Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

675 Az Országgyűlés 10. ülése, 1976. június 25-én, pétiteken 676 ra felkészítjük és ebben a mai lehetőségünk mellett minden lehető támogatást meg is kap. Kedves Elvtársak! A jó eredménnyel vizsgázó, jó képességű szakmunkás gyerekeknek lehetőségük van bizonyos felkészítés után műszaki egyetemre menni, őszintén megmondom, nem irigylem ezeket a gyerekeket, csak felnézni tudok arra a szakmunkás fiatalra, aki az egyetemen megállja a helyét és jó eredménnyel vizsgázik. Általános tapasztalat ugyanis, hogy ezek a fiatalok igen keményen meg kell hogy dolgozzanak azért, hogy legalább egyenrangú, de inkább fél rangú ember kerüljön ki belőlük, mint a többi hasonló iskolatípusból odakerült gyerek. A fiatalok véleménye az, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után leérettségizni, és ezután lehessen menni az egyetemre, mert akkor válik belőlük valóban igazi szakember. Én is ezzel értek egyet, ezeket a gyerekeket kell a műszaki egyetemre felvenni és ezekből a szakmunkásokból kinevelni a jövő műszaki értelmiségének gerincét. Véleményem szerint ezekből a szakemberekből lennének azok az igazi vezetők, akik az elméleti tudás mellett a gyakorlati életben produkálni és újat alkotni tudnak. És még azt is hozzátenném, hogy ezeket a fiatalokat bizonyára nem kell figyelmeztetni arra, hogy a jogaik mellett kötelességeik is vannak, hogy ebben az országban a városon kívül falu is van és a könnyű munka mellett nehéz munka is van, viszont ezt is el kell végezni. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter elvtárs által készített írásos anyagban a negyedik ötéves tervidőszak eredményeit összefoglalva azt olvassuk: „A szakmunkásképző iskola szervesen beépült a közoktatás iskolarendszerébe, megteremtődtek az ezt biztosító szervezeti feltételek, bár a végzettek részére a felsőbb fokú oktatási intézményekbe ma sem vezet még egyenes út." Ezt az utolsó mondatot szeretném aláhúzni azzal, hogy ezt az egyenes utat feltétlenül biztosítani kell az ötödik ötéves, de a további ötéves tervekben is, és ezt egyedül a Munkaügyi Minisztérium nem tudja megtenni, csak országos összefogással lehet és kell a szakmunkás fiatalok előtt a felsőfokú oktatás útjait megnyitni. A beszámolóval egyetértek. (Taps.) ELNÖK: Gajdos Ferenc képviselőtársunk felszólalása következik. GAJDOS FERENC: Tisztelt Országgyűlés! A munkaügyi miniszter elvtárs beszámolójához kívánók hozzászólni, közelebbről is a szakmunkásképzés jelenlegi helyzetéhez és várható változásaihoz. A szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény kimondja, hogy a képzés célja: a korszerű szakmai és általános műveltséggel rendelkező, szocialista világnézetű és erkölcsű szakmunkások nevelése. A szakmunkásképző intézetek és a szakmai képzést nyújtó szakközépiskolák rendelkezésére álló személyi és tárgyi feltételek nagyrészt lehetővé is teszik a törvényben foglalt célok és feladatok teljesítését. Ugyanakkor ezek az intézmények állandó tanulólétszám-hiánnyal küzdenek, és emiatt a rendelkezésükre álló szakoktatási kapacitás nincs kellően kihasználva. A jelenlegi munkaerőgondok — mint hallottuk és halljuk — komoly feszültségeket tükröznek, egyensúlytalanságokat a munkaerőforrások és a szükségletek között. Feloldásuk megköveteli többek között a szakmai képzés színvonalának további emelését. Nagyobb figyelmet kell fordítani a népgazdaság igényeinek megfelelő pályaválasztásra és pályairányításra. Baj azonban, hogy a szakmunkásképzés sem formáiban, sem tartalmában nem eléggé ismert. Az esetek nagy többségében a szülők és a pedagógusok a szakmák kellő ismerete nélkül határozzák meg a fiatalok továbbtanulási irányát. Szélesebb körű, intenzívebb propagandamunka szükséges ahhoz, hogy a tanuló, a szülő és a pedagógus kellően tájékozott legyen a különböző szakmák lényegéről, fontosságáról, a bennük fellelhető szépségekről és nehézségekről. És ez ne csak a tanulóidő végén, az utolsó tanévben történjék meg. Az elmondottak alapján úgy vélem, a jelenlegi pályaválasztási tanácsadás korszerűsítésre, bővítésre szorul. Legsürgetőbb feladatnak látom a pályaválasztással kapcsolatos téves vagy egyoldalú szemlélet megváltoztatását. Arra kell törekedni, hogy a tanulók olyan pályára kerüljenek, amely a leginkább megfelel érdeklődési körüknek, adottságaiknak, személyiségüknek. Mert itt sem látok mindent rendben levőnek. De nemcsak az a fontos, hogy kiből mi legyen, hainem az is, hogy melyik szakmára hányan kerülnek az arra alkalmasak közül. Világossá kell tenni, hogy akkor és csakis akkor lehet remény sikeres életpályára, ha az emberi tulajdonságok összhangban vannak a népgazdaság érdekeivel is. Amennyiben a szülők ráerőszakolják elképzeléseiket gyermekeikre, az idő múlásával rádöbbenhetnek, hogy rosszul választottak, gyermekük nem találja meg a helyét a társadalomban. Tapasztalatom szerint közülük kerülnek ki azok, akik nem szívesen vesznek részt a közösségi munkában, akik állandóan elégedetlenkednek, és mindenben hibát keresnek. Hasznosnak tartanám a gyerekek gyárlátogatásaihoz hasonlóan a szülői munkaközösségek szervezésében a szülők és a pedagógusok közös gyárlátogatásait. Megismernék az ott folyó munkát, az üzemek termékeit, a termékek előállítását végző embereket és gépeket. Meggyőződhetnének arról, hogy a fizikai munka, a szakmunka a maga nemében szép, változatos, nagyon izgalmas, és mindenekelőtt nélkülözhetetlen, hasznos tevékenység. Jobban megértenék azt is, hogy a társadalom további fejlődéséhez, a fejlődés anyagiműszaki feltételeinek megteremtéséhez egyre több jól képzett és tájékozott szakmunkásra van szükség. Elsősorban a szülőket kell meggyőzni arról, hogy a szakmunkásképzés nem zsákutca. Az ott végzett fiatalok közül, akiknek kedvük és tehetségük van, a különböző