Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-18

1397 Az Országgyűlés 18. ülése, 1973. március 22-én, csütörtökön 1398 megvalósítására megfelelő ütemben mielőbb sor kerülhessen. Az elmondottak alapján kérem a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszter elvtársat, hogy e három kérdésben adja meg a megfelelő támo­gatást: az üzemi állatorvosi rendszer mielőbbi erőteljesebb kibontakoztatására, a korszerűsíté­seknél a ha és a de valahogy jobb lenne, ha el­kerülne a rendeletből, mert kimondja, hogy fő­állású tervezővel terveztethetik meg a gazdasá­gok, s sok esetben nincs. Ha a tervező szervezet­nek tavasszal beadjuk, legjobb esetben kará­csonyra már elkészül, tehát egyszerűen kiszala­dunk az időből, ezért a tervek mielőbbi megte­remtésénél esetleg egy gyorsabb lehetőséget kel­lene biztosítani a termelőszövetkezeteknek. Nem utolsósorban kérem, hogy a szarvasmarha­tenyésztés érdekében a gyepterületek hasznosí­tásában ne csak a tervezésig jussunk el, hanem annak zökkenőmentes megvalósítását érhessük el, hiszen erről több év óta csak beszélünk, s a terveket elkészítgetjük, lényeges előrehaladást azonban nem értünk el ezen a területen. Elvtársak, több probléma is van a területe­men, körülbelül fél órában én is össze tudtam volna sűríteni. De inkább arról beszéltem, ho­gyan szeretnénk végrehajtani a célkitűzéseket és talán jobb lenne azt a jelszót alkalmazni, hogy „először adni, utána kapni!" Köszönöm a szíves türelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászó­lásra több jelentkező nincs, ezért a vitát bezá­rom. Fock Jenő elvtárs, a Minisztertanács elnöke kíván szólni. FOCK JENŐ: Tisztelt Országgyűlés! Képvi­selő Elvtársak! Először néhány szót a vitához ál­talában.^A két esztendővel ezelőtt benyújtott kor­mányprogram vitájában megnyilvánult egyetér­tés eddig is nagy erőforrás volt. Ez a bizalom és támogatás biztosította a munka kedvező feltéte­leit. Köszönöm, hogy a kormány mostani expozé­jával kapcsolatban megtették a képviselő elvtár­sak az állásfoglalásaikat, észrevételeiket és hasz­nos kiegészítéseket mondtak el. Örömünkre szolgál, hogy a felszólaló képvi­selő elvtársak elismeréssel szóltak a vezetés erő­feszítéseiről. Nem mondhatom, hogy örülünk an­nak, hogy sok kritikát kaptunk, de amikor az első keserűségünkön túl vagyunk és gondolko­zunk rajta, akkor rá szoktunk jönni arra, hogy ezek mind hasznos kritikák voltak és ha van is benne hibaszázalék, nem nagyobb, mint a kor­mány munkájában. (Derültség.) Különösen köszönöm azt, hogy a felszólalók szinte kivétel nélkül megemlítették, hogy a kor­mány tevékenységét a X. kongresszus határoza­tai és a Központi Bizottság múlt évi novemberi határozata szabja meg, és a kormány ennek meg­felelően tevékenykedik, vagy legalábbis . igyek­szik tevékenykedni. Azt hiszem, hogy ha erre gondolok, akkor sokkal jobban elbírok minden kritikát, még akkor is, ha az a kritika szerintem — mondjuk — nem jogosult. A lényeg az, hogy azt ne vitassák el a kormánytól, hogy ezen az el­vi alapon akar dolgozni. Az, hogy ez mennyire sikerül, attól függ, mennyire értünk a dolgunk­hoz, mennyire vagyunk szakemberek benne, mennyire vagyunk határozottak, mennyire va­gyunk következetesek, mennyi emberi gyarló­ság, hiba, és mennyi erény van bennünk. A kormány tagjai ugyanabból a népből származnak, mint a képviselő elvtársak, munká­jukban ugyanúgy hibákat követhetnek el. És még azt is hozzáteszem, hogy sok szó esett a fel­szólalások során arról, hogy önzés tapasztalható, nagyképűsködés, egészségtelen lokálpatriotiz­mus, az egészséges helyi érdekek képviselete mellett, hivatali packázás is van. Űgy érzem, hogy ha akármelyik falusi tanácsnál találkozunk ilyesmivel, vagy akármelyik minisztériumban vagy főhatóságnál, tulajdonképpen mindenért, legalábbis itt ebben a házban, a parlament színe előtt a kormány felelős, és ha a kormány fele­lős, akkor annak elnöke felelős érte. Én tehát ilyen szempontból és ilyen szemmel nézem az el­hangzott kritikai észrevételeket is. ^ Tevékenységünk sikerének záloga, hogy az MSZMP töretlen és bevált politikai irányvonalán haladva dolgozunk a X. kongresszus határoza­tainak végrehajtásán a következő két esztendő­ben is, a következő kongresszusig. A politikai döntések és a gazdasági elhatá­rozások szerintem minden alapvető kérdésben összhangban vannak. A gyakorlati élet, a fejlő­dés újszerűen vet fel, és számunkra ma még ki nem számítható módon újszerűen fog felvetni a következő két esztendőben is igen sok problé­mát. Pártunk, a munkásosztály, a szocialista egy­ségbe kovácsolódó népünk érdekeit, a proletár nemzetköziség elveit szem előtt tartva, mutatja meg a megoldás útját. Kormányunk ezt az irányvonalat követte és követi legjobb tudása szerint a jövőben is. Szeretnék egy kis — nem is szeretném —, lírai hangot megütni. A kormányexpozé össze­állításának vannak bizonyos nehézségei, amit csak az tud igazán átérezni, — mindenki ebben a teremben egy kicsit átérezte, ha már elmondta szűzbeszédét, sőt már ötödik beszédét is, de iga­zán egy kormányexpozé összeállításának nehéz­ségeit az érzi át, aki kormányelnöki expozét már mondott. Embere is válogatja! Nálam különféle nehézségek merülnek ilyenkor fel, — szerencsére csak kétévenként, ha rá nem szorítanak, hogy sűrűbben tartsak expo­zét. Az egyik az, hogy nem lehet mindenről be­szélni, és ez félreérthető. Félreértik a miniszter elvtársak, és hozzák a cédulát, hogy „erről miért nem beszélt Fock elvtárs?", vagy „erről miért nem beszéltél? Minket nem Szeretsz, vagy talán én rosszabbul dolgozom?" Félreértik a képviselő elvtársak, akik úgy érzik, hogy az ő munkaterületükről, ahol dol­goznak, nem esik szó. Félek megemlíteni egy megyét, mert akkor a másik 18 megye azt mond­ja, hogy róla miért nem beszéltem? Szóval van ilyen probléma, és nehezen tudjuk elfogadtatni, hogy egy kormányexpozénál is lehetnek súly­ponti kérdések, amelyekről egy kicsit bővebberi kell beszélni, és a többit pedig-a képviselő elv­társak kiegészítik, anélkül a feltételezés nélkül, amit az előbb mondtam, hogy „Azért nem be­szél róla, mert nem tartja fontosnak!"

Next

/
Thumbnails
Contents