterelés, a jármű- és pályakorszerűsítéseik hatására az előre becsült szállítási teljesítményt is lényegesen túllépte. A miniszter elvtárs is részletesen szólt ar­ról, hogy a gazdaságos áruszállításnál nem ele­gendő csak a szállítást végző ágazatok össze­hangolt együttműködése. A szállítási lánc az árutermelő gazdasági egységeknél kezdődik. Az áruk csomagolása, a rakodásgépesítés mértéke lényegesen befolyásolja a szállítóeszközök ki­használását, a szállítási időt, az áruk minőség­védelmét, végső soron a szállítás hatékony­ságát. Az egységrakomány-képzésnek, a rako­dásgépesítésnek különösen a kombinált fuva­rozásban van óriási jelentősége. A közúti szállításnál lényegesen kisebb faj­lagos teljesítményű vasúti és vízi szállítás szük­séges feltétele, hogy az árut a vasútállomásra, a kikötőbe, illetve onnan a rendeltetési helyre közúti járművek szállítsák. Ezáltal többször kell az árut átrakni, és az átrakás munka- és idő­igényessége rontja a vasúti és vízi szállítás gaz­daságosságát. Megoldást jelentene a konténeres «s rakodólapos fuvarozás arányának lényeges növelése, az önrakodó és speciális járművek szélesebb körű alkalmazása. A konténeres szál­lítás a kombinát-fuvarozás leggyorsabb, legjob­ban gépesíthető módja. Mégis, az elmúlt évti­zedben csak igen lassú volt ezen a területen az előrelépés. A közlekedési vállalatoknak csak mintegy 1500—2000 darab közepes és nagy kon­ténere van, s ezekkel az összforgalomnak kö­rülbelül egy százalékát fuvarozzák. A konténe­rnek mozgatása csak nagy teherbírású rakodógé­pekkel lehetséges. Ezért a szállítási láncban részt vevő gazdasági egységeknek fel kell ké­szülniük a konténerek fogadására. A MAV eddig 20 állomását jelölte ki kon­ténerforgalomra, ebből 9 állomás 20 tonnás na gy konténerek fogadására is alkalmas. A konténerforgalom fokozatos kibővítéséhez az alapok adottak, de a fuvaroztatók nem eléggé erdekeltek ezen korszerű szállítási mód alkal­mazásában. Szükséges volna a rakodásgépesítés maga­sabb színvonalát, a korszerűbb egységrako­mány-képzést az eddiginél jobban ösztönző ta­rifarendszer kidolgozása. A korszerűbb szál­lítási módot preferálni kellene. Ekkor lehetővé válna a szállítás folyamatában foglalkoztatott mintegy 150 ezer rakodómunkás egy részének a népgazdaság más termelő ágazataiba történő átcsoportosítása. Tisztelt Országgyűlés! A közlekedéspolitika céljainak valóraváltása nem nélkülözheti a hát­térben meghúzódó szolgáltató ipar, a járműja­vítás színvonalának emelését sem. A javítás szükségességét vetette fel Kaszai képviselőtár­sam is. A járművek üzemkészségét, menetbiz­tonságát, kulturáltságát tartósan csak a fejlett 74 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ karbantartó- és javítóipar garantálhatja. Az elmúlt tíz év fokozott járműbeszerzési prog­ramja előrevetíti a jövőben várhatóan megnö­vekvő javítási igényeket is. E két fontos ténye­ző, a mennyiség és minőség összehangolt eme­lése, igen nagy feladat elé állítja a járműjavító­ipart, amely már jelenleg is munkaerőellátási gondokkal küzd. Szükségesnek tartom megvizsgálni a köz­lekedési ágazat részéről, hogy biztosítottak-e a megnővekedett igények teljesítésének feltéte­lei. A megfelelő szintű javítás feltételei közül elsősorban azokra a műszaki és gazdasági té­nyezőkre gondolok, amelyeknek a mennyiségi és minőségi követelmények összhangját kell megteremteni, valamint az előbbiek végrehaj­tását biztosító személyi feltételekre. Az alkat­részellátás problémáiról miniszter elvtárs már szólt. A járműjavító munka általában nehéz, piszkos, esetenként egészségre ártalmas, és spe­ciális ismereteket igényel. A munkakörülmé­nyek javítása, a korszerű üzem- és munka­szervezés mellett feltétlenül szükséges ezen munka fokozott társadalmi megbecsülése, haté­konyabb anyagi ösztönzés alkalmazása is. A nemzeti vagyon tekintélyes részét kite­vő járműállomány színvonalas karbantartása bizonyára meghozza gyümölcsét, mert az üzem­biztonság fokozása mellett a járműpark haté­konyabb kihasználását is lehetővé teszi. Tisztelt Országgyűlés! A közlekedés igen fontos területe a személyszállítás. A tömegköz­lekedésben kiemelkedően fontos szerepe van a városi és elővárosi forgalomnak, különösen Bu­dapesten és környékén nagy az ingázók száma. Megyénknek, Pest megyének közlekedési szem­pontból különleges szerep jutott, minthogy kö­rülöleli a fővárost. Földrajzi elhelyezkedése és az ipartelepítési politika következtében kiala­kuló agglomeráció a dolgozók tömegeinek be­járását teszi szükségessé. Jelenleg naponta kö­rülbelül 300 000 ember utazik Pest megye és a főváros között, ezenkívül a többi megye fővá­rosba irányuló forgalma is Pest megyén halad át. Az elővárosi forgalom lebonyolításában részt vesz a MÁV, a Volán és a BKV. A vas­úti forgalom teszi ki az egész elővárosi forga­lomnak mintegy kétharmadát. Sokat javított a vasúti közlekedésben a villamosítás, de en­nek ellenére csekély a vonatok átlagsebessége, nagy a zsúfoltság. Különösen vonatkozik ez a nagykátai, a ceglédi és a váci vonalakra. Kifo­gásolható még az utazási kultúra, gyakran pisz­kosak a vonatok, korszerűtlenek az állomások. A nagy forgalmú állomások jelentős részén nincs fedett peron. A BKV által üzemeltetett HÉV is igen je­lentős elővárosi forgalmat bonyolít le. Az új beszerzésű HÉV-szerelvények sokat javítottak az utazás kulturáltságán, de még további fej­lesztésre volna szükség. A pályakorszerűsítés, a korszerű biztosítóberendezések alkalmazásának üteme sem kielégítő, különösen a megyei vonal­szakaszokon. Itt is nagy a zsúfoltság, főleg a gödöllői és a ráckevei vonalon. Indokolt lenne a csepeli vonal meghosszabbítása Szigetszent­miklósig, különös tekintettel arra, hogy ez a

Next

/
Thumbnails
Contents