Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1649 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978. július 6-án, csütörtökön Ï650 ták. Nézzük meg, hogy ezzel szemben mi van. Nincs előrehaladás, pedig helyes az elhatározás. Vannak bizonyos csoportérdekek, egyéb szempontok, amelyeken megtörik az elhatározás, és nem lesz belőlük tett. Pedig az országos horderejű kérdéseknél ki kell iktatni az „érzelmi alapon való vezetést". Meg kell szervezni az ellenőrzést és a határozatoknak érvényt kell szerezni. Például a bútorgyártás területén 120 kisebb-nagyobb gyár foglalkozik bútorgyártással, a legkülönbözőbb technológiákkal, termelési szervezettséggel, illetve szervezetlenséggel. Hangoztattuk, hogy meg kell szüntetni a korszerűtlent, azonban gyakorlatban nem csináljuk. Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy ezeket a kis vállalatokat kivétel nélkül mind meg kell szüntetni — van olyan, amit meg kell szüntetni —, hanem arra gondolok, hogy kellő felmérés után a népgazdaságilag megfelelő irányba tereljük ezeket a vállalatokat. Azokat a kisebb vállalatokat, amelyek olyan termékeket gyártanak vagy egyéb tevékenységet végeznek, ami hasznos a gazdaságban, nagyobb mértékben kell segítenünk, támogatnunk. Fennáll ez a lassúság a gazdasági élet egyéb konkrét területén is. Nézzük például, hogy történik az üzletkötés egy tőkés partnerrel. Ő rendkívül előnyös helyzetben van velünk szemben: azonnal tud nyilatkozni, hogy mit, mikor, milyen minőségben és milyen áron tud szállítani. Ugyanez vonatkozik a vételre is. Mi viszont csak különböző áttételeken keresztül tudunk nyilatkozni: ármegállapítás, a kívánt anyagok biztosítása, behozatali engedélyek stb., stb., és ezalatt hosszú idő telik el, és bekövetkezik, hogy a piac már nem reagál a felvetett kérdésekre. Lassúság jellemzi anyagazdálkodásunkat, anyagszállításainkat, és ez kihat a készterméklassúságra, bizonytalanságra, a minőségváltozásokra is. Lázár elvtárs is említette, hogy gazdaságunk túl nehézkes, a kedvező változások lassan indulnak el. Van egy régi közmondás, hogy a sok bába között elveszik a gyerek. Annyi az irányító hatóság, hogy ezen az alapon 300 milliós nemzet is lehetnénk: annyifelé tartozik e

gy-egy szakágazat, anyag beszerzése, exportja, importja, a döntési hatáskörök, hogy ha minden főhatóság egyet akarna is, akkor sem lehetne megfelelő összhangot teremteni. Sajnos, az esetek többségében az érdekeltségek is más irányban hatnak. A gazdaság lassú mozgását támogatja az egész gazdálkodás terén kialakult bázisszemlélet. A bázishoz mért, szükségesnek vélt fejlődést tervezi, és csak azt tervezi a vállalat, ami fejlesztéshez, nyereségérdekeltséghez, bérfejlesztéshez kell, s utána viszonylag kényelmesen ezt kigazdálkodja ; pedig a tartalékokat, általában valamely vállalat helyzetét nem a bázishoz mért növekedésével kell mérni, hanem elsődlegesen a követelményekhez, a lehetőségekhez, s mindenekelőtt a nemzetközi színvonalhoz, éspedig az állandóan fejlődésben levő nemzetközi színvonalhoz való összehasonlítással. Tudom, hogy mindenkinek megvan a baja, sok a gond, de a gondok jelentős részét a felületes, nemtörődöm munkával mi magunk termeljük. Engedjék meg, hogy elmondjak egy esetet, ami meg is történhetett, én is úgy hallottam. A tehergépkocsi vezetője az árokban járt. Egykét óráig erőlködött, de sehogy nem tudott az árokból kijönni. Emberek vették körül, figyelték az erőlködését. A gépkocsivezető bizonyos idő után kiszállt, odaállt az emberek elé, csípőre tette a kezét és a következőt mondta: azt az embert szeretném meglátni, aki innen kijár. Vagyis a bajoknak, amelyeknek mi magunk is előidézői voltunk, a megoldását ne mástól várjuk, de ehhez az öntevékenyebb munkához az alapvető feltételeket biztosítanunk kell. Befejezésképpen szeretnék szólni azokról, akik vállalkoznak, vállalják a kockázatot, és így biztosítják jövőjüket, illetve azokról, akik kockázatvállalás nélkül akarnak jól élni, miközben bírálják az előbbieket. A népgazdaság konkrét feladatának megoldása fáradságos, nehéz munka. E munkából nem mindenki veszi ki a részét egyenlő leterheléssel. Sajnos, olyan a szabályozás, hogy az erőfeszítést alig kívánó szimpla munkával is meg lehet élni, évről évre szépen beosztva, szépen tartalékolva a szabályozók megkívánta teljesítményszintet. Ezek a vállalatok viszonylag egyenletesen fejlődnek, közben szinte mosolyognak a szomszédjukon, aki fejlesztéseket hajt végre, vállalja a hitelfelvétellel járó kockázatot és az eladósodást, aki a gyártmányfejlesztést és a termékkorszerűsítést komolyan veszi, évente új és új termékeket hoz piacra, melyek piaci fogadtatása kockázattal jár, aki hosszú távon gondolkodik. s ennek biztosítására esetleg felad a pillanatnyi előnyökből. Az utóbbi vállalat dolgozói közel sincsenek olyan kényelemben és*""biztonságban. mint az előbbiek. Vállalniok kell a kockázatot, az újnak a bevezetését, annak elfogadtatását. A szabályozás nem ösztönöz e munkára, mert egyenlőségi jelet tesz az előbbi és az ilyenfajta munka között: pedig olyan feltételeket kellene teremteni, amelyekben nagyobb becsülete van a vállalkozni merő, az újat hozó, a termékszerkezet átalakítására törő munkának, mely elismeri a nagyobb teljesítményt, mert ebben van jövőnk záloga, s csak ez viheti előre a népgazdaságot. Kedves Elvtársak! A szabályozórendszer fejlesztésénél szükséges figyelembe venni a gyakorlati szakemberek javaslatait is, akik közelebb vannak az élethez, és jobban érzékelik a szabályozómódosítás leendő hatásait. Éppen ezért tartom jó kezdeményezésnek, hogy az Országos Tervhivatal felkérte a Magyar Kereskedelmi Kamarát ezen vélemények összegyűjtésére, amely ezt a munkát 13 szakmai tagozaton keresztül elvégezte. Az érdeklődésre jellemző, hogy a vállalatoktól, szakemberektől mintegy 150 anyag — nem javaslat, hanem anyag — érkezett, ami — gondolom — segítséget fog nyújtani a gazdasági kormányzatnak a szabályozómódosítás kialakításánál. Ez a kezdeményezés nagymértékben elősegíti a gazdasági élet demokratizálódását is,