Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2261 Az Országgyűlés 30. ülése, latilag hatásosak, ahol a résztvevők nemcsak a napirenden szereplő kérdések passzív befogadói, meghallgatói, hanem az előadottakhoz vagy a tennivalókhoz a maguk elképzeléseit is hozzá óhajtják és tudják tenni. Gyakran hallani ma is olyan megjegyzéseket, hogy nem érdemes elmondani a véleményt, hisz azt úgy sem veszik figyelembe, vagy már amúgy is befejezett tényekkel állanak szemben. Néha a társadalmi munkára való felajánlkozás sem talál megfelelő fogadtatásra. Tudom, nem könnyű feladat a lakossággal, pontosabban az egész lakossággal való eleven eszmecsere és tevékeny kapcsolat. Mindig fennáll a veszély, hogy a fórumok formálissá válnak, s a kapcsolatok leszűkülnek, az amúgy is legaktívabb emberek szűkebb körére. Más szóval, keveslem a nyilvánosan meghirdetett fórumok számát, ahol a közvetlen környezetet érintő kérdésekről véleményt lehet mondani és arra a helyszínen vagy viszonylag rövid időn belül érdemi válaszok is születnek. Ügy értem, hogy a megindokolt nemleges és a feltételekhez kötött vagy lehetőségektől függő igenlő válasz is idetartozik. Meggyőződésem, hogy a nyílt várospolitika, mint a szocialista demokratizmus ismérve, a fórumok tartalmas tevékenysége egyik legfőbb feltétele annak, hogy az emberek szélesebb tömegei szűkebb és tágabb lakóterületek fejlesztésének ügyére, mint saját ügyükre tekintsenek. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásom végére hagytam, de nem kis fontosságú, hanem éppen a figyelem jobb felkeltése érdekében azt, hogy a beszámoló, egyes felszólalások és a sajtó is gyakran a tanácsokról szólva, munkájukat elemezve nem egyenlő, vagy indokolt súllyal foglalkozik a tanáccsal mint apparátussal, és a tanáccsal mint választott testülettel. A tanácsapparátusnak a munkája, a szakigazgatási szervek tevékenysége — ahogy már többször elhangzott — elismerten javult, fejlődött, tudva, hogy — költőt idézve — „mindez még nem elég". Nem is lehet, mert mint bevezetőben megemlítettem, Budapest mint főváros, még hosszú ideig megoldásra váró feladatok és problémák egész tárházát jelenti a tanácsnak is, a pártnak és kormányunknak egyaránt, örvendetes és erőt ad, hogy az új tanácstörvény megalkotása óta a fővárosban csaknem 50 ezer lakás épült, elkészült a metró első szakasza, a bölcsődei férőhelyek száma 2130-cal, az óvodáké 10 600-zal gyarapodott, 310 új iskolai tanterem, s 45 ezer négyzetméter a bolti kiskereskedelmi és 5000 négyzetméter az ipari szolgáltatási terület bővülése. A már említett fórumokon gyakran elhangzik, hogy mindez kevés, és még több kellene, hogy elkészüljön. Ekkor kerül a tanács apparátusa és választott testülete is újból és újból nehéz és vállalandóan közérdekű feladat elé: egyfelől ki- és felhasználni, sőt bővíteni a forrásokat, eszközöket, másfelől a lehetőségek határain belül tartani, fontosságuk szerint rangsorolni az igényeket. Hogy ezt vállalhassák és nemes feladatukat teljesíthessék, segítségükre sietett a kormány és 1974. október 4-én, pénteken 2262 a budapesti pártbizottság. Ennek eredményeként a fővárosnak lakásépítésre plusz 400 millió, háztatarozásra plusz 525 millió, a metróépítés gyorsítására először egymilliárd, 1974—1975-re 1,6 milliárd forint jutott. Ennek az összegnek jó elköltéséért, szakszerű felhasználásáért és a velejáró szervezői, koordinálói munkáért bizony a tanács minden tiszteletet megérdemel, és itt a jó munkán van a hangsúly. A tanácstagi beszámolókon ma még gyakran találkozunk a házak állagának megóvásában bekövetkezett elmaradás és szakszerűtlenség sürgető és szangvinikus bírálatával. A Budapesten 1971 óta e célra felhasznált öt és félmilliárd forint is kevésnek bizonyult. Ügy vélem, a felújítások kérdéséről Papp elvtárs szóbeli kiegészítésétől eltérően a beszámoló kissé túl optimisz-tikusan szólt. Csatlakozva Gajdócsi elvtárs megállapításához, szerintem is még többet és alaposabban kell ezzel foglalkozni, mert ez a lakóhelyi környezetben nem egyszerűen szakmai, gazdasági kérdés, hanem ez politikai kérdés. Képviselőtársaim! Engedjenek meg befejezésül néhány szót a tanácstagokról és a lakóbizottságokról. Ahogy már említettem, véleményem szerint több szó esett eddig a tanácsi apparátusról, mint őróluk, holott a munka dandárja a tanácstörvény szellemében nem utolsósorban rajtuk múlik. Budapesten csaknem 2300 tanácstag működik, közülük 82 huszonöt, 178 pedig tizenöt év óta. Tizenegyezer lakóbizottságban 44 ezer lakóbizottsági tag áll mindennap kapcsolatban közvetlen környezetével. Amidőn a lakossági kapcsolat fontosságáról szóltam, elsősorban őrájuk, és az ő munkájukra gondoltam. És úgy hiszem, rájuk gondolunk mi mindannyian. Illesse ezért köszönet és elismerés őket, jobban, mint eddig történt. Annál inkább, mert a mai viszonyok között, amidőn a munkahelyeken növekszenek a szakmai és a társadalmi követelmények, egyúttal a tanácsban és a lakóterületen is eredményes munkát végezni nem könnyű és nem egyszerű feladat. Ennek ellenére tanácstagjaink, lakóbizottságaink zöme jól és lelkesen teljesíti a nép bizalmából vállalt kötelezettségeit. Mi képviselők is úgy érezzük, hogy a jól működő tanácstestületeket, lakóbizottságokat joggal tekinthetjük — a költő szavaival élve — „a dolgozó nép okos gyülekezetének". Az ő tevékenységüket külön is elismerve, fogadom el jó érzéssel a tanácstörvény végrehajtásáról szóló beszámolójelentést. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Bálint Istvánné képviselőtársunk. BÁLINT ISTVÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Ismétlés nélkül tizenhatodiknak nehéz méltatni a törvény végrehajtásának jelentőségét: annál is inkább, mert ezt az államtitkár elvtárs és képviselőtársaim sokoldalúan, tartalmasán megtették, ezért én ettől elállók. Hasonló módon a meglevő feszültségek, a tartalékolás, a fedezethiány vonatkozásában, a fejlesztési alapokat illetően elmondották, sőt erre javaslatokat tettek, és szintén támogatom az e kérdéssel kapcsolatban tett javaslatokat.