Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-20
1507 Az Országgyűlés 20. ülése, 1973. június 14-én, csütörtökön 1508 a bányászok politikai aktivitása nőtt. Ennek eredményeként a helyi problémákon túl a bányászattal kapcsolatos országos gondok is foglalkoztatják bányásztársaimat. Évenként visszatérő probléma a bányászatban a nyári pangás után az őszi és téli hajrá, amikor a szabad szombatokat és nem ritkán vasárnapjaikat is feláldozzák a szénbányászok, hogy az igényeket ki tudják elégíteni. Ez a jelenség a bányászoknak kellemetlen, de problémát okoz a felsőbb szerveknek is. Bányásztársaim véleménye alapján javasolom az Országgyűlésnek, bízza meg a Belkereskedelmi Minisztériumot, dolgozza ki a feltételeit annak, hogy a nyári hónapokban a kisfogyasztók a szénvásárlásra jobban legyenek ösztönözve úgy, hogy ösztönözze őket a szén ára is. Legyen lényeges árkülönbség a nyári és a téli szénárak között, az átlagárak megváltozása nélkül. E javasolt intézkedés eredményeként a kisfogyasztók nyáron feltöltik széntárolóikat és télen egyenletesen, az igények ismeretében biztosított lesz a nagyfogyasztók szénellátása. A bányászok e probléma megoldására gyors intézkedést várnak, ami megoldja a szénbányák egyenletes terhelését, javítja a bányászok munkakörülményeit és megkönnyíti a bányák helyes munkaerő-gazdálkodását, mert a létszámot nem a csúcsteljesítményekre kell tervezni. A továbbiakban egy országos bányászproblémát kívánok felvetni. E probléma elsősorban a nyugdíjhoz közelálló bányászokat foglalkoztatja. Más iparágakban, ahol a föld mélye és a nehéz fizikai munka nem használja el idő előtt az embereket, természetes, hogy a szakmai gyakorlat növekedésével nő a munkások jövedelme, és általában a nyugdíj előtti években a legnagyobb. Nem így van ez a bányászatban. Amíg más iparágakban egy 45 éves ember még fiatalember, addig egy 45 éves bányász, aki 20—25 éve föld alatt dolgozik, már öreg bányász, és teljesítőképessége állandóan csökken. Tény az, hogy a teljesítménybérek általában évi 2—4 százalékot emelkednek, mégis a 45 év feletti bányászok jövedelme teljesítőképességük csökkenésével arányosan csökken. A bányászok úgy érzik, ez a körülmény a nyugdíjuk megállapítása szempontjából hátrányos helyzetbe hozza őket a más iparágban dolgozó munkásokkal szemben. Igaz, hogy a föld alatti pótszabadság növekedésére tett intézkedés, a nyugdíjtörvény legutóbbi módosítása javított a korábbi helyzeten, de a nyugdíjak megállapításánál azonos elbírálás van. Javaslom, hogy az illetékes minisztériumok és a SZOT vizsgálják meg, mit lehet tenni azért, hogy az idős nyugdíjba menő bányász ne érezze magát hátrányos helyzetben a többi iparági dolgozókkal szemben. Pár gondolat erejéig foglalkozni kívánok a falun élő bányászok helyzetével is. Bányászaink többsége a környező falvakból jár naponta munkahelyére és vissza. E körülmény anyagi helyzetüket általában kedvezően befolyásolja, mert a családi ház mellett kerttel és kisebb háztáji állatállománnyal rendelkeznek. A kedvező anyagi feltételek mellett hátrányt jelent kulturális, politikai, szociális, és kommunális ellátottság szempontjából. A bányászlakta községekben hiányoznak a kulturális létesítmények, az ellátás színvonala elmarad a városban élő bányászokétól. A falun élő bányászfeleségek munkavállalását nehezíti az óvodák, az iskolás napközik hiánya, vagy kis kapacitása. Gondként vetődik fel a falun élő munkások között az iskolai étkeztetés hiánya is. A falun élő bányászok és munkások tudják, hogy ezeknek a gondoknak az orvoslása ma még meghaladja az ország anyagi erejét, de a megoldásról nem mondanak le. Bíznak abban, hogy társadalmi összefogással a falun élő munkások helyzete mind jobban megközelíti a városban élő munkások helyzetét. Bányászaink derekasan kiveszik részüket a szocialista termelőmunkából. Politikai fellépésük és helytállásuk kihatással van a veszprémi járás, Veszprém megye egészére. A bányászok helytállására, mint mindig, ma is számíthat a párt és a kormány gazdasági és politikai céljaink megvalósításában. Kritikai megjegyzéseink, észrevételeink mögött társadalmi, gazdasági fejlődésünk iránti felelősségérzetünk nyilvánul meg. Végezetül: a törvényjavaslattal egyetértek és javasolom az Országgyűlésnek elfogadásra. (Taps.) ELNÖK: Szót adok Inokai János képviselőtársunknak. INOKAI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista iparosítás következtében 1949 óta gyors tempóban növekedett a városi lakosság száma és ezzel együtt a jogos lakásigények és gondok mértéke is. Pártunk és kormányunk az elmúlt ötéves tervek során, de különösképp a negyedik ötéves terv során kiemelten kezelte a lakásépítést. A legutóbbi szekció is, az 1,4 milliárd forint többlet juttatásával, a lakásépítés számának növelésével azt mutatja, hogy továbbra is különös gondot fordít az új lakások építésére. Ez mind helyes és rendjén van, de megítélésem szerint nem fordítunk olyan gondot a meglevő lakásvagyonunk állapotának fenntartására és felújítására, mint amit ez a gond és probléma megérdemelne, mert az új lakásolc versenyében erősen lemarad a meglevő lakásállomány fenntartása és a szaldó egyre nagyobb lesz és bekövetkezik egy olyan állapot, amikor igen is nagy lesz a lemaradás a két versenyző között. Ezt a kérdést az vetette fel bennem, hogy a tanácsválasztások alkalmával a jelölő gyűléseken több alkalommal — először a praxisomban — nem személy szerint ki-ki a saját lakása ügyében interveniált, hanem az egyik választóm kivitt az utcájukba, először megmutatott négy házat, amelyik épp úgy magán viselte még a háborús sérülések nyomait, aládúcolás, és egyéb miegymás. Azután elvitt a sajátjukhoz és azt mondta, most nézze meg, ez sincs jobb állapotban, mint a másik négy. Legalább azt tessék nekünk megmondani, hogy mikor kerül a felújításra a sor. Én utánanéztem és sajnálattal kellett megállapítanom, hogy nemcsak a negyedik ötéves tervben nem kerül felújításra a másik