Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-18

1381 Az Országgyűlés 18. ülése, 1973. március 22-én, csütörtökön 1382 reteként lehetne kezelni és területfejlesztési alapként a fenti központi gondoskodás céljait szolgálhatná, E területfejlesztési alappal való gazdálkodást a kormány funkcionális szerveire kellene bízni, és ezek a központi szervek gondoskodhatnának a viszonylagosan elmaradott területek fejlesztéséről is. A területfejlesztési alapot középtávon a megyei tanácsok tervében kellene megállapítani és célcsoportos előirányzatként kezelni, illetve az alábbi célokra felhasználni: iparfejlesztésre, a kedvezőtlen adottságú agrárterületek fejlesztésére, a lakossági szolgáltatás fejlesztésére, idegenforgalmi, környezetvédelmi és urbanizációs célokra. A területfejlesztési alapnak a fenti célokra való felhasználása egybeesik a központi célkitűzésekkel. Emellett a legfontosabb területi és helyi igényeket is kielégíti, hiszen a települések fejlődésére ezek az ágazatok vannak a legnagyobb hatással, és így alapvető lakossági és helyi politikai célokat is szolgálhatnak. A legjelentősebbnek azonban azt tartom, hogy a kormány a jelenleginél jobban meg tudná valósítani fontos gazdaságpolitikai céljait, és emellett gondoskodni tudna a viszonylag elmaradott területeken élő lakosság életszínvonala, életkörülményei szempontjából nélkülözhetetlen, indokolt mértékű nivellálódásról. Kérem a kormányt, vizsgálja meg az egységes területfejlesztéssel kapcsolatos javaslataimat és az V. ötéves terv során érvényesítse azokat. A Minisztertanács elnökének a kormány nevében előterjesztett beszámolóját elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Következik Nagy Pálné képviselőtársunk felszólalása. NAGY PÁLNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A Minisztertanács elnökének beszámolója részletes és hű képet adott hazánk politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről, népünk jólétének folyamatos növekedéséről. Hallottunk azonban gondokról, megoldásra váró problémákról is. Engedjék meg, kedves képviselőtársaim, hogy Zala megye kulturális eredményeit és gondjait tárjam az Országgyűlés elé. Olyan gondokat, amelyek —. amint képviselőtársaim felszólalásából hallom — az ország sok részének is problémái. A szórt települések óvodai és iskolakörzetesítésének problémáiról, valamint a gyermekvédelmi intézményhálózat fejlesztéséről szeretnék szólni. Zala megye a felszabadulás időszakában közismerten az ország legelmaradottabb területei közé tartozott. Ez gazdasági tekintetben éppúgy igaz volt, mint kulturális vonatkozásban. Az elmúlt 25 év alatt megyénk együtt fejlődött az országgal. A zalaiak munkájának eredményeként és a nemzet támogatásával a közepesen fejlett megyék közé küzdötte fel magát. Művelődésügyi vonatkozásban szemléletesen mutatják a megtett utat azok az adatok, amelyek az iskoláztatás színvonalának emelkedését jelzik. Az általános iskolai szakrendszerű oktatás 1960-ban 56,4 százalék volt, jelenleg 94,5 százalék. Ez alatt az idő alatt 1523-ról 1807-re nőtt a pedagógusállomány is. A szaktanárok által leadott szakos órák aránya 40,6 százalékról 71,1 százalékra emelkedett. Gondjaink azonban változatlanul nagyok. Ezt különösen három körülmény idézi elő. . . Az első, amelyről már szóltam : a megye igen mélyről indult, s ezért a lakossági erőfeszítést, a tanácsok áldozatait, a központi támogatást elsősorban a fejlesztésekre kellett fordítani. Felszereltségben, diákszociális ellátásban nem tudtunk lépést tartani az országos fejlődéssel. A gondokat még fokozta, hogy igen intenzív városiasodás zajlott le megyénkben. A két város közül Nagykanizsa lakosságának száma megduplázódott, Zalaegerszegé, majdnem megháromszorozódott. Az óriási arányú lakásépítkezéssel nem tudott lépést tartani az általános iskolai ellátottság növekedése a lakótelepeken. A harmadik és egyben legsúlyosabb gondunk — történelmi örökségünk, a megye településszerkezete. Szétszórt, apró települések alkotják a megye községeinek zömét. Ezért a tanácsi körzetek kialakítása során nem egyszer hétnyolc községet is össze kellett kapcsolni egy tanácsi körzetbe. Tanácskörzeteink létszáma még így is kicsi. Alig lépi át jórészük a 3 ezret. A rendelkezésre álló ötéves fejlesztési alapjuk pedig alig haladja meg az egymillió forintot. Ez okozza számunkra a legsúlyosabb problémát. Ilyen adottságok és pénzügyi lehetőségek mellett az óvodai és általános iskolai fejlesztés egyetlen lehetséges útja a körzetesítés. A vidéki településeken az óvodák tekintetében a legutolsók között vagyunk. Tartósan 10 százalékos az elmaradásunk az országostól. Az országos átlag 62 százalék, ehhez képest a zalai 51,5 százalék. Annak ellenére, hogy 1150 óvodai hellyel vagy afelett fejlesztünk ebben a tervidőszakban is. A kis települések jelentős részén egyáltalán nem hozható létre óvoda. Pedig az igény itt is jelentkezik. A kis községek leányai közül is egyre többen kapnak munkahelyet új üzemeinkben. Naponta járnak be dolgozni távoli községekbe, városokba. A termelőszövetkezetekben is egyre több a fiatal nődolgozó. A tsz-ek öszszevonása miatt gyakran ők sem saját lakóhelyükön dolgoznak. Amikor a leányok asszonnyá, anyává lesznek, tovább szeretnék a megszokott munkát folytatni. Igényük van a kulturáltabb életformára, ehhez az ő keresetükre is szükség van. A gyermekek óvodai elhelyezésére feszítő az igény. Megvalósításukra csak a körzeti központokban kerülhet sor a mi viszonyaink mellett. A rendelkezésre álló saját fejlesztési alap azonban oly kicsi, hogy a községek saját erőből még az üzemekkel együtt sem tudják megvalósítani. Az általános iskoláknál ugyanez a helyzet. A gyermeklétszám csökkenése és a szakrendszerű oktatás fejlesztése miatt a tagközségek jelentős részében az iskolákat nem tudják fenntartani. A körzeti központban pedig egyszerre feszítő igény jelentkezik tanteremfejlesztésre, felszerelésfej lesztésref a napközis ellátás biztosítására, sőt a diákotthoni elhelyezésre is. Egyéb kommunális beruházásra ugyanilyen nagy« az igény, és a 800 ezer, egymillió forintos fejlesztési alap mellett ezek megoldására még 57 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ