Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1021 Az Országgyűlés 23. ülése, 1 az a szándékunk, célunk, hogy a termelés minden ágazatának eredményeiből egyaránt jusson a népgazdaságnak és a közös gazdaságoknak is. Tudom, hogy nagyon sok összefüggést kell mérlegelnie a termelői árak rendezése rövid távú és hosszú távú programjának végrehajtásában, s ezek a feladatok átnyúlnak a hatodik ötéves terv időszakára. A lehetőségeken belül mégis sürgetem a szükséges intézkedéseket, mert az jó a termelőszövetkezetek számára, ha világpiaci szemlélettel mérhetik, mi az olcsó és mi a drága a magyar népgazdaságnak és ehhez igazítják tevékenységüket. A hatékonyabb és korszerű gazdálkodás követelményrendszerének finomításától azt várjuk, hogy egyértelműen és következetesebben támogassa a saját adottságokhoz való igazodást, ösztönözzön a szocialista gazdálkodás elvein nyugvó és a szövetkezetek közös céljait figyelembe vevő kockázatvállalásra is. Meggyőződésem, ha az új ösztönzőrendszer figyelembe veszi a szövetkezetek teherbírását és erősíti a közös gazdaságok alkotó kedvét, képesek leszünk az új és megnövekedett követelményeknek is eleget tenni. Azt hiszem, a termelőszövetkezetekben is nagymértékben függ a haladás eredményessége a beruházási munka színvonalától. A tervidőszak eddigi éveiben lényegesen megváltozott a szövetkezetek beruházási tevékenységének szerkezete, háttérbe szorult az új építés, megnövekedett a rekonstrukció, a gépek beszerzése. Néhány fontos tervcél, főként a sertéshelyépítés és az ültetvénytelepítés idáig nem valósult meg. Minősíthetjük-e ezt hibának? Azt hiszem, hogy egyértelműen nem. Erről Németh elvtárs is szólt. Éppen a szövetkezetek reális ítéletét tükrözi, hogy elsősorban a rekonstrukcióval pótolták a kevesebb új építést és a növénytermesztés feltételeit javították a gyorsabb gépesítéssel. Az ültetvénytelepítés elmaradása összetettebb gondokat takar és az ültetvénykultúrákra alkalmas területekkel bíró szövetkezetek pénzhiányán túlmenően bátortalanságot is megfigyelhetünk. összességében a beruházási tevékenység színvonala azt mutatja, hogy a termelőszövetkezeti körben talán legkisebb a tervhez viszonyított összhang hiánya és a vállalati beruházások túlméretezettsége. A tapasztalatok azonban mégis figyelmeztetnek arra, hogy pontosítanunk kell az üzemi lehetőségeket és a népgazdasági terv ágazati célkitűzéseit, eközben jobban gondolva a szövetkezetekben feltétlenül megjelenő szolgáltató igényekre, az üzem egészének harmonikus működését biztosító alaplétesítmények megteremtésére. A fejlesztési kérdések minősítésénél nem kerüljük meg azt, hogy az igényekhez képest szűkös beruházási lehetőség hogyan, milyen rangsor alapján osztódjon el a mezőgazdasági üzemekben. Helyeslem azt a kormányzati törekvést, hogy azok az üzemek jutottak nagyobb beruházásokhoz, amelyek exportképes többlettermelő kapacitásokat hoztak létre. Ez az üzemkör az általános fejlettség alapján gyorsabban képes szo978. július 6-án, csütörtökön 1622 rító külkereskedelmi gondjainkon segíteni. Mindemellett hangsúlyozni szeretném, hogy a népgazdasági tervekben megszabott beruházási lehetőségeknek fedezni kell azokat a fejlesztési pótlási igényeket, amelyeknek elmaradása veszélyezteti az üzemek egy részénél a termelés szinten tartását. Ezek a közös gazdaságok is fontos feladatot látnak el a földhasznosításban és termékeik feltétlenül szükségesek a belső és külpiaci árualapokhoz egyaránt. Ahhoz, hogy a kormányzat fejlesztési célkitűzései a tervidőszak hátralevő éveiben további torzulást ne szenvedjenek és megteremtsük az átmenetet a VI. ötéves terv kiindulásának megalapozásához, komoly elemző és mérlegelő munkára van szükség, hogy hogyan és miképpen éljünk a még rendelkezésünkre álló lehetőségekkel. Harmadikként a munkaerő-gazdálkodás termelőszövetkezeti gondjairól szólnék. Nem is arról a természetszerű folyamatról, hogy csökken a munkaerő létszáma. Ezt magától értetődőnek kell tartani. A vártnál azonban nagyobb gondot okoz a munkaerő összetételének javítása, a termelés mai színvonalához nélkülözhetetlen minimális létszámú szakember, szakmunkás, a technika kezeléséhez értő fizikai dolgozók megtartása. Fel kell figyelnünk arra, hogy ebben a tekintetben az utolsó öt esztendőben fokozatosan romlott a mezőgazdasági termelőszövetkezetek pozíciója. Egyre kevesebb olyan lehetőség van a kezünkben, amely erre a rétegre vonzást gyakorol. Szerencsére egyre szélesebb körben számolnak azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdaság, mint munkaerőforrás elapadóban van. Ezzel szemben még a szűkebb szakmai közvélemény sem fordít kellő figyelmet a mezőgazdaságban lezajló nemzedékváltás problémájára, a tervszerűbb utánpótlásra. A nagyüzemi mezőgazdaság kimondottan eszközigényes területté vált, ahol a-nagy értékű termelőberendezések, eszközök működésben tartásához képzett emberek munkája szükséges. A termelőszövetkezetek munkaerő-állományának két alapvető kategóriája van kialakulóban. A már említett szakembergárda és a háztáji termelésben, a hagyományos technológiával dolgozó ágazatokban az élőmunkaigényes kultúrával foglalkoztatható, helyben lakó munkaerő, amely különböző okoknál fogva nem vonható be az iparba, az építőiparba és a szolgáltatásba. Amíg a töredék munkaerő foglalkoztatásáért a termelőszövetkezeteknek az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, a szakmailag képzett törzsgárda kialakításához és megtartásához sok szabályozónkat módosítani kell. Tisztelt Országgyűlés! Ahhoz, hogy a jelzett gátló körülményeken úrrá legyünk, elsősorban saját házunk táján, a mi portánkon kell körülnézni, a tennivalókat meghatározni. Csatlakozom a miniszterelnök elvtárs azon megállapításához, hogy a szövetkezetekben sem lesz elegendő a tervidőszak hátralevő két és fél esztendejében az eddig végzett munka az eredmények eléréséhez és megtartásához. Szükségképpen magasabb lesz a mérce a szövetkezeti vezetéssel szemben, amit szakszerű irányítás-