Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-2

103 Az Országgyűlés 2. ülése, 1975. szeptember 25-én, csütörtökön 104 A jelenlegi elképzelések szerint a ma évi mintegy 26 millió tonnás termelés az ezredforduló táján megközelíti a 40 millió tonnát. A termelési volumen ilyen felfutása csak akkor lesz lehetséges, ha maradéktalanul teljesülnek a Minisztertanácsnak a műszaki fejlesztésre, a maximális gépesítésre, a termelés koncentrációjára vonatkozó döntései. Megyénk szénbányászata e tekintetben az országos mutatóknál lényegesen jobbat tudhat magáénak. Az utóbbi két-három évben az egy termelő aknára jutó termelés csaknem harminc százalékkal, az egy frontfejtés által kihozott termelés mintegy 60 százalékkal nőtt. A termelvényszállítás majdnem 100 százalékban gépesítve van. A 100 százalékban korszerű biztosító szerkezettel biztosított frontfejtéseinken a rakodás és a jövesztés műveletét mintegy 96 százalékban gépek végzik. A csákány és a szívlapát egyre kevésbé lesz jellemző szerszáma bányászainknak. Helyét felváltották a széngyaluk, maróhengerek, flexibilis automatizált és félautomata szállítóberendezések. Minden nagyzolás nélkül elmondhatjuk, hogy termelésünk túlnyomó része úgy kerül a vasúti vagonokba, hogy emberi kéz nem is érinti. E nagyfokú gépesítettség a homloki teljesítmények jelentős növekedéséhez vezetett. A fejtési teljesítmények 40 százalékos emelkedése az effektív munkaidő 10 százalékos csökkenése mellett jött létre, amit a munkahelyek távolodása indokolt. Igen nagy gondot jelent azonban az, hogy a homloki gépek pótlása nem történik meg, illetve nagyon vontatottan halad. A frontfejtéseinket biztosító acéltámállomány több mint tízéves. A homloki jövesztő-, rakodó- és szállítógépek állaga alig éri el a 30 százalékot. Az elhasználódott berendezéseknél egyre gyakoribbak az üzemzavarok, velük egyre nehezebb biztosítani a teljesítménymutatókat. Szeretnénk remélni, hogy az V. ötéves terv folyamán a bányászat műszaki fejlesztésére előreláthatólag biztosított anyagi eszközökből az ilyen természetű és egyre súlyosbodó gondjainkon is enyhíteni tudunk. Bár a Minisztertanács határozata alig több mint egy éve látott napvilágot, pozitív hatása azért már lemérhető. Munkaerőgondjaink enyhítésében minden bizonnyal jelentős szerepet játszottak a tömegkommunikációs eszközeink kedvező hangú propagandája is, de nem utolsósorban közrejátszott a mintegy 25 százalékos föld alatti munkásbér-növekedés az elmúlt két évben, s a hűségjutalom ez évben végrehajtott szabályozása is. Mindezen intézkedések elősegítették egy olyan szemlélet megszilárdulását, mely szerint a bányászat hosszú távon is biztos megélhetést nyújtó szakma. Gondjaink természetesen még vannak. A bányászat az elmúlt években elöregedett. A fiatalításhoz feltétlenül szükséges, hogy a munkába lépő fiatalokat le tudjuk telepíteni, lakáshoz tudjuk juttatni. Ez egyik feltétele a bányászat fiatalításának, hiszen a rengeteg felkínált munkahelyből a fiatalok természetszerűleg azt részesítik előnyben, amely családalapítási törekvéseiket is a legjobban segíti. E tekintetben sokat várunk a bányászlakás-akciótól, amely a mintegy 10 ezer bányászlakásból 335-öt juttat Fejér megye bányászainak. Még ez év végéig érvényben van az a rendelet, amely szerint a szénbányába ötéves szerződéssel alkalmazott sorköteles fiatalok felmentést kapnak a katonai szolgálat alól. Bányáink éltek ezzel a lehetőséggel és ez is hozzájárult munkaerőgondjainknak a mérséklődéséhez. Nagyon szeretnénk, ha a rendelet továbbra is érvényben maradna. Kétségtelen, a sorkötelesek katonai kiképzéséhez nagyon fontos társadalmi érdek fűződik. De úgy gondoljuk, társadalmi érdek bányászatunk megfiatalítása is. Emellett, ha minimálisát is, de a szolgálat alól felmentettek is kapnak katonai kiképzést. Ezért gondoljuk, hogy kérésünk talán nem lesz teljesen megalapozatlan. Szeretnénk, ha a problémában érdekelt miniszter elvtársak vizsgálat tárgyává tennék a bányászatban alkalmazott sorköteles fiatalok szolgálat alól való felmentésének további lehetőségeit. A bányászlakta és nem bányászlakta települések ellátása mindig vet fel új problémákat. Nemcsak nálunk, Fejér megyében, gondolom, az egész ország területén gondot okoz bizonyos alapvető élelmiszerek megfelelő mennyiségben és főleg minőségben való forgalmazása. Általában azon élelmiszerek ellátása okoz gondot, amelyek kimérése munkaigényes, tárolása hűtőkapacitást vagy speciális elhelyezést igényel. Ilyen a kenyér, a kimért tej és a mindennapi fogyasztás olcsóbb egyéb sokféle terméke. Nem arról van szó, hogy ezen termékek előállítása nem megfelelő mennyiségben történik. Nem. Hiszen ilyen áruféleségek hiánya esetén az illetékesekkel való elbeszélgetés után egy ideig a probléma megszűnik. Néhány hét vagy hónap múlva aztán minden kezdődik elölről. Az az érzésem, hogy a kereskedelmi és ellátó vállalatok szabályozói nem eléggé ösztönzik a vállalatokat ilyen munkaigényes termékek forgalmazására. Ügy tűnik, hogy a szabályozók túlságosan nyereségcentrikusak. Ennek következtében az ellátó vállalatoknak könnyebb a nyereséget a kevésbé munkaigényes termékek forgalmazásából realizálni. Nézzük csak meg például, hányféle hal- és szardíniaféleség díszíti az élelmiszerüzletek pultjait. A kaviártól kezdve majd minden tengeri országból importált szardíniáig minden megtalálható. Ez már szinte az áruk orgiája. S ez nyilván azért van, mert forgalmazásuk egyszerű, nem igényelnek különösebb bánásmódot, hűtőteret, külön raktárt. Nyilvánvaló, ilyen és ehhez hasonló áruféleségből lényegesen könynyebb nyereséget realizálni, mint az olcsó árfekvésű felvágottakból, kenyérből és egyéb hasonló munkaigényes áruféleségből. Hasonló problémát okoz néhány szolgáltató vállalat szabályozója is. Problémám jellemzésére egyetlen példát hadd emlínsek itt: Fejér megyében is a sütőipar a IV. ötéves terv folyamán kiemelt állami támogatást kapott, mintegy 50 millió forint értékben. Korszerűsödtek, javultak az üzemek, s javultak a munkafeltételek is. Ám a jó kenyér mégis hiánycikk maradt. Ennek okát abban látom, hogy a vállalat nyeresége a termelt mennyiséghez kötődik. A vállalat nye-