Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-21

1587 Az Országgyűlés 21. ülése, 1973. június 15-én, pénteken 1588 is. A tankönyvkiadás területén az elmúlt 2—3 esztendőben évente 1200 kiadványt jelentettünk meg, 20—22 millió darabban. Ez azt jelenti, hogy ha 1 700 000 diákunk van, évenként és tanulónként 10—12 könyv új. A számokból is látszik, hogy az önmagában túlméretezett, annyira gyorsan nem változik a tananyag, különösen néhány olyan humán tárgyban, mint a gazdasági földrajz. Azt hiszem, ha ezen a területen ésszerű megtakarításokat tudunk elérni — nagyon drágán importált papírokból — akkor a nagyobb összegeket a népművelés, a könyvtárak fejlesztésére, az iskolák korszerűsítésére lehet fordítani. Ezért is mondjuk azt: ezen a területen igenis van létjogosultsága az okosabb pénzgazdálkodásnak. Ilyen szempontból nagyon helyesnek, szükségesnek tartom, hogy a népművelés eszközeit, lehetőségeit sokszor jobban össze kellene hangolni, gyorsabb, jobb eredményeket lehetne elérni. Ami az írókat illeti: én is szeretnék kérni valamit. Tudniillik azoktól, akik a „mában élnek és írnak", talán többet foglalkozzanak azzal, hogy milyen tudati problémák vannak, milyen elmaradottságok vannak abban, hogy a gyerekeket tanyasi kollégiumokba hozhassuk be, s hogy az ebben meglevő nagy lehetőségeket jobban használják ki, jobban vigyék a közvéleményt arra, hogy ezeket a jó törekvéseket erről az oldalról is segítsék. Ha ezeket a döntéseinket, kezdeti eredményeinket az oktatási rendszerben nem is lehet még az egekig, „a fellegekig dicsérve" emlegetni, azt reméljük, vhogy itt is „beérik minden" és az eddig megtett intézkedések hatásai a következő évben már jelentkezni fognak. A szakfelszerelésre szánt eszközökkel kapcsolatban szeretném megjegyezni, nem gondolunk arra, hogy azt, amit az Országgyűlés elhatározott az elmúlt esztendőben a költségvetéssel kapcsolatban, azt bármiképpen is visszavegyük. Ezt azért kell hangsúlyozni, fíogy fel lehessen készülni arra, hogy ezek a lehetőségek a jövő és az azt követő esztendőkben is fennállnak. Az életszínvonallal kapcsolatban nagyon sok bérkérdés nem merült fel. Kettőre szeretnék visszatérni, a közalkalmazottakéra és a kutatókéra. A kormány életszínvonal-politikai elgondolásai szerint ebben az ötéves tervben, 1974—75-ös időszakra mind a két kör bérének rendezése szerepel. Természetesen szerepel az egységes bérrendszer is ezen a területen, amelynek kidolgozása folyamatban van. Ezek a lépések nagyon jól kiegészítik, ha úgy tetszik betetőzik mindazt, amit ezen a téren a munkaidőcsökkentésben, a jutalmakban elértünk, illetve tettünk. A tanácsi gazdálkodással kapcsolatban megnyugtattak bennünket azoknak a képviselő elvtársaknak a hozzászólásai, akik ezen a területen dolgoznak, s akik azt mondták, hogy a helyzetet kiegyensúlyozottabbnak ítélik. Ez volt a szándékunk, és az a szándékunk, hogy a következő esztendőkben tovább menjünk a pénzügyi eszközökkel, az e területen meglevő úgynevezett színvonalkülönbség kiegyenlítésében. Hozzá kell tennem, hogy ez nagyon lassú folyamat, mert itt a differenciálódás és a kiegyenlítődés folyamata együtt van jelen. Jól tudjuk, hogy olyan differenciálódás, ami a termelési alapokban, a termelőerőkben következik be, azt az anyagi életkörülményekben, a kulturális és szociális ellátásban nem engedhetjük meg magunknak. Ezért is megyünk tovább ezzel a támogatási rendszerrel, amit a következő ötéves tervben szeretnénk bővíteni. A lakásfelújítással kapcsolatos interpellációnak is beillő kérdésre Bondor elvtárs válaszolt. Ezzel teljesen egyetértek. Az V. ötéves tervidőszakban lesz módunk arra, hogy ezt a kérdést komolyan mérlegre tegyük. Addig azt ajánljuk, hogy a közműfejlesztésre, a lakásfelújításra rendelkezésre álló összegeket együttesen használják fel a tanácsok a legjobb belátásuk szerint. Ezek között a kérdések között egyetlenegy dolog van, ami a pénzügyi kormányzatot nem a legjobb fényben tüntette fel, ez pedig a lakásépítés hitelezési feltételei. Szeretném nagyon röviden megmondani, hogy hitelállományunk több mint 60 százaléka — mármint a megtakarítás több mint 60 százaléka — a lakosságnak visszajuttatott hitelekben van ma, hogy ezeknek a hiteleknek a kamata, amit a betevők kapnak, és a begyűjtés költsége 6 százalék, az átlagos építési kölcsönkamat, figyelembe véve, hogy nagyon kedvezményesek is vannak, 3 százalék. Ebből kifolyólag az állami költségvetés évente 1,4 milliárd forintot fizet ki kamatkülönbözet címén, úgyhogy ez nem valami lukrativ üzlet. Ami pedig azt illeti, hogy ezekkel a családi házakkal mi adóalanyokat hozunk létre, erről csak annyit szeretnék mondani, hogy ezek 20— 25 évig adómentesek, azonkívül annyit szeretnék még hozzátenni, hogy egy-egy ilyen családi ház a legszerényebb számítások szerint a tanácsnak és végső soron a költségvetésnek 40— 50 ezer forint kommunális létesítményt jelent útban, vízben, járdában, aminek csak egy kis hányadát fizetik meg. Ennyit mentségül. Az természetes, hogy hitelt felvenni, viszszafizetni, utána kamatot fizetni, nem olyan egyszerű dolog, különösen kis jövedelmű embereknek, de nagyon szeretném, ha elfogadnák a tisztelt képviselő elvtársak azt, hogy itt bennünket nem a költségvetés bevételi politikája vezet ezen a területen, hanem az, hogy a lakosság megtakarításait és ezek felhasználását olyan természetes körben tartsuk, amely bennünket e gondok megoldásában is segít. Végezetül annyit szeretnék mondani tisztelt képviselő elvtársak, hogy a sok gyakorlati megjegyzésen kívül elhangzott két, úgy érzem, általánosabb érvényű megállapítás is. Az egyik a csepeliek részéről, ahol is a felszólaló képviselő elvtárs, Kollár elvtárs elmondta, hogy hogyan gondolkodnak a csepeliek a munkások szociális körülményeiről, hogyan segítik ezt közös összefogással, és aminek nagyon örülök, hozzátette azt is, hogy egyidejűleg azon is hogyan gondolkodnak, hogyan vélekednek és mit tesznek, hogy a jövedelmek is meglegyenek ehhez. Én felírtam ezt a 100 millió forint terven felüli H önköltségcsökkentést. Kívánom, hogy le-