Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-11

767 Az Országgyűlés 11. ülése, 1976. október 14-én, csütörtökön Í68 felemelő emberi magatartásformának, amelyet csak tisztelni és becsülni lehet. A munkások, szövetkezeti parasztok önzetlenül segítik nehezebb helyzetben levő társaikat, a munkában elfáradt, magukra maradt idős embereket. Munkáslányok, asszonyok, a szocialista brigádok tagjai gyermekotthonok állandó látogatói, és a szülők nélkül nevelkedő gyerekekkel is megosztják anyai, testvéri szeretetüket. Ezeknek az embereknek öröm a munka és alkotás. Nagy felelősséggel viseltetnek a közösség ügye iránt, nem mások terhére, hanem önmaguk és a közösség javára, örömére tudnak élni. Jól tudjuk, hogy az effajta szocialista közösségi emberi magatartás még nem mindenkié, de már messze több, általánosabb és erősebb is, mint amit örököltünk, és hellyel-közzel újra is termelünk a szellemi restségből, közönyből, a kispolgári önzésből és ízlésvilágból. És ebben a nagy emberátalakító munkában semmi mással nem pótolható szolgálatot teljesített szocialista közművelődésügyünk. Mégsem ártana, ha például íróink többet lennének a munkások, parasztok között, jobban ismernék őket, mert így a sematizmustól való félelmüknél erősebb lenne a mi valóságunkba vetett hitük, a hétköznapi emberek munkája iránti tisztelet, és így az irodalomban is elfoglalhatnák a munkások, parasztok azt a helyet, amit kivívtak maguknak és betöltenek a társadalomban. Tisztelt Képviselőtársaim ! Meggyőződéssel valljuk, hogy Országgyűlésünk jó szolgálatot teljesít népünk és a szocializmus ügye iránt, amikor pártunk Központi Bizottságának 1974. márciusi, s XI. kongresszusunk határozatai nyomán törvénybe iktatja a közművelődésről szóló javaslatot. Szükség van erre, mert így a törvény nem annyira csak hagyományosan jogi szankcionáló szerepével, hanem mindenekelőtt erkölcsi, politikai erejével is hat az állampolgárokra, köztük az alkotó művészekre, a társadalom szerveire és intézményeire egyaránt. Segíti a közművelődés egyértelműen szocialista jellegének erősödését és növeli társadalmi bázisát is. Tisztelt Országgyűlés! Nem lennénk sem igazak, sem tárgyilagosak önmagunkkal szemben, ha nem látnánk közművelődési munkánknak is sok nem kívánatos vadhajtását, a minőség és hatékonyság, a magas fokú eszmeiség útjába tornyosuló, sokszor önmagunk által emelt akadályait. Sajnos még nem ritka eset, hogy az irodalom, a színház, a film, a képzőművészet területén születnek olyan művek, amelyek nem segítik a szocialista életvitel erősödését. Persze ilyen előfordulhat a jövőben is, de azt már nem tartjuk jónak, hogy a szocialista állam közművelődési szervei és a rendszer bizalmából ott dolgozó emberek az ilyen termékeknek is néha mecénásául szegődnek. A mozik műsora esetenként jobban hasonlít egy vásári árus silány portékát reklámozó tevékenységéhez, mint ahhoz a szerepkörhöz, amelyet a mi szocialista államunkban kellene betöltenie. Nem ártana más esetekben is egyes művekben megmutatkozó szemléletet és ízlést öszszevetni össztársadalmi törekvéseinkkel. Divatkorát élik ma nálunk a kulturális és művészeti napok, hetek, sőt hónap néven ismert rendezvénysorozatok. Ebben a legutóbbi évekig városunk sem kullogott az utolsó helyen. Nem kis pénzt felemésztő és szellemi energiát lekötő rendezvények kavalkádja uralja egyes városainkat, de még falvainkat is ilyenkor. Van aztán ekkor vendégvárás, fogadások egész sora, sajtótájékoztató és egy évre is elegendőnek tűnő rendezvény, csak éppen az ott élő embereknek jut belőle esetenként kevés; hol az igényük hiánya miatt — még akkor is, ha ingyen jegyet kapnak rá —, hol pedig a rendezvények jellege miatt. Nem tagadom, sok jó és ápolandó van ezekben a rendezvényekben, hiszem szellemi felfrissülést jelent, helyi és nemzeti értékeink ápolását, megismertetését, sőt fejlesztését is szolgálják. Ilyen volt legutóbb Vas megyében a Berzsenyi-évforduló, melynek megszervezésében a főváros és vidék nagyszerű együttműködése valósult meg, eredménye pedig az lett, hogy Berzsenyi 200 év múltán ismertebbé vált azok előtt, akiké eddig is volt, bár eléggé ismeretlenül. Vagy például az elmúlt héten a Nemzeti Színház kiváló együttesének egyhetes vendégszereplése Szombathelyen, értékes és maradandó művészi élmény több ezer ember számára, emellett a társulat tagjai, ifjak és idősek, főleg munkások százaival találkoztak és tanultak egymástól. Két évvel ezelőtt nagy érdeklődés közepette megszerveztük a Munkás a művészetekben rendezvénysorozatot. Alig került pénzbe, mégis munkások ezrei kaptak városunkban ösztönzést, váltak a kultúra, művészet őszinte tisztelőivé és barátaivá. De mindezek ellenére valljuk, hogy sok a hasonló rendezvényekben az öncélúság, a felesleges rongyrázás, az úgynevezett idegenforgalmi meggondolás, a gyanús, kulturális hírnévre való törekvés. Az ilyen túlzások ellen fel kell lépni, mert elvonja a közművelődés munkásainak figyelmét, erejét és anyagi eszközeinket is a mindennapi igen fontos tényleges közművelődési munkától. A mi feladatunk nem abban áll, hogy látványos rendezvényekkel tetszelegjünk egymás előtt, egyfajta újkeletű sznobizmust valósítsunk meg, hanem abban, hogy eljussunk a munkásokhoz, a dolgozó emberekhez, őket felkészítsük a szellemi értékek befogadására és újrateremtésére. Ideje volna őszinte választ adnunk arra a kérdésre, ki kit nevel, és levonni ennek bizonyos konzekvenciáit is. Szerintem az emberek között meglevő ismeret- és műveltségbeli különbség nem mindig jelent annak megfelelő politikai, társadalmi, erkölcsi magatartást is. Sajnos vannak, akik szinte mindig és mindenkit oktatni, nevelni akarnak. Ehhez persze rendelkeznek jórészt megfelelő ismerettel is, de munkájuk, életvitelük, emberi tartásuk sokszor tagadja az általuk hirdetett igét. Pedig éppen a közművelődés az a terület, ahol az érzelmi, tehát a szubjektív tényezőknek nem kis szerep jut. Ha valahol, akkor e területen igazán