Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-18
1385 Az Országgyűlés 18. ülése, 19 mércével mért lakásfunkciót. Kérésem az, hogy az említett rendelet mellékletének hatályát Kiskunhalas, és Kiskunfélegyháza városokra terjesszék ki. A módosítás előnyösen rendezne le és elősegítene egy sor komoly és megoldásra váró gondot, és kedvezményes lehetőséget biztosítana e két városban lakó, mintegy 17 000 munkáscsalád azon részének, akik építkezni szándékoznak, illetve munkahelyközeiben akarnak letelepedni. Tisztelt Országgyűlés ! Választókerületemben, de a megyében is a gondok valamilyen formában mindig összefonódnak a tanyavilággal. A következő gondolataim is idekötődnek. Az utóbbi időben nem tudnék említeni olyan külterületi gyűlést, beszámolót, fogadónapot, amelyen valamilyen formában szóba ne kerülne a külterületi villamosítás kérdése. Igénylik, sürgetik ennek a kérdésnek a rendezését. Személyes tapasztalataim álapján elmondhatom, hogy nemcsak választókerületemben, hanem megyénk különböző fórumain is hangot kapott e problémakör. Engedjék meg, hogy egy kis áttekintést adjak. Csaknem egy évtizede, hogy megyénk utolsó községében is kigyulladt a villany. Azóta is jelentős az az erőfeszítés, amelyet évről évre e téma rendezése kapcsán tettünk. Mindezek ellenére az 1970- évi adatok szerint a lakásállománynak csak 69,3 százaléka volt ellátva villannyal. Ugyanaz az arány országosan 92,1 százalékos volt. Az ok a település szerkezetben keresendő. A tanyán élő 150 000 ember közül eddig csupán 14,8 százalékhoz tudtuk eljuttatni a villanyt. 130 ezer megyei lakos még mindig kénytelen nélkülözni és nélkülözi azt is, amit a villany nyújt a ma emberének. Az elmondottak — gondolom — indokolják azt a súlyozottságot, amelynek figyelembevételével komolyan foglalkozni kell e kérdéssel. Ennek a ténynek a szellemében megtörtént a felmérés a költségvonzatokról, természetesen csak olyan tanyák vonatkozásában, amelyek perspektivikusan is megmaradnak, s ahol a tanyaszám 1 kilométeren 8—12 közé esik. Ennek a fölmérésnek az alapján megállapítást nyert, hogy mintegy 25 300 tanya villamosítása szükséges és lehetséges az elkövetkezendő években. Sajnos az érintettek anyagi hozzájárulása, s a korábbi évek komoly erőfeszítései ellenére a végleges megoldást és a teljes intézkedést a megye saját erőforrásaiból elősegíteni nem tudja. Tisztelettel kérném ezért a kormányt, vizsgálja meg ezt a kérdést, mint olyan témát, amely rangos és folyamatos anyagi elismerést érdemel. Tisztelt Képviselőtársak! Fock elvtárs beszámolója és az eddig elhangzott vita azt mutatja, hogy töretlen az a társadalompolitikai és gazdaságpolitikai irány, amelyet a X. kongreszszus kijelölt, és ezek az alkotó, építő eszmecserék pontosítanak, és közelebb visznek nagy céljaink megvalósításához. A kibontakozó demokratizmus azonban ösztönöz, és új feladatokat ad, amelyek gyors, de nem elhamarkodott cselekvésre késztetnek. Tekintve, hogy a kormány elnökének beszámolója is ezt az alkotó cselekvőkészséget tükrözi, választóim és a magam nevében jóváhagyóan tudomásul veszem, és tudomásul vételre ajánlom. (Taps.) 57* I. március 22-én, csütörtökön 1386 ELNÖK: A következő felszólaló Gajdos János képviselőtársunk. GAJDOS JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő elvtársak! Hazánk, megyénk lakossága nagy érdeklődéssel kíséri Országgyűlésünk munkáját. Alkotmányunk előírásai szerint rendszeressé vált, hogy a kormány időközönként számot ad tevékenységéről. A beszámolások során az Országgyűlés alkotmányos, ellenőrző funkcióját gyakorolja. Ez önmagában is nagyjelentőségű. Emellett igen fontosnak tartom a beszámolónak, az Országgyűlés vitáinak társadalmi tudatformáló erejét, azt, hogy a közvélemény helyes tájékoztatását biztosítja. A magam részéről a jelenlegi ülésszakon elhangzott kormánybeszámolót különösen nagyjelentőségűnek tartom; egyrészt azért, mert a X. pártkongresszus határozatának, az 197l-es kormányprogramnak a végrehajtásáról, a negyedik ötéves terv célkitűzéseinek időarányos teljesítéséről ad számot, másrészt azért is, mert a kiadott írásos anyagot tanulmányozva megismerhettük a Minisztertanács részletes intézkedési tervét, amely a Központi Bizottság elmúlt év novemberi határozatának részletes és konkrét feladatait tartalmazza. Fock elvtárs beszámolója és a vita alapján levonható az a következtetés,' hogy a kormány a párt X. kongresszusának határozata szellemében, azok valóraváltásáért eredményesen munkálkodik, a kapott megbízatása alapján jól szolgálja a dolgozó népünk érdekeit. A kormány beszámolójával teljes mértékben egyetértek. Mégis azért kértem szót, hogy egyrészt a kormánybeszámoló néhány pontját külön is megerősítsem, másrészt a beszámolóhoz kapcsolódóan, az általam fontosnak ítélt gazdasági, társadalmi kérdésekre a figyelmet felhívjam. A beszámoló, összefüggésben az életszínvonalpolitikánkkal, felvetette jelenlegi árrendszerünk problémáit, az árképzések ellenőrzésének szélesítésére, szigorításának szükségességére hívta fel a figyelmet. Ehhez kapcsolódó feladat a tisztességtelen haszon jogi fogalmának meghatározása, szakmánkénti kalkulációs irányelvek kialakítása, ami a kormány intézkedési tervében szerepel. Amikor ezekkel egyetértésemet fejezem ki, legyen szabad az illetékesek figyelmét ráirányítani arra. hogy az árak ellenőrzésénél az összefüggéseket vegyék figyelembe. Véleményem szerint az ellenőrzés akkor eredményes, ha végigkíséri az áruk útját a termelőtől a fogyasztóig, maximálisan figyelembe veszi a fogyasztói érdekvédelmet, ha a tisztességtelen haszon bármely területen is képződik, az állam elvonj cl, GS cl fogyasztók megkárosítóival szemben kellő szigorral járunk el. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom további része a mezőgazdaság kérdésével kapcsolatos. A kormány elnöke a mezőgazdaság eredményeiről elismerően nyilatkozott. Kiemelte a mezőgazdaságnak a népgazdaságban betöltött fontos szerepét, erről mind gyakrabban hallunk. Bíró József külkereskedelmi miniszter elvtárs hozzászólásában az elmúlt évi mezőgazdasági export átlagon felüli fejlődéséről nyilatkozott. Jóleső érzés a mezőgazdaságban dolgozó embereknek az elismerő szavakat hallani.