Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-28

2073 Az Országgyűlés 28. ülése, 1974. június 28-án, pénteken 2074 temi Nyomda, ahol én is dolgozom. Vállalatunk minden évben a jól teljesítő üzemek között szerepel, termelési profilja elsődlegesen a műszaki és tudományos könyveken kívül a tankönyvgyártás, valamint a folyóiratok gyártása. Évenként átlagosan nem kevesebb, mint 400-féle könyvet, 59-féle időszaki lapot és folyóiratot állít elő. Termékeink egy része tőkés és szocialista exportra készül. Kedves Elvtársak! Ismeretes, hogy a nyomdaipar előtt a népgazdasági szintet figyelembe véve 1975-ig komoly tervcél szerepel. A kormányhatározat azt mondja ki, hogy mintegy 45 százalékkal szükséges emelni az egész iparág termelőkapacitását, és ezzel szemben a kapacitás várható bővülése mintegy 37 százalék. Az elmaradás oka, hogy az iparág fejlesztési céljait csak 1971 végén hagyták jóvá, de ezt követően is a beruházásokat érintő rekonstrukciós intézkedések, a féléves hitelstop, a kötelező tartalékképzés miatti tervmódosítások jelentősen lelassították a beruházások indítását, és így a belépő kapacitások bizonyos része, mint ahogyan a miniszter elvtársnő is mondta, 1976-ra csúszik át. Ez pedig nézetem szerint elég baj. A nyomdaipar rekonstrukciójának meggyorsított ütemét az ötödik ötéves terv előkészítésében és a tervkészítés végleges lezárásakor okvetlenül számításba kell venni. Nem elég a jóindulat, ami tényként mutatkozik meg az ipar talpraállítása kérdésében, erre most már jó lesz időben biztosítani az anyagi fedezetet is. Márcsak azért is, mert a negyedik ötéves tervben indított beruházások csak egy lépéssel vitték előre a nyomdaiparban fennálló gondok enyhítését. A jelenlegi helyzetből kiindulva jelzéseket kaphatunk arra, hogy ha megnyugtatóan akarjuk rendezni gondjainkat, a termelésbe olyan korszerű gépeket kívánunk beállítani, amelyek gazdaságosan fognak termelni, akkor a negyedik ötéves tervben a kormánytól kapott összeget az ötödik ötéves tervben lényegesen nagyobb forintöszszeggel kell emelni. A nyomdaipar korszerűsítését, rekonstrukciójának gyorsabb ütemű végrehajtását a népgazdaság dinamikus fejlődése is sürgeti. A könyveket, a folyóiratokat és más nyomdaterméket szerető olvasótábor igényli, hogy szép kivitelű, ízléses, több színű nyomdatermékeket vegyen kézbe, örömmel vessen pillantást a fővárosunk különböző pontjain megjelenő hirdetményekre, a művészi kivitelben készült plakátokra. A másik tényező ahhoz, hogy a nyomdaipar rekonstrukcióját megvalósítsuk, maga az ember, a dolgozó, aki a gépeket mozgásba hozza. A dolgozóknak olyan munkahelyet szükséges ma már megteremteni, és ez is ismert tény, ahol jól is érzik magukat, éppen azért, mert egészségtelen és ártalmas ólomfestékkel, toluollal dolgozunk. És nem utolsósorban szükséges olyan munkahely megteremtése, ahol balesetmentesen tudják munkájukat végezni. El kell ma már érni, hogy a tisztálkodáshoz megfelelő mosdók, zuhanyozók, fürdők álljanak a dolgozók rendelkezésére és kulturális igényeiket megfelelő színvonalon tudják kielégíteni. A nyomdaipar 1973-ban is — hasonlóan az előző évekhez — az átlagosnál nagyobb mértékben járult hozzá a nemzeti jövedelem növeléséhez. A nyomdaipar termelési értéke 1973ban mintegy 8 százalékkal növekedett. A termelés volumenének növekedésén belül igen kedvező a könyvtermelés alakulása, ami jelentősen meghaladja az előző évit. Mindezt változatlan munkáslétszámmal értük el. A változatlan munkáslétszám azonban korántsem kedvező, ha a munkaerő oldaláról vizsgáljuk a kérdést. Az évek óta tartó rendkívül magas túlóraszint, amit Fegyveres elvtárs is említett, Budapesten sem kisebb, sőt elmondható, hogy 60—70 órát is dolgozunk havonta túlórában. Éppen ezért a budapesti nyomdákban fennálló munkaerő-gondok enyhítésére meglátásom szerint, lehetőséget kellene találni arra, hogy mindazok az önként jelentkező fizikai munkát végző nyugdíjasok, akiknek egészségi állapota megengedi, az évi engedélyezett 840 óra helyett 1260 órát is dolgozhassanak. A most elindított beruházások, az említett gondokat félre rakva elvtársak, újat hoznak a nyomdaiparban, újat, mert, ha csak részben is, de feloldják azt a feszültséget, amelyek egyfelől az igények, másfelől pedig a szükségletek kielégítésének oldaláról jelentkeznek. A beruházások megvalósításával együtt kell megemlékeznem arról az aggodalomról is, ami az utánpótlás kérdését veti fel és ami — ezt nyomatékosan kell aláhúznom — a nyomdaiparban is visszahúzó tényezőként szerepel már hosszabb idő óta. Azt is el kell mondanom, hogy sok esetben történt már felmérés a vállalatoknál abból a célból, hogy egyes dolgozók miért lépnek ki. Az utóbbi években is tapasztalható még az a nemkívánatos jelenség, hogy a legjobb szakemberek, de főleg a fizikai szakmunkások elhagyják az üzemeket. Hogy miért, erre keresik a választ. Mi lehet az indok a nyomdaiparban? Talán a nem megfelelő munkakörülmények, vagy a dolgozók nem kielégítő bérezése, amiről már szó is esett? Mindkét gondolatban van valami igazság. E két területen sok tennivaló akad. Meggondolandó a szakmunkások esetében, legyen szó idősebb vagy fiatal szakmunkásokról, hogy nagy lehetőségek vannak az azonnali elhelyezkedésre a könnyűiparon belül is, illetve — ami a fiatalokat illeti — a most nagyon tetszetős autószerelés és gépkocsivezetés vonzza őket, ahol az anyagi juttatások is lényegesen kedvezőbbek. Bármennyire vannak is a nyomdaiparon belül jó törekvések, mégsem lehet megnyugtatóan rendezni évről évre a szakmunkás-utánpótlást. A szakmunkás-képzésben jelenleg részvevők száma Budapesten nem fedezi és talán nem is fedezheti az üzemek természetes utánpótlásszükségletét. Egyébként igazsághű képet adva, a budapesti szakmunkás-létszám emelését pillanatnyilag a Ságvári Tanintézet helyiségproblémája is akadályozza. Értesülésem szerint a budapesti szakmunkásképzés helyzetének megoldására a IV. ötéves terv keretében felépül az új nyomdaipari szakmunkás tanintézet, amelyben 12 tanterem lesz és amely évente — az előző