Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-24
1783 Az Országgyűlés 24. ülése, 1973. december 20-án, csütörtökön 1784 őrző tevékenység fokozását. Ezt az öntudatos dolgozók és az állampolgárok sokasága is határozottan igényli. Ügy gondolom, a számszerűséget tekintve van elég szerv, amely az ellenőrzéssel foglalkozik. A tennivalót ebben a vonatkozásban ott látom, hogy minden területen úgy kell dolgoznunk, hogy ennek során kevesebb legyen a hiba, a mulasztás és esetleg a visszaélés. Erre a becsületes dolgozók, állampolgárok a maguk környezetében ne is adjanak lehetőséget, vagyis legyen szocialista állampolgári fegyelem. Majd ahol az ellenőrzés nyomán rendellenesség, visszaélés tapasztalható, ott példásan, az ügynek megfelelő szigorúsággal kell fellépni. Ma a közvélemény is hiányolja, hogy nem minden esetben és személynél történik ez meg. A kérdéséket ebben a vonatkozásban is úgy kell közelíteni, hogy az érdekviszonyok helyes sorrendben érvényesüljenek. Tisztelt Országgyűlés! Az 1974. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot alaposnak, népgazdaságunk adottságait, lehetőségeit reálisan számba vevőnek, és pártunk politikai célkitűzéseivel is összhangban állónak tartom. Meggyőződésem, hogy a költségvetési törvényjavaslatban szereplő feladatok, intézkedések választói körzetem és a főváros XIII. kerületének dolgozóit, munkásait az eddiginél is lelkesebb, jobb munkára fogják serkenteni. A törvényjavaslatot ezért elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek is elfogadásra javasolom. (Taps.) ELNÖK: Krasznai Károlyné képviselőtársunk felszólalása következik. KRASZNAI KÁROLYNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Az 1974. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot és annak indokolását én is nagy érdeklődéssel és jóleső érzéssel (tanulmányoztam, örömmel állapíthatjuk meg, hogy az 1973. évben népgazdaságunk jelentősen fejlődött, számos területen a tervezettnél kedvezőbb eredmények születtek, az elért eredmények összhangban állnak negyedik ötéves tervünk célkitűzéseivel. Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Hozzászólásomban életszínvonal-politikánk két meghatározó tényezőjével: bérpolitikai, valamint közellátási kérdésekkel szeretnék foglalkozni. Szolnok megye jelentős helyet foglal el az ország ipari és mezőgazdasági termelésében. A megye áruellátásában közreműködő kereskedelmi szervek — a tanácsok segítségével — célirányosan igyekeznek megoldani a kereskedelmi hálózat bővítését, azonban a bolthálózat a törekvések ellenére sem teszi lehetővé az igényeknek megfelelő ellátást. Különösen áll ez a megállapítás szűkebb hazám területére, választókörzetemre, s azon belül is legnagyobb a gond Martfű nagyközségben. Martfű a Tisza Cipőgyár központja, az ország egyik legnagyobb cipőgyárának, Szolnok megye legnagyobb könynyűipari üzemének székhelye. A vállalat feladata, hogy olcsó tömegfogyasztási cikket szolgáló lábbeligyártással, és . a cipőipar műtalpszükségletének kielégítésével foglalkozzon. Ennek az elvárásnak a párt és a kormány életszínvonal-politikájának megfelelően úgy tesz eleget a Tisza Cipőgyár, hogy a rekonstrukció tervszerű megvalósításával a termelékenységet állandóan emelve, a termelői árat az alapanyagárak emelkedése ellenére is változatlanul mérsékelt szinten tartja. A vállalat ez irányú tevékenységét kereskedelmi partnereink is elismerik. A Tisza Cipőgyár termelése és eredménye a negyedik ötéves tervidőszakban dinamikusan fejlődik, ezzel összefüggésben a vállalat bérszínvonala 1972-ben saját erőből 7 százalékkal, a központi intézkedések következtében ez év első tíz hónapjában pedig 9 százalékkal nőtt. Az ilyen irányú bérszínvonal-növekedés után a részesedési alapból 1972-ben mintegy 14 millió forinttal adózott a vállalat. A vállalati erőfeszítések ellenére dolgozóink bérszínvonalában nem tükröződik az az erőfeszítés, amit a kollektíva az előzőekben ismertetett feladatok ellátásához tanúsít. Kollektívánk is örömmel fogadta az ez évi központi bérintézkedéseket, amelyekben a nagyüzemi munkások fokozott megbecsülését érezték. Még ez a segítő intézkedés sem oldotta meg azonban azt a problémát, hogy a könnyűipari átlagbérektől való több éves elmaradást jelentősen csökkentsük. Ugyanis üzemünkben a dolgozók mintegy 15 százaléka nehézipari tevékenységet folytat (mert gumigyártás, szerszámos alkatrészgyártás is folyik az üzemben), és ha ezek bérszínvonalát a vállalati átlagból 'kivesszük, a cipőgyártással foglalkozók bérszínvonala nemcsak a könnyűipari, de az attól jelentősen elmaradó bőr- és cipőipari átlag alatt van. A cipőiparban dolgozók bérszínvonalának további javítására központi segítséget tartok szükségesnek. Az üzem dolgozóinak 75 százaléka bejáró a környező településekről, számuk 4200 fő. A bejárók ugyanúgy, mint a nagyközségben lakó 5200 ember munkaidő után vagy előtt Martfűn szeretné megvásárolni a család élelmiszerszükségletét. Ez nagyon nehéz feladatot jelent a kereskedelemnek, mivel egyrészt a hiányos áruválaszték, másrészt az üzletek korszerűtlensége, az eladótér kis mérete a megfelelő színvonalú ellátást nem teszi lehetővé. Szép, korszerű, városias jellegű településünk „szeplője" az üzem mellett 15 éve felvonulási épületben levő élelmiszerüzlet és húsbolt. Bár igaz, hogy a következő évben egy korszerűbb ABC-áruház épül, de a helyi lakosoknál lényegesen nagyobb számú vásárlók megfelelő ellátását ez sem oldja meg, mivel >az eladótér területe az előbb emiitett korszerűtlen üzlet felszámolása miatt nem bővíthető megfelelő mértékben. Szeretném kérni, hogy központi szerveink fordítsanak fokozott figyelmet a kisebb településeken, így a Martfűn élő nagyüzemi munkások ellátási színvonalának joggal elvárt javítására. Ezt annak a kollektívának a nevében kérem, amely az állami cipőipar termelési értékének több imint 30 százalékát, a nyereségtömeg 52 százalékát adja. Kollektívánk eddig is jelentős anyagi támogatással járult hozzá nagyközségünk fejlesztéséhez. Iskola- és óvodabővítésre 2 millióra*la-