Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

083 Az Országgyűlés 10. ülése, 1£ tak. Javaslom, hogy ezeket a pénzeszközöket megyei szintre kellene koncentrálni és ennek a rendeletmódosítással is helyt kellene adni. Tisztelt Képviselőtársaim! E gondolatokat kívántam a miniszter elvtárs előterjesztéséhez felvetni. Mi a megyei képviselőcsoport nevében az előterjesztést nemcsak elfogadjuk, hanem megvalósítása érdekében az elkövetkező években hatékony munkát fogunk végezni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Szálai Istvánné képviselőtársunk. SZÁLAI ISTVÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Mindaz a gond, amelyet a munkaerőhelyzet kapcsán érzünk, melyet a miniszter elvtárs írásbeli és szóbeli előterjesztésében megfogalmazott, azt diktálja és követeli tőlünk, hogy keressük a megoldásokat. Gondot jelent a napi és az éves tervek teljesítése a termelő üzemekben, csorbát szenved a betegápolás a kórházakban, mint erre a munkaügyi miniszter elvtárs is utalt, és hozzá csak csatlakoznék annyiból, mert ez így van, a tervekben és a végrehajtásban, a fontossági sorrendben az eddigieknél előbbre kell helyezni a munkaerő-gazdálkodással kapcsolatos feladatokat. A termelés feltételei között kiemelt helyet kapott a rendelkezésre álló munkaidőalap, annak kedvezőbb kihasználása, ezzel a munka hatékonyságának növelése, minden becsületes eszközzel. A munka feltételei nem mindenütt egyformák. Ügy értem ezt, hogy néha a munka alapvető feltételeit is nélkülöznie kell a munkásnak, illetőleg nélkülözi azokat. Végtére is számos termelő helyen a munka, különösen a jó munka elemi feltételei hiányoznak. A feltételek sorába számítom azokat a jobb szó híján tudati hiányokat is, amelyekkel egyik-másik munkásunk üzemébe, vállalatához érkezik, nem éppen túlbuzgó munkakedvvel. Hogy a kedv hiánya mennyire személyes eredetű, vagy menynyire játszanak bele a munkától független, rendszerint objektívnek mondott okok, azt nehéz lenne nekem körülhatárolnom. Azt gondolom, mindegyikből jut ide elég, a hangsúlyt mégis a munka szervezettségének állapotára teszem. Azt gondolom, hogy az üzem. és benne a munka szervezettségének színvonala alapvetően meghatározza a munkások közérzetét, munkájuk minőségét s a rendelkezésre álló munkaidőalap és gépek kihasználásának színvonalát is. Vas megyében például egy inari foglalkoztatottra 158 ezer forint értékű állóeszköz jut. Bár az elmúlt öt esztendőben állóeszközeink értéke tetemesen, 40 százalékkal gyarapodott, Vas megye ilyenlképpen még mindig csak a 17-ik az ország megyéi között. Állóeszközeink értéke az országos átlag 60 százalékát sem éri el. Az állóeszközökön belül R gépek használhatósági foka 66 százalékos. Termelőberendezéseink legalább egynegyedét korszerűtlennek kell mondanunk. E géneken berendezéseken voltaképpen már nem kellene, nem volna szabad dolgozni. És itt érzem mon)76. június 25-én, pénteken 684 dandóm lényegét. Ezeken a korszerűtlen gépeken dolgozik a megye ipari munkásainak 30 százaléka. Hogy hogyan, miként, azt csak elgondolni tudom, bár hatásait, ha közvetve is, elég jól érezzük mi, munkások. Valamiképpen ez a tény is összefügghet azzal, hogy megyénk munkásainak átlagbére tavaly az év végén 354 forinttal maradt az országos vidéki átlag alatt, és hogy az elmúlt öt esztendőben 100 forinttal nőtt ez a távolság. Mindez meggyőződésem szerint elég világosan mutatja, hogy mekkora az igény nálunk is az ipari struktúra átalakítására, átrendezésére. Könnyűiparunk termelési nívójának, termelési kultúrájának megtartása, színvonalának emelése, azaz egyszerűsítve a szelektív fejlesztés mellett a gépipar súlyának növelése kívánatos. Egy biztató, szép eredmény például, hogy a Magyar Vagon- és Gépgyár Szombathelyen kialakított új, bár még egyáltalán nem kifejlett bázisán egy, volt vasipari vállalatunknál az idei év első negyedében a hatékonyság 14 százalékos javulását érték el. Ezért munkálkodik ma minden progresszív erő Vas megyében is, hogy az ilyen üzemek számát szaporítsuk. A teendők még jócskán kínálják magukat. Példázzák ezt ugyancsak január elsejével összevont mezőgazdasági gépgyártó és élelmiszeripari gépeket gyártó üzemeink, ahol nem javult, valamicskét inkább visszaesett a termelés hatékonysága. A névtáblacsere tehát egymagában semmit sem old meg, és mi sem csupán névtáblacserét akartunk és akarunk a megyénkben. Az a véleményem, hogy nálunk eléggé indokolatlanul nő a munkaerő-feszültség. Magam is azt tartom, hogy sokkal kisebb a tényleges munkaerőhiány nálunk, mint ahogyan ezt számosan mondják. Csak éppen nincs kihasználva a rendelkezésünkre álló munkaidő, ahogyan ezt a magam módjára szerény példákkal is jelezni szerettem volna. Az előttünk álló öt esztendőben ezeket az ellentmondásokat fel kell számolnunk. Megfelelő jogi és személyi feltételeket kívánatos kialakítani erőink jobb hasznosításáért. Ha a munkaidő és a termelő berendezések, a gépek kihasználásán javítani tudunk, valószínűleg másként vetődik fel az egész munkaerőkérdés. Magam sem vagyok híve az adminisztratív intézkedéseknek, a parancsolgatásnak. De a szép szó, a meggyőző akarat sem elég. Erre is kaptunk példákat az elmúlt években. Ügy érzem, az mégsem megy, hogy a legjobb célú, s akaratú fontos elhatározásokat húzzanak keresztül némely gazdasági vezetők. Az sem megy, hogy miközben mi három műszakban dolgozunk a magunk és a köz javára a pamutiparban, s annyian még országszerte, számos vállalat naponta adja fel újsághirdetéseit: egyműszakos munkára dolgozókat felveszünk, miközben a mi vállalatunknál a bérfejlesztés jó részét kénytelenek vagyunk felhasználni az éjszakai pótlék növelésére, a több műszak ösztönzésére. Kívánatos, hogy akár szankcionált állami intézkedésekkel is álljunk útjába az ilyen és hasonló, nem kívánt