Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-28

2083 Az Országgyűlés 28. ülése, 1974. június 28-án, pénteken 2084 gondoskodásról. Azok a képviselőtársak, akik az ülésszakot megelőzően egy-egy könnyűipari üzemben tartották képviselő csoporti megbeszélésüket, személyesen is meggyőződhettek az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményéről és a gondokat is közelebbről megismerhették. Bizonyára érzékelték azokat a törekvéseket, hogy a közelmúlt kiemelkedő párt- és kormányhatározatait e területen miként igyekeztek öszszekapcsolni a nagyarányú ipari fejlesztéssel. A könnyűipari ágazat előtt álló feladatok megoldásához a helyzetfeltárással és az abból következő javaslatok megtételével esetenként a népi ellenőrzés is igyekezett hozzájárulni. Ellenőrzéseink, célkitűzéseinket illetően két csoportba oszthatók. Az elsőnél azt vizsgáltuk, hogy az ágazatban dolgozók munkafeltételei, szociális ellátottsága, társadalmi elismerése hogyan alakul, így foglalkoztunk a könnyűiparban dolgozó nők helyzetével, hogy mint anyák, nők és termelők, e hármas feladatunknak, elhivatottságuknak miként tudnak eleget tenni. Csak elismeréssel lehet szólni arról, hogy e téren az ágazat termelőegységei lehetőségeik határáig megtették a szükséges intézkedéseket. Vizsgálataink másik csoportjának az volt a fő célja, hogy a könnyűipar hogyan felelt meg a lakosság ellátásával kapcsolatos követelményeknek. Engedjék meg, hogy néhányra most itt kitérjek. Két alkalommal ellenőriztük a lakosság bútorellátását: 1969-ben még mennyiségi és választéki gondokkal találkoztunk. A két évvel ezelőtt végzett ellenőrzésünk idejére ezek a gondok már megszűnték, és a bútorok garanciális javításával, a gyártott választék bemutatásával kapcsolatos hiányosságokat állapítottuk meg ; tehát a gondok, tennivalók magasabb színvonalon jelentkeztek. A több alkalommal is ellenőrzött és a lakosság ellátása oldaláról egyre fontosabb javítási-szolgáltatási vizsgálataink az újonnan keletkező igényeket és az azok kielégítésére hozott intézkedéseket eredmény esnek találta. Megállapítást nyert, hogy a könnyűipar — a belkereskedelemmel közösen — eleget tett-e társadalompolitikai szempontból rendkívül fontos feladatnak. A korszerű termelőberendezések kapacitáskihasználásának vizsgálata során azt állapítottuk meg, hogy a kormányhatározat alapján az egyébként is magas műszakszámmal dolgozó könnyűiparban emelkedett legjobban a gépek kihasználása. A vizsgált vállalatoknál a hasznos időalaphoz viszonyított kihasználás az 1972. évi 69,5 százalékról az elmúlt évben már 74,3 százalékra emelkedett. Az összes ágazatok között a legjobban kihasznált gépparkja a könnyűiparnak van. Ez annál is inkább elismerésre méltó, mert az ellenőrzött időszakra esett annak a kormányhatározatnak a végrehajtása is, amely a kisgyermekes anyák éjszakai műszakban való foglalkoztatásának megszüntetését írta elő. Az ágazat nemek szerinti létszám-összetételéből következik, hogy itt a legmagasabb a gyermekgondozási szabadságon levők aránya; és míg a könnyűipar az előbbi feladatnak igyekezett eleget tenni, a gépek kihasználásának fokán mégis tudott javítani. Ennek a feladatnak az ad megkülönböztetett rangot, hogy az ágazat mintegy 30 milliárd forintnyi értékben modern és nagyértékű állóeszközzel gyarapodik, és ezeknek kihasználásához elsődleges állami érdekünk fűződik. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy Faluvégi elvtársnak az előző napirendhez fűzött expozéjának arra a részére hivatkozzam, amely a termelőeszközök kihasználásában meglevő tartalékok feltárását szorgalmazta. Nem közömbös sem a népgazdaság, sem a vállalatok, de a szűkebb kollektívák számára sem, hogy az állami és vállalati saját forrásokkal megvalósított beruházások mikor kezdenek termelni, milyen hatékonysággal működnek. Biztosítják-e a fejlesztések elhatározásakor számításba vett termékmennyiséget és minőséget, hozzák-e azt a nyereséget, amely az állammal szembeni kötelezettségek teljesítésének forrása? A népgazdaság tervszerű fejlesztésének jellemző vonása, hogy gazdasági körülményeinknek és a piaci lehetőségeknek gondos figyelembevételével egyszer az egyik iparág vagy ágazat léphet nagyobbat, máskor az anyagi eszközökből más területek részesülhetnek jobban. Ügy gondolom, a könnyűiparban dolgozók is jogosnak tartják a kormány azon elvárását, hogy a jelentős összegű állami befektetések és egyéb támogatások ellenértékét mielőbb a népgazdaság vérkeringésébe vissza kívánja juttatni. Biztosak vagyunk abban, hogy az egyes vállalatok a részükre terven felül is nyújtott, együttesen több milliárd forintos juttatásokat méltányolják. Ez kifejezésre jut majd abban, hogy a gazdasági szabályozás követelményeit meghaladó módon törekednek arra, hogy öntevékenységükkel kedvezőbb lehetőséget teremtsenek a következő évek fejlesztéséhez szükséges állami alapok biztosításával. A fejlesztés és gazdálkodás intenzív vonásainak erősítését kívánja meg — mint említettem — a könnyűiparnak az ország fizetési mérlegének alakulásában elfoglalt rangos helye is. Az Országgyűlés állandó bizottságai a költségvetési törvényjavaslat vitái során nagy gonddal és felelősséggel mérlegelték, hogyan lehetne és főleg milyen forrásból egy-egy terület fejlesztésére vagy fenntartására több pénzt juttatni. Nos, az állóeszköz-gazdálkodás és a termelőberendezések jobb kihasználása az egyik olyan terület, amelyen ha egyszázaléknyi javulást, vagy másik oldalról nézve beruházási megtakarítást tudunk elérni, akkor ezzel már milliárdos nagyságrendben szabadítunk fel eszközöket és fordíthatjuk azokat a sokszor feszítő, nem egyszer csak néhány milliós gond megoldására. Éppen ezért a tenmelőberendezések jobb kihasználásában, vagy szélesebb felfogásban az üzem- és munkaszervezés terén a vállalatoknak az eddiginél nagyobb öntevékenységet kell tanúsítaniuk. A megoldás eszköztára széles, sokszínű. A könynyüipar nagyarányú fejlesztése mellett ez az igény jogos, szükséges és ezzel számol a kormány. Amikor számot adunk a könnyűipari ágazat eddig elért eredményéről, nem mehetünk el a gondok és problémák mellett sem. Ezek megoldása a fejlesztés sikeres megvalósításának további előfeltétele.