Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-29

2139 Az Országgyűlés 29. ülése, 1974. október 3-án, csütörtökön 2140 mi tevékenységet, mint az állami tervgazdálkodás szerves részét, a kormány gazdaságpolitikája végrehajtásának fontos eszközét szabályozza. Ezért minősíti a törvényjavaslat állami monopóliummá a külkereskedelmi tevékenységet, hogy ezáltal az eddigiekben igazolt gyakorlatnak megfelelően ez a tevékenység a legközvetlenebbül szolgálhassa gazdaságpolitikánk végrehajtását. Ezért a törvény megfogalmazása a kormánynak ad lehetőséget arra, hogy az állami monopóliumból, mint a gazdaságpolitika megvalósítását célzó eszközből eredő államigazgatási tevékenység kereteit és az egész tevékenység szervezetét meghatározza. A törvényjavaslat indokolása is rámutat arra, hogy a több mint negyedszázados tapasztalatokból csak az időtállónak bizonyult elemeket emeli a törvény rangjára, vagyis azt, hogy a külkereskedelem az állam kizárólagos gazdasági tevékenységének körébe tartozik. Helyesen teszi ezt a törvényjavaslat azért is, mert a hazai külkereskedelem fejlődése, a külső helyzet és az irányítási rendszer változásai már eddig is a szervezetnek különböző formaváltozásait indokolták ; és a gyorsan fejlődő és átalakuló világgazdaság körülményei között nyilvánvaló, hogy a fejlődés soha nem tekinthető lezártnak. Ha a KGST-országok komplex programját tanulmányozzuk, a program számos olyan új forma és intézmény kialakítását irányozza elő, amelyek nyilvánvalóan hatással lehetnek külkereskedelmünk belső szervezeti rendjére is. Gazdaságpolitikailag indokolt törekvéseink, a kooperációk, a kooprodukciók bármely megfelelő viszonylatban való fejlesztése, ha érdekeinknek megfelel, közös vállalatok létrehozása és egyéb új formák szükségszerűen tért fognak hódítani. Mindezért nagyon célszerű a törvényjavaslat említett rugalmassága, hogy egyfelől alkotmányunkkal összhangban a külkereskedelmi tevékenység állami monopóliumát rögzíti, másfelől ennek megvalósítási módját és útjait az operatív gazdaságpolitika függvényévé teszi. A törvényjavaslat különös fontosságot tulajdonít a külkereskedelmi tevékenység belső feltételei koordinált megteremtésének. Pontosabban az a megfogalmazás, hogy „a külkereskedelem feladata, hogy szerves kapcsolatot létesítsen népgazdaságunk és a külföldi piacok között", feltételezi, hogy a külkereskedelmi tevékenység megkapja mindazokat a belső impulzusokat, amelyek a népgazdaság érdekeinek külföldi képviseletéhez szükségesek és egyben közvetítse azokat a külső feltételeket, amelyek mellett gazdaságpolitikai célkitűzéseinket meg kell valósítanunk. E tevékenység orientálja a fejlesztést, befolyásolja a gyártmánystruktúrát, követelményeket támaszt a műszaki színvonalat illetően, ugyanakkor elvárjuk tőle, hogy a magyar munka eredményeinek cseréje az adott körülmények között a legjobb színvonalon valósuljon meg. Áruforgalmunk jelentős része a KGST-országokkal bonyolódik le, és e forgalmat sokirányú stabilitás jellemzi. A nem szocialista országokkal való kapcsolatunkban azonban belső egyensúlyunk, árstabilitásunk szempontjából számos rendszabályra van szükség, amelyek feladata, hogy a külső hatásokat sokrétűen illeszszék be belső gazdálkodási rendünkbe. Gondolok itt arra, hogy árfolyampolitikánknak biztosítania kell a forint stabilitását azáltal, hogy a tőkés világpiaci árszínvonal inflációs emelkedése és a viszonylag szilárd hazai árszínvonal közötti különbséget a forint megfelelő értékelésével ellensúlyozza és ezzel a belső egyensúly egyik fontos tényezőjét erősítse. Ugyanakkor árfolyampolitikánkban tekintettel kell lennünk külső egyensúlyi szempontokra, fizetési mérlegünk megfelelő alakítására is. A vámpolitika eszközével kell küzdenünk a magyar áruk egyes piacokon történő diszkriminálása ellen. Mindebből következik, hogy a külkereskedelmi tevékenység igen szoros kapcsolatban áll a devizagazdálkodással, úgyis mondhatjuk, hogy nemzetközi kapcsolatainknak áru- é£ pénzoldaláról van szó. Éppen ezért a devizagazdálkodást szintén magas szintű jogszabály sorolja az állami monopóliumok közé. A tartalmi követelmények, az ország külgazdasági érdekeinek védelme szempontjából szoros a kapcsolat a külkereskedelmi és devizagazdálkodási tevékenység között. A kettő eszközrendszere azonban különböző. A külkereskedelemnek az a feladata, hogy akként értékesítsen, illetve szerezzen be, hogy műveletei eredményeként növekedjék a nemzeti jövedelem. A devizagazdálkodásnak viszont az a feladata, hogy követeléseink rendben befolyjanak, fizetési kötelezettségeinket pontosan teljesítsük. Ugyanakkor a magyar eladót arra kell orientálni, hogy áruját, vagy szolgáltatását olyan devizákért adja el, amelyeknek vásárlóerejét kevesebb veszély fenyegeti. A magyar importőrt arra kell ösztönöznie, hogy olyan devizákért vásároljon, amelynek megszerzése könnyebb, elköltése előnyösebb gazdaságunk számára. A Magyar Nemzeti Banknak az ország devizakészleteinek értékállandóságát meg kell őriznie, hogy ezekért a népgazdasági terv céljainak megfelelő anyagi eszközöket, gépeket, nyersanyagokat stp. bármely időpontban be tudjuk szerezni. Ez a tevékenység, mint az áruforgalom pénzoldala és bonyolításának előfeltétele és következménye másképpen jelentkezik a KGST-országok egymás közötti kapcsolatában, és más az azonkívüli körben. A KGST-országok viszonylatában a sokoldalú elszámolási rendszer megfelelő keret a biztonságos, meglepetésektől mentes pénzügyi bonyolításra, jól lehet a valutáris és pénzügyi rendszer továbbfejlesztése olyan feladat, amelyet a komplex program napirendre tűzött avégett, hogy bővebb és rugalmasabb keretet adjon kapcsolataink fejlődéséhez. A nem szocialista országok többségével korrekt és élénkülő külkereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokat tartunk fenn. Számos ország vállalataival kooperációt és kooprodukciót folytatunk. Érdekeltek vagyunk e kapcsolatok tartósságában és különböző formákban való bővítésében, zavarmentes fejlődésében. A tőkés világban uralkodó valutáris bizonytalanság ezt a törekvésünket nehezíti, s ezért szí-