Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.
Ülésnapok - 1975-24
1661 Az Országgyűlés 24. ülése, nyát adja majd az országnak. Addig azonban még sok tennivaló van a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, az erdőgazdaságban és faiparban, egész népgazdaságunkban. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta azt a munkaprogramot, amely a mezőgazdaság és élelmiszeripar mostani fejlesztését és a következő tervidőszak tennivalóinak előkészítését öszszegezi. A több tárcával közösen kialakított munkaprogram természetesen kitér a mezőgazdaságon kívül mind az ipari tényezőkre és a tudomány kérdéseire, mind a kereskedelmi, szállítási feladatokra. Hiszem, hogy a tapasztalatokat hasznosítva, a hibákból tanulva, agrárpolitikánkat valóra váltva, mindenütt sorra, rendre cselekedetté érnek a kormány előírásai, a XI. kongresszus határozatain nyugvó program pontjai. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Nagy Miklós képviselőtársunk. NAGY MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! A Minisztertanács elnöke beszámolójának, a kormány nemzetközi tevékenységével foglalkozó részéhez kívánok hozzászólni. Németh Károly elvtárs tegnap kulturális életünkről szólva azt mondotta, hogy az értékelésnek nincs olyan objektív mértékrendszere, mint a gazdasági folyamatokénak. Vonatkozik ez a nemzetközi tevékenységre is, aminek eredményességét számokkal, mutatókkal szintén nem lehet mérni. De azért vannak eredmények, tények és ezekből levonható olyan következtetések, amelyek ezt a tevékenységet értékelhetővé teszik. A kormány ilyen irányú munkájának vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy az mennyire felel meg országa, népe érdekének, hogyan szolgálja a társadalmi, gazdasági fejlődést az adott nemzetközi környezetben, s képes-e a nemzetközi helyzetet lehetőségei szerint kedvezően befolyásolni. Kormányunk nemzetközi tevékenysége a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa által is megerősített, már korábban meghatározott és sikeresen alkalmazott elvekre épül. A kongresszus a nemzetközi helyzet változásait figyelembe vevő új feladatokat is kijelölt. Nemzetközi tevékenységünk gyakorlati alapját eddig elért eredményeink képezik, legfontosabb célja pedig az, hogy szolgálja népünknek a fejlett szocialista társadalom felépítésére irányuló törekvéseit. Tisztelt Országgyűlés! Lázár elvtárs beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi életben a Magyar Népköztársaságnak tekintélye, szavának súlya van. Sok képviselőtársammal együtt az Országgyűlés növekvő nemzetközi kapcsolataiból adódóan gyakran találkozom külföldi képviselőkkel, politikusokkal. A velük folytatott megbeszélések taDasztalatai alapján is megerősíthetem, hogy valóban van súlyunk, hitelünk. Ügy vélem, az elért eredmények, a szilárd és következetes elvi politika, a szándékok, szavak és tettek egysége és őszintesége adja meg országunknak nagyságát meghaladó nemzetközi tekintélyét. A más társadalmi rendszerű országokból érkező vendégeink ugyan időnként hozzáteszik, 1978. július 7-én, pénteken 1662 hogy eredményeinket nagyra értékelik, de külpolitikánk túlságosan egyszínű. Ilyenkor elmondjuk nekik és tényekkel is bizonyítjuk, hogy politikánk aktív és kezdeményező, de ha arra gondolnak, hogy mi együtt haladunk a többi szocialista országgal, minden nemzetközi fórumon támogatjuk a Szovjetunió és a szocialista közösségnek a béke fenntartására, a biztonság megerősítésére és az enyhülés folytatására irányuló törekvéseit, akkor ez a politika valóban egyszínű, mentes minden kétértelműségtől. Tesszük ezt pedig azért, mert mind szocialista elkötelezettségünknek, mind nemzeti érdekeinknek ez a politika felel meg. Ha van tekintélyünk, az nem annak ellenére, hanem annak következtében van, hogy szilárdan a szocialista közösséghez tartozunk és erről sose feledkezünk meg. Éppen ezért mindnyájunkat megnyugvással és megelégedéssel tölt el, hogy csakúgy, mint korábban, az elmúlt közel három esztendőben is az élet minden terén sikeresen fejlesztettük és erősítettük együttműködésünket a szocialista közösség országaival, főképpen a Szovjetunióval. Igyekeztünk és igyekszünk a szocialista közösség nemzetközi pozícióinak további erősítéséhez hozzájárulni, mert ez az az erő, amely békénk, biztonságunk, társadalmi és gazdasági fejlődésünk legfőbb biztosítéka. Tudjuk, hogy népünk szorgalmas építőmunkája nem hozhatott volna ilyen eredményeket a szocialista közösség országaival kialakított együttműködés nélkül, és nem felejtjük el, hogy a Szovjetuniónak nemcsak felszabadulásunkat köszönhetjük, hanem nehéz időkben mindig tőle és a szocialista közösségtől kaptunk segítséget. Ezért is üdvözöliük kormányunknak ezeknek a kapcsolatoknak továbbfejlesztésére. magasabb szintre való emelésére irányuló törekvéseit. örvendetes tény az is, hogy a ""Beszámolási időszakban bővültek kapcsolataink a fejlődő országokkal. Az elmúlt két és fél év alatt, de főleg az elmúlt néhány hónap, sőt hét alatt gyakoribbá váltak ezeknek az országoknak a nolitikai vezetőivel a magas szintű találkozók, amik nemcsak a jelenlegi helyzetről folytatóit eszmecserére adtak alkalmat, hanem kapcsolataink sokoldalú fejlesztésének lehetőségeit is feltárták. Az elmúlt két és fél évben 17 fejlődő országgal vettük fel a diplomáciai kapcsolatokat és hat országban létesítettünk nagykövetséget. Kapcsolataink fejlesztését indokolia az is, hogv a feilődő viláí? egyre több. ma már mintegy 20 országában vált uralkodóvá a felismerés, hogy a gyarmati rendszertől örökölt elmaradott társadalmi, gazdasági viszonyaik megváltoztatását, nemzeti céljaik elérését a tőkés fejlődés útja nem teszi lehetővé. Az elmúlt évtizedben pedig hat országban iött létre olyan rendszer, amelyben a hatalom birtokosai magukat a tudományos szocializmus elvei alam'án állóknak vallják és sokoldalú pf*yüttműködésre törekszenek a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Egyetértünk kormányunk azon célkitűzésével, hogy ezeket az országokat nemzeti függetlenségük megszilárdításáért, társadalmi haladá-