Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-18
1401 Az Országgyűlés 18. ülése, lí A kiemelt kormányprogramokról beszéltem, és megígértem, hogy azok problematikus részéről szólok, és nem a teljes kiemelt kormányprogram kollekcióról. Nem tartottam fontosnak, hogy teljeskörű en beszámoljak, hiszen ez a kérdés állandóan napirenden van az újságok hasábjain, a rádió, a televízió foglalkozik vele, az érintett üzemek napirenden tartják. Hozzá teszem, hogy azokon a területeken túl, melyekről szóltam, a nem említettekkel, tehát a számítógépgyártással, a könnyűszerkezetes építési móddal ugyanolyan súllyal foglalkozik a kormány, mint azokkal, melyekről beszámolómban szóltam. Többen beszéltek a képviselő elvtársak közül a beruházási kérdésekről. Az eltelt időszakban, ahogy beszámolómban említettem, a beruházási munka javult. Az átgondolt intézkedések hatására a beruházások egészségtelenül gyors üteme mérséklődött, a koncentráció fokozódott. A beruházások terén az egészségtelen folyamatot megállítottuk. Fontos feladat, hogy ezzel párhuzamosan gondoljunk a jövőre, számoljunk a szükséges fellendüléssel. Ezt szeretném kihangsúlyozni, mert vannak, akik azt hiszik, hogy ha még három, négy évig így szinten tartjuk a beruházást és sehol nem növelünk, azzal jót teszünk. Meggyőződésem, hogy elérkezett annak az ideje, miután két évig keményen kézbe fogtuk, hogy továbbra is keményen kézben tartva a szükségtelen beruházásokat kiküszöbölve, a nemzeti jövedelemmel arányos mértékben növeljük a beruházásokat. Sőt ott, ahol az építéssel nem jár, az ócska, vacak gépeket ki lehet dobni és helyette újakat kell beszerezni baráti országokból, főleg olyan baráti országokból, ahol nekünk aktívumunk, követelésünk van, tehát tudunk vásárolni. Okosabb vásárolni, és ezt nemcsak úgy tekinteni, hogy megint beruházás, hanem úgy, hogy okos célra fektetjük be azt a pénzt, ami egyébként ott heverne kihasználatlanul. De kívánatos az — és ezt szeretném kihangsúlyozni —, hogy a nagy igényű építkezések helyett kell a beruházásoknál ilyen módon eljárni. Tehát úgy, hogy az új, modern technikát és gépeket tömegesen alkalmazzuk a régi kimustrálandó ócskavasba alkalmas gépek helyett. A beruházásokat illetően elvileg a kormány továbbra is az 1972-es és az ez évben kialakult tendenciák folytatására törekszik. Ez nem mond ellent annak, amit az előbb kifejtettem. A könnyűiparról, melyről a beszámolómban nem ejtettem szót. Györké Imréné képviselő elvtársunk is foglalkozott a Pápai Textilgyár helyzetével. A textil- és textilruházati ipar, valamint a bőr, cipőipar rekonstrukcióiára, mint ismeretes, 18 milliárd forintot fprdítunk ebben az ötéves tervben. Folyamatban van a bútor, a nyomda-papíripar rekonstrukciója is. Ezeken a területeken dicséretes módon a régi, elavult gépeket nagy termelékenységű gépekre cseréljük ki. A bútoriparral kapcsolatban és a kötszövőiparral kapcsolatban is még egy dicsérő mondatot hadd mondjak általánosságban. Néhány területen ez fájdalmas problémát okozott, — például Szabolcs megyében is, és máshol, — a sorrendet megfordítottuk, és ahelyett, hogy új bútorgyárat építettünk volna, a régieket modernizáltuk. Ahelyett, hogy új kötszövőgyárat építettünk volna, a ré?. március 22-én, csütörtökön 1402 gieket modernizáltuk, az újak meg fognak épülni, de majd csak a rekonstrukció után. Tehát a sort megfordítottuk, így hamarabb, gyorsabban kapunk késztermékeket. Annak révén, hogy a sorrendet megfordítottuk, több és korszerűbb ruházati terméket tudunk már most adni a lakosságnak, és a mérték egyre gyorsul. Ugyancsak jelentősen hozzá tud járulni könnyűiparunk — a tervezettnél is jelentősebben — az export fokozásához, és a minőség javításához is az új, modern gépeken keresztül. Ez a rekonstrukció az ötéves tervvel nem fog teljesen befejeződni, a következő ötéves tervben további erőfeszítéseket kell tennünk az egész könnyűipar rekonstrukciója érdekében. A rekonstrukció egyben együtt jár a gazdaságosabb termékstruktúra kialakításával " is. Olyan minőségű árut fogunk tudni előállítani, amelyet baráti és kapitalista országban egyaránt el tudunk adni, éspedig gazdaságos áron. Összhangot kell teremteni az önmagában külön-külön jogos vállalati igények, és az anyagi lehetőségek között. Elsőbbséget kell biztosítanunk minden területen — és megint a könnyűiparra hivatkoznék, ahol ezt teszik —, azoknak az üzemeknek, ahol az előbb említett módon járnak el, a létszámot csökkentik, ^lletve a meglevő létszámhiányt okos módon tudják pótolni. A bútoripar is megérdemel néhány szót. A bútoriparunk igen sokféle bútort állít elő, és az emberek nem hiszik el a valóságot, azt, hogy több bútort állítunk elő, mint amennyit értékesíteni tudunk. Értékesítési gondjaik vannak bútoripari üzemeinknek. Ezt az emberek azért nem látják, mert a belkereskedelem, úgy is mondhatom, a kormányzatunk, nem készült fel erre, hogy a bútoripar ilyen gyorsan fut fel. Nem tudjuk bemutatni, hogy milyen bútoraink vannak. Röviden azt szeretném mondani, hogy fontosnak kell tartani a belkereskedelemnek, a kormányzatnak azt, hogy a bútort az emberek meg tudják nézni — milyen fajta bútor van, legyen bútorszalonunk. Ez legalább olyan fontos, mint az, hogy a személyautó különféle típusait tudjuk bemutatni és hogy válogathassanak az emberek. Ez azt hiszem, nagyon fontos feladat, és a kormánynak rögtön hozzá kell kezdenie a cselekvéshez. Mint beszédemben említettem, a legérzékenyebben érinti a lakosságot, amikor az árról beszél az ember, különösen ilyen esztendőben, amikor azt mondjuk, hogy az eddiginél jobban fog növekedni az árszínvonal, és előre bejelentjük, hogy tavaly is jobban növekedett, mint az előző négy évben. Az előző négy évben két százalékot sem ért el évente, tavaly a három százalékot is elérte, az idén meg 3,6 százalékról beszélünk. Mondottam beszédemben — de mintha né-, hány felszólaló elvtársnál a fülek mellett elment volna —, hogy a magasabb árszínvonalnövekedés ellenére az ez évre betervezett, a múlt évinél magasabb életszínvonalat a párt és a kormányzat biztosítani fogja. Az életszínvonalnak két fő öszszetevője van. Az egyik a béremelés, a nominálbérek növekedése, a másik fő összetevő az árszínvonal növekedése. A béremelést lényegében — az ez évre szóló béremelést — végrehajtottuk, apróbb igazítások az év folyamán még itt is le-