Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-28

2047 Az Országgyűlés 28. ülése, 1974. június 28-án, pénteken 2048 az újonnan beszerzett gép, mint amire a gyártmánytervezők felkészültek, és amire kereslet van. Nem elegendők önmagukban az új gépek sem. Már beszerzésük előtt kell gondoskodnunk a munkások, karbantartók, technikusok megfelelő szakmai felkészítéséről is, mert különben növekszenek a termelés eszközráfordításai, és nem tudjuk a gazdaságosságot biztosítani. Különösen a bútoripari és papíripari rekonstrukció végrehajtása során derült ki, hogy az üzembe helyezett, magas technológiai színvonalat jelentő, nagy kapacitású gépek csak nagy sorozatok termelésével működtethetők gazdaságosan. Mi viszont szeretünk változatosan öltözködni, lakásunkat egyéni ízlés szerint akarjuk berendezni. Ipari hatékonyságunk, a termelés gazdaságossága viszont a sorozatok nagyságának növelését követeli. Hazánk és iparunk méretei mellett a fejlett országokéhoz hasonló áruválaszték gyártása nem lehetséges. Erre lényegesen nagyobb országok sem képesek. Ezért a megoldás a mainál élénkebb árucsere, fokozottabb bekapcsolódás a nemzetközi munkamegosztásba. A szélesebb felvevőpiac természetesen méginkább megköveteli a formatervezés, a kivitelezés és a minőség javítását. E területen is jelentős az előrehaladás, főként a cellulóz- és papíriparban, valamint egyes ruházati vállalatoknál, de arra kell törekednünk, hogy ez legyen a jellemző minden iparágunkra. Tisztelt Országgyűlés! A könnyűipari termelésben nagy szerepük van a gépeknek, de még nagyobb az embereknek. A könnyűipari gyártási ágak többsége munkaigényes. Emellett jellemző a nődolgozók magas aránya. Ágazatunkban 350 ezer nő dolgozik, arányuk eléri a 70 százalékot. Még ennél is magasabb a textil-ruházati és a kötő-hurkoló iparban. A munkakörülményeket meghatározza sok szakmában a háromműszakos és a rendszeres kétműszakos munkarend, továbbá a magas munkaintenzitást igénylő, kötöttfordulatú gépek alkalmazása és a futószalagos munkaszervezés. A nők zöme nagyüzemekben, gyárban dolgozik, ahol korszerűbb a technika, jobbak a munkaszervezés, a szociális, üzemegészségügy és munkavédelem feltételei, mint a tanácsi és a szövetkezeti iparban. A tanácsi és a szövetkezeti szektorokban dolgozó nők többsége kisebb üzemekben, kedvezőtlenebb feltételek mellett; gyakran bedolgozóként vesz részt a termelésben, de előnyösebb számukra, hogy kevés kivétellel egyműszakos munkarendben dolgoznak. A különböző szektorokban különkülön is vizsgálva lemérhető a párt és a kormány határozatai nyomán elért előrehaladás a nők kereseti viszonyainak, munka- és szociális körülményeinek javulásában. A munkások személyi jövedelme a három év előtti átlagos havi 1880 forint helyett most 2200 forint, vagyis 17 százalékkal növekedett. Ugyanebben az időszakban az ipar egészében valamivel magasabb, 18 százalék volt az emelkedés. A vállalati gazdálkodás eredményein kívül hozzájárult a jövedelem növekedéséhez az évenként rendszeresen juttatott központi bérpreferencia, valamint az 1973. évi központi béremelés. Ezek együttesen biztosították, hogy a textil- és a nyomdaipar egyes, különösen nehéz, sok szakismeretet kívánó munkaköreiben más iparágakhoz mérten is valamelyest javuljanak a kereseti viszonyok. A zömmel nőket foglalkoztató üzemeinkben különösen nagy jelentősége van a munka- és szociális körülmények kedvező változásának. Ebben elsősorban az új termelőberendezések hoztak lényeges változást, tetemes összegeket fordítottak a vállalatok az elektromos berendezések okozta balesetek megelőzésére, a követelményeknek megfelelő padozatok, közlekedési utak korszerűsítésére, az anyagmozgatás gépesítésére, a munkahelyek megvilágítására, a klíma javítására és a zaj csökkentésére. A termelés, de a dolgozók közérzete szempontjából is rendkívül fontos, hogy munkásaink, munkásnőink szívesen járjanak munkahelyükre, ott jól érezzék magukat. A vállalatok nagy hányadánál az öltöző, a mosdó, a fürdőellátottság megfelel a követelményeknek. Elmaradás inkább a vidéki telephelyeken van, bár ott is javul a helyzet. A munkakörülmények javítására, gyermekintézmények bővítésére, korszerűsítésére, az étkezés javítására, a munkásszállásokra és más szociális fejlesztésekre három év alatt több mint kétmilliárd forintot fordítottak a vállalatok, szövetkezetek, lényegesen többet, mint a megelőző években. Tudjuk, sok tennivaló marad még a következő tervidőszakra is. Lényeges azonban, hogy egyre több vezető és dolgozó kollektíva, üzemi társadalmi szerv, szocialista brigádunk tevékenykedik a gyorsabb megoldás érdekében. Sok szó esett az elmúlt években a munkaerőmozgás okozta problémákról, a könnyűiparban jelentkező munkaerőhiányról. Ágazatunkon belül egyes iparágakban, például a kötszövőiparban, a ruhaiparban jórészt az új vidéki telephelyek létesítésével növekszik a létszám, ugyanakkor csökken a termelők száma a zömmel három műszakban dolgozó pamut, len, kender és gyapjú iparágakban. Ez a tény sok textilipari vállalatnál igen nehéz helyzetet teremt. A munkaerőhiány főként Budapestre és a többi könynyűipari centrumba, Szegedre, Győrbe, és Sopronba koncentrálódott és főleg a nagyvállalatokat érinti. De a munkaerő szempontjából nem meggondolt telepítések esetében még vidéki egységeknél is előfordul. Reálisan tekintve általános munkaerő helyzetünket, néhány mezőgazdasági területet kivéve a következő években sem számolhatunk számottevő létszámbővüléssel. Űgy látjuk, hogy Budapesten és a nagyobb ipari centrumokban a könnyűipar számára a jövőben még kevesebb munkaerő áll rendelkezésre. Gondjainkat tetézi, hogy társadalmunk egésze szempontjából örömmel fogadott népességpolitikai intézkedések nyomán az asszonyok mind többen veszik igénybe a kedvezményeket, többen maradnak otthon gyermekgondozási segéllyel, sokan élnek a többlet-szabadságok lehetőségével. A termelés azonban megköveteli az így kieső munkáskezek pótlását is. Ezért a termelésnövelés alapvető útja a korszerű munkaszervezés, a kapacitások jobb hasznosítása és a rekonstrukciók továbbfolytatása lehet. Emellett