Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-16

1109 Az Országgyűlés 16. ülése, ta közvetlen kapcsolatba kerül a lakossággal. A boltokban és a vendéglátóhelyeken naponta 5— 6 millió vásárlást bonyolítanak le, és tapasztalataink szerint egy háziasszony átlagosan heti 6—8 órát tölt el vásárlással. Alapvetően az üzletek és a vendéglátóegységek dolgozóin múlik, hogy a lakosság az objektíve fejlődő árukínálatot miként érzékeli. Az udvarias és szakszerű kiszolgálás követelményei egyre sürgetőbben jelentkezik. Nagyon fontos, hogy a kereskedelmi dolgozók az árut a vevőnek szakszerűen bemutassák, az üzletekben pillanatnyilag nem található áru helyett mást ajánljanak, az áruk kezeléséről, használatáról szakszerű felvilágosítást adjanak. Terveink kielégítő mértékben biztosítják a kereskedelmi dolgozók szakmai képzését és továbbképzését. Képzési rendszerünknek különle- ! ges súlyt kell helyeznie a munka- és üzemszer- I vezés, az áruismeret, valamint az eladó—vevő j kapcsolatok oktatására. Céljaink megvalósításában nagy segítségünkre van az a 150 ezer kereskedő, alkik szocialista brigádokban dolgoznak, hivatásnak érzik munkájukat, tudatában vannak, hogy milyen fontos láncszemei a tömegkapcsolat erősítésének. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából kibontakozó munkaverseny szintén fontos segítője céljaink megvalósításának. Tisztelt Országgyűlés! önök is tudják, hogy a kereskedelemben dolgozók sem kívánják elkendőzni a valóságot, sok még a gondunk. Sokszor kifogásolható az áru minősége, áru- és alkatrészhiány is előfordul. A kereskedelemben dolgozók nagy többsége is elítéli a közömbös, nemtörődöm, udvariatlan eladókat, a vevőket megkárosító kereskedelmi dolgozókat. Nem szépíteni akartaim felszólalásomban a kereskedelem és a vendéglátóipar helyzetét, csupán azt szerettem volna bemutatni, hogy gondjaink közepette is jelentős fejlődést értünk el az áruellátásban, a dolgozók igényeinek kielégítésében, hogy nemcsak a kirakataink szépek, hanem az üzleteken belül is nagy az árukínálat. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a kereskedelemben, a vendéglátóiparban dolgozók nagy többsége fontos szolgálatnak tartja a lakosság ellátását és ezért annak, amit a Központi Bizottság, az Országgyűlés és a kormány vár tőlünk, felelősséggel és hivatástudattal eleget akarunk tenni. Az általam elmondott számok, tények ezt igyekeztek bizonyítani. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Weiszböck Rezsőné képviselőtársunk. WEISZBÖCK REZSŐNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Több éves gyakorlat természetessé tette, hogy a kormány beszámoljon az előző év költségvetésének teljesítéséről. Ma már követelmény, hogy a beterjesztés feletti vita előremutató legyen. Ezért, akkor tartom munkánkat teljesnek, ha a vállalatoknál jelentkező problémákról e fórumon is szót váltunk, hiszen a szabályozók 1977. június 29-én, szerdán 1110 hatása a maga sokszínűségével és ellentmondásaival a gyakorlati megvalósítás során jelentkezik. Ez a cél vezérelt akkor, amikor szót kértem. Hozzászólásomban két témával kívánok foglalkozni, tőlem telhetően, lényegre törően. Tisztelt Országgyűlés! Néhány évvel ezelőtt e ház falai között is elhangzott, s a ma rendelkezésünkre bocsátott írásos anyagból is levonható az a következtetés, ami a gazdasági egységeknél ma már több mint gond, tudniillik, hogy bérpolitikánk mindannyiunk által ismert kettős feladata közül az elsőt, vagyis azt, hogy a fogyasztási árualap és a fizetőképes kereslet, kiáramló bér közötti összhangot biztosítja, teljesíti. Nem ilyen egyértelmű a minősítés a második funkcióját illetően, amelynek feladata : maximális ösztönzés a vállalati tartalékok feltárására, a termelékenység növelésére, a helyes létszámgazdálkodásra. El kell ismernünk, hogy az eltelt évek során készültek átgondolt, a munkaerő-gazdálkodási tevékenységet nemcsak általában befolyásoló, de több konkrét, rövid idő alatt végrehajtandó feladat is. Gondolok itt a Minisztertanács 1975 decemberi határozata utáni intézkedésekre. Ugyanakkor a fejlődés természetes velejárójaként létesültek új üzemek, bővültek, korszerűsödtek a régebbi vállalatok, és egyik legfőbb gondunkká vált a munkaerő biztosítása és a munkaidő optimális kihasználása még akkor is, ha egyre szélesebb körben látjuk be, hogy nemcsak a többi vállalatnál, hanem nálunk is szükség van a létszámigény mérséklésére, s ahol arra szervezéssel mód van, a munkaerő szervezett átcsoportosítására, hatékonyabb foglalkoztatására. Arra nem tudok vállalkozni, hogy a „mit kell tennünk" kérdésre átfogó javaslatot tegyek. Abban azonban igazat adok a Földes István június 23-án írt cikkében foglaltaknak, miszerint ez a megoldás nem valamifajta csodatevő intézkedésektől várható. Az említett ellentmondás feloldása megköveteli, hogy minden gazdasági cselekvésünk, a tervezéstől a beruházásig, a vállalati jövedelemelvonástól a személyi jövedelempolitikáig, a bérrendszerig — és sorolhatnám tovább — súlyának megfelelően számoljon a megváltozott munkaerőhelyzettel. Nem véletlen jelenség, hanem tudatos tevékenysége a Győr-Sopron megyei pártbizottságnak, amely világosan látva azt, hogy a nem kívánt irányú munkaerőmozgás megakadályozására, annak szabályozására adminisztratív lehetőség nincs, illetve nem célszerű, ezért azt elemzi, hagy a párt gazdaságpolitikája és a népgazdasági terv meghatározta irányelvek miként érvényesülnek a gazdasági vezetők gyakorlatában. Ha a meglevő problémák megoldásának útját csak abban látnánk, hogy fel kell szabadítani a 6 százalék átlagos bérfék határát, akkor magam felé is fel tenném a kérdést: szabad-e ezt javasolni, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján népgazdasági szinten mintegy négymilliárd, bérfejlesztésre fordítható forintot tartalékoltak a gazdasági egységek. Ennek egyik oka minden bizonnyal a 6 százalék feletti progresszív adó meredeksége. Emellé a tárgyilagosság kedvéért hozzá kell