Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-13

923 Az Országgyűlés 13. ülése, 1976. december 16-án, csütörtökön 924 Nemzeti Színház, vagy nem lesz új Nemzeti Színház. Én eddig itt nem álltam fel, hogy ezt elmondjam, most azért teszem, mert kötelességemnek érzem, hogy egy ilyen költségvetési tárgyaláson és vitán álljak fel és mondjam el — nyugodtan merem így mondani — az ország óhaját ebben a tekintetben. Mint ahogy említettem már hozzászólásom elején, járom az országot. Elvtársak. Meg kell mondani, ha nem elsőnek, de második, harmadik kérdésnek biztosan ezt kapom, bárhová beteszem a lábamat — akár szocialista brigádokkal találkozom, akár másféle dolgozókkal találkozom, hogy — tessék mondani, képviselő elvtárs vagy művész úr — ki hogyan titulál — az új Nemzeti Színházat mikor fogják felépíteni? Mindig megpróbálom megmagyarázni, hogy milyen nehézségekkel állunk szemben. Most is tudom, ismerem a nehézségeket, ismerem az építőipari kapacitáshiányt és azt is tudom, hogy nem minden pénzkérdés, sok mindent tudok, és mégis úgy érzem, hogy végre el kell mondjam egy ilyen költségvetési tárgyaláson — mert kötelességem, mert tulajdonképpen azzal, ha én itt elmondom, talán meg tudok előzni egy csomó, jövőben hozzám intézendő kérdést is. De nemcsak azért kell elmondanom, hanem azért is, mert egyben megpróbálok tenni egy javaslatot, amely azt hiszem, szintén nem új javaslat, elhangzott már, de mégegyszer felvetném. Mi annyi helyen, üzemben végzünk társadalmi munkát, társadalmi munkában ezt csinálunk, társadalmi munkában azt csinálunk, most felvetem a kérdést: nem kellene-e elgondolkozni azon. hogy akár erre a tervidőszakra — bár ez látszik a legreménytelenebbnek, de ha már a jövő tervidőszakról beszélhetünk egyáltalán a jelen tervidőszak második évének a kezdetén — felvetném a kérdést, hogy nem kellene-e kicsit figyelembe venni azt, hogy tényleg az egész ország szeretné, ha a Nemzeti Színház felépülne, hiszen valóban megígértük 1964-ben, és az ígéret szép szó. Nem folytatom tovább a közmondást. Meggyőződésem, hogy a fiatalság nagyon komolv. nem egyszerű szombati hozzájárulásokkal, hanem nagyon komoly munkával járulna hozzá ahhoz, hogv a Nemzeti Színház felépüliön. De ezen kívül konkrét felajánlásokat kaptam, illetve, hogy ha arra kerül sor. akkor nvucodtan hivatkozzam rá, üzemek, vállalatok, sőt téeszek és állami gazdaságok részéről is. Mindez mit bizonyít? Azt bizonyítja, hogv tényleg akarják a Nemzeti Színházat, és én bízom benne, ha ebben a tervidőszakban nem is, de — már most úgy gondolkodjunk, hogy a következő tervidőszak elején el lehessen kezdeni. Elvtársak! Tulajdonképpen ezzel be is fejeztem, és hogy én is hű maradjak a szokásokhoz, természetesen az 1977. évi költségvetési javaslatot én is támogatom, de nem is a javaslatot, hanem majd a végrehajtását. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.) ELNÖK: dr. Cselőtei László képviselőtársunk következik felszólalásra. DR. CSELŐTEI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési törvényjavaslat vitája társadalmunk évenként visszatérő, egyik igen jelentős eseménye. A vitában résztvevők számára ezért csábító lehetőség, hogy minél több kérdésben fejtsék ki véleményüket. Ha most mégis egyetlen problémát említek, ezt nem azért teszem, mert ma utolsóként szólalok fel, és nem is azért, mert Avar István képviselőtársam után, hanem, hogy kiemelten hívjam fel a problémára mindanynyiunk figyelmét. Az általános iskolai oktatás tanteremhelyzetéről kívánok szólni, amely kedvezően változó demográfiai helyzetünk alapján országosan, egyes területeken, így Budapest környékén, az úgynevezett agglomerációs övezetben pedig különösen új megítélést, további segítő intézkedést kíván. Kedves Képviselőtársak ! Azok a megnövekedett létszámú korosztályok, amelyek a 60-as évek végén születtek, kéthárom éve már beléptek az általános iskolákba. Ez országos gond, amely Pest megyét, azon belül is az úgynevezett agglomerációs övezetet különösen érinti. Ismeretes, hogy a népesség mozgása jelenleg is a városok felé tart. így Budapest vonzása a peremkerületeken kívül is nagy erővel érvényesül. E Pest felé mozgó népesség nagyobb része érthetően fiatal, akiknél nagyobb a születési százalék, s akik az ország más területeiről is hozzák magukkal iskolás korú gyermekeiket. E nem mai keletű probléma megoldására eddig is jelentős erőfeszítések történtek. Pest megyében például a IV. ötéves terv időszakában a tervezett óvodai férőhely több mint ötszöröse valósult meg nagy társadalmi segítséggel. Általános iskolai fanteremből is a tervezett 220-szal szemben annak közel kétszerese, 418 létesült. Főként az elavult, és sokszor életveszélyessé váló, így szanálásra kerülő tantermek miatt azonban ez a fejlődés sem tudott lépést tartani a szükséglettel. Az oktatás részben ma is korszerűtlen, elavult tantermekben folyik. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az általánossá váló kétműszakos tanítás nem engedi kellően kifejlődni a napköziotthonos foglalkoztatást, gátolja a szakrendszerű oktatást, és az oktatási-nevelési szempontból fontos szakköri és gyakorlati foglalkozások kiterjesztését. Ezen túlmenően egyes helyeken, így például Érden és Dunakeszin is be kellett vezetni a három váltású tanítást, ami az előrejelzések szerint gyors intézkedések nélkül másutt is bekövetkezhet. A megyei és a járási szervek a rendelkezésünkre álló keretet igyekeztek a legsürgősebb feladatok megoldására összpontosítani. Ezek azonban részben időbeni ütemezésük, részben mennyiségük miatt nem teszik lehetővé, hogy a nehéz helyzetet a jelenlegi feltételek mellett mindenütt elkerüljük. Szükséges tehát, hogy egyrészt gyorsuljanak, másrészt növekedjenek a tanteremépítés lehetőségei. Együtt említem a két feltételt, mert azonos jelentőségű, sőt az építési kapacitás, azon belül méginkább a gyors építés, az anyagi feltételnél talán még nagyabb súlyú probléma. Ebben a hagyományos építési mód sokkal szűkebb lehetőséget ad, mint a házgyári elemekkel történő építkezés.