Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-2

91 Az Országgyűlés 2. ülése, 1975. szeptember 25-én, csütörtökön 92 megkülönböztetett ügyeimet kellene fordítani az anyaggazdálkodásra. Megfelelően működő, felelősséggel dolgozó szervezet megakadályozhatná az egyes vállala­tok túlbiztosításait, a termelés, a pénzügyi gaz­dálkodás szélsőségeit. Elengedhetetlen a vevők és szállítók együttműködésének javítása, az üte­mesebb és a választék szempontjából megfele­lőbb ellátás. Egyes termelőknek, mint vevők­nek és eladóknak is jobban figyelembe kell ven­niök egymás kölcsönös érdekeit. Véleményem szerint nem a készletek csökkentését kellene az elosztó vállalatok alapvető feladatává tenni, ha­nem a mindenkori igények maradéktalan kielé­gítését. Ha ezt meg tudnánk valósítani, a köz­ponti készletek emelkednének ugyan, de a fel­használók teljes biztonsággal minimálisra csök­kenthetnék készleteiket. Népgazdasági szinten pedig — amint erre még kísérleti példa volt is — kevesebb eszközre lenne szükség. Jelenlegi helyzetünkben központi kérdésnek kell tekintenünk az importanyagokkal való ta­karékosságot, azok hazaival való felváltását. Ta­pasztalataink szerint a devizával való gazdál­kodás sem mindig a tényleges szükségletet, ha­nem az úgynevezett bázisszemléleten alapuló adminisztratív megoldásokat helyezi előtérbe. Előfordul, hogy egyes külkereskedelmi vállala­tok még a legfontosabb, a meglevő gépek javí­tására szolgáló alkatrészeket sem tudják behoz­ni, míg másutt az illetékes külkereskedelmi vál­lalat a rendelkezésre álló devizakeret felhasz­nálása érdekében „szükségtelen" importot is le­bonyolít. Egyértelműen tisztázandó, melyek azok az anyagok, amelyekhez meg kell teremte­ni a hazai vagy a szocialista országokban talál­ható beszerzési lehetőségeket. Ezeket központi­lag is támogatni kellene elgondolásaik végrehaj­tásában, hogy belföldön legyen gazdája e fon­tos, ma még tőkés importcikkeknek. Központi­lag kell eldönteni, melyek azok az anyagok, amelyekre részben vagy egészben fenn kell tar­tani az importot. Ezek megvalósításával a gaz­dálkodó egységek nagyobb biztonsággal tervez­hetnék termelésüket. Mindezen túlmenően a folyamatos anyagel­látás minimálisan 10 százalékkal növelhetné a termelékenységet. Ügy érzem, hogy a munka­erő-gazdálkodás, ezen belül a munkaerő-^hullám­zás, illetve ennek megszüntetésére irányuló in­tézkedések a jelenlegi időszakban is ellentmon­dásosak. Feltételezzük, hogy egy vagy két vállalat ?lhatározza, feltárja a belső tartalékokat, tehát ^gy jóval feszítettebb gazdálkodást vezet be. Ha más vállalatok ezt nem csinálják, abban a pil­lanatban alapot adunk a munkaerő-vándorlás­ra. Szükséges lenne a meglevő rendeletek betar­tatása és ennek szigorú megkövetelése minden területen egyformán. A Központi Bizottság határozatai között sze­repel a gazdaságtalan termékszerkezetű, nem hatékonyan termelő gazdasági egységek korláto­zása, visszaszorítása, vagy megszüntetése. Meg­ítélésem szerint e téren nincs jelentős előrelé­pés. Miért? Az illetékes szervek húzódoznak a határozott döntéstől, nem merik kimondani, hogy ezt vagy azt a gazdasági egységet a gaz­daságtalan termelés vagy egyéb okból meg­szüntetik. Egyértelmű: minél több ilyen gyen­gén muzsikáló vállalat van, annál hamisabb az összképp, a népgazdasági átlag, aminek alapján éppen megalkotjuk ítéleteinket. Az elemzések azt mutatják, hogy tartós anyag- és energia­takarékosságot csak korszerű termelési körül­mények között lehet megvalósítani. A cél érde­kében korszerűsíteni kell a gazdasági szerveze­ket, az irányítást és a vezetést. A takarékosság nem lehet kampányfeladat, hanem a korszerű termelés, illetve vezetés egyik fontos velejárója. A takarékosság tehát nem lehet egyszerű ad­minisztratív előírások, pontokba foglalt intéz­kedések, tervekben rögzített kampánya, hanem minden területre kiterjedő szemléletváltozássá, az emberek öntudatához kapcsolódó gyakorlattá kell válnia. Véleményem szerint nemcsak az anyagiak­kal, hanem a papírra fektetett, a túlságosan bü­rokratikus ízű utasításokkal, az önigazolást je­lentő jelentésekkel, szabályzatok kibocsátásával is takarékoskodni kellene. Ezek nemcsak jelen­tős szellemi erőt kötnek le, hanem a végrehaj­tás során kifejezetten pazarlásokra ösztönöznek. Példaként szeretném megemlíteni, nagy megta­karítást jelentene, ha központilag felülvizsgál­nák a beruházással kapcsolatos hatósági előírá­sok útvesztőit és megszüntetnék vagy egyszerű­sítenék azokat. Külön szeretném megemlíteni, hogy egyes te­rületéken, például a tűzrendészeti előírások több mint 2000 oldalt tesznek ki. Ezeknek az előírá­soknak jó része a bonyolultságon kívül már el­avult és korszerűtlen. Ezek nemcsak fékezik az engedélyezési eljárást, hanem sokszor drágítják és lassítják is a beruházást. Időt, költséget taka­rítanánk meg az egyre szaporodó hatósági elő­írások egyszerűsítésével. Nem tudom, felmérték-e az illetékesek an­nak az elképzelésnek a kihatásait, miszerint 1976. január 1-től a bútorokat osztályozzák, mint az almát, vagy más zöldségfélét. Alapvető érdekünk a minőség javítása, de nem úgy, hogy ezzel túlbürokratizáljuk munkánkat, növeljük a visszaélések lehetőségeit. A bútoripari példánál maradva, a bútor tartós fogyasztási cikk, amely­nek funkcióbeli és esztétikai követelményeket kell kielégítenie. Mint minden más fogyasztási cikknek, nem a szabvány és az osztályba soro­lás a forgalmazási kritériuma, mint bárhol má­sutt a világon, hanem az eladhatóság, az eszté­tika formai, funkcióbeli kielégítése. Pártunk XI. kongresszusa jelentőségének megfelelően hangsúlyozta az azonos jellegű te­lepülések között még meglevő lényeges különb­ségek csökkentésének fontosságát. A különbsé­gek jórésze történelmileg hosszabb időn keresz­tül alakult ki. Az utóbbi 10 esztendőben bekö­vetkezett nivellálódás, bár igen számottevő, de ez irányú tevékenységünk még mindig nincs összhangban szocialista rendszerünk célkitűzé­sével, objektív törvényeivel. A lemaradások pót­lásának komplexebbnek kellene lennie, hiszen ez főleg kommunális területen nagy megtakarí­tást jelentene. Ma még nem ritka az infrastruk­turális döntések megalapozatlansága, igen erős a szubjektív akarat érvényesülése. Ez a gyakorlat jelentősen akadályozza a népgazdasági érdeket figyelembe vevő reális számításokra alapozott:

Next

/
Thumbnails
Contents