Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-20

1497 Az Országgyűlés 20. ülése, 1973. június 14-én, csütörtökön 1498 több mint 182 ezer tehenet kellett több mint 700 millió forint állami támogatással lecserélni, nem is szólva a nagyüzemek vezetőinek, az állatorvosi karnak, az állattenyésztésben dolgozóknak áldozatos munkájáról, de ma már a szarvasmarhaállomány közel 85 százaléka gümőkórtól mentes környezetben él, többet, olcsóbban termel és nem veszélyezteti az emberek egészségét. A nagyüzemi állattenyésztésre fordított állami támogatás minden eredménye mellett még hatékonyabb lehetne, ha az állategészségügy még inkább közös üggyé, feladattá válna. A modern szakosított állattartó telepek a beruházási költségeik mintegy felét az államtól kapják. Ebből törvényszerűen következik, hogy ez a befektetés nem minden áron és nemcsak az üzem, hanem ugyanakkor a társadalom érdekeit is kell hogy szolgálja. Utóbbi alatt azt értem, hogy a beruházók és üzemeltetők gondolnak az.állatok, de nem utolsósorban az ember egészségének védelmét szolgáló beruházásokra is. Ma ez még nem egészen így van. Mert például a szarvasmarhát tartó 3780 telep felében még ma sincs ellető istálló, ami nélkül számos betegség, így például a brucellózis sem előzhető meg. Ez a betegség pedig nemcsak súlyos gazdasági károkat okoz, hanem az állattenyésztésben dolgozók egészségét is veszélyezteti. Orvosi statisztikák szerint ugyanis a fertőzött telepeken dolgozók 20—40 százaléka brucellózissal fertőződött. Tisztelt Országgyűlés! Az iparszerű állattartásban szocialista viszonyok között különösen igaz az, hogy a fertőző állatbetegségek elleni védekezés és az ehhez szükséges feltételek megteremtése nemcsak üzemi, hanem össztársadalmi érdek. Hiába védekezik legjobb akarata és tudása szerint az üzemek jelentős része egy-egy fertőző betegség ellen, ha közülük egyesek a környezetükben levőkre vagy a velük kereskedelmi kapcsolatba levőkre állandó fertőzési veszélyt jelentenek. Európában az utóbbi években egyes nagyon ragályos fertőző betegségek, így a szájés körömfájás, sertéspestis, malacok vírusos hasmenése, baromfipestis szinte állandósult járványokat okoznak és ezek hazánk állatállományát is súlyosan veszélyeztetik. Egzotikus vírusok és egyéb kórokozók bejutásából eddig nem ismert vagy korábbi gyógyászati gyakorlatban már leküzdött betegségek újra súlyos járványként jelentkezhetnek. Az elmúlt év tapasztalatai bizonyítják, hogy egyes esetekben országos, de főleg üzemi szinten ezt a veszélyt nem veszik sokan komolyan. Sokan nem veszik figyelembe a járványvédelem alapvető szabályait. Nem egy nagyüzemünk átjáróház. S a nagyüzemek vezetői közül sokan nem tudtak még attól az egyébként dicséretes kisparaszti szokástól megszabadulni, hogy mutogassák valóban szép állataikat az istállókban, a járványvédelem alapvető szabályainak megszegésével beengedett külföldi és hazai látogatóiknak. Hányszor igazolódott már a takarmánykeverő üzemek és textíliákból készült takarmányzsákok járványterjesztő szerepe, amely fölött ma már nem szabad napirendre térni. Sokan vannak, akik még ma is azt hiszik, hogy a járványos betegségek elleni védekezés abból áll, hogy az állatokat be kell oltani. Ez egymagában vajmi keveset ér. Ezt ma már jól tudjuk. A lezajlott száj- és körömfájás járvány igen sok olyan tanulsággal szolgált, melyet a jövőben még jobban kell gyümölcsöztetnünk, mint ahogy ezt Szabó képviselőtársam is említette. A járvány azt is megmutatta, hogy még az országon belüli legjobb felkészültség sem nélkülözheti a teendők összehangolását a szomszéd, főleg a baráti szocialista országokkal. Az állategészségügyi igényeket a nagyüzemek telepítésekor, az állatlétszám kialakításakor és az üzemeltetés során folyamatosan kell érvényesítenünk és az érdekelt szakembereknek folyamatosan kell együttműködni. Ez az elgondolás a pénzügyminiszter elvtárs beszámolójában is megfelelő hangsúlyt kapott. Ez lehet az alapja annak, hogy az állatállomány biológiai igényeit a műszaki fejlesztéssel helyesen hangoljuk össze. Mert azok a zárt istállók, amelyekben az állatok biológiai igényét nem tudják kielégíteni, mint munkahelyek az ember számára sem lehetnek kielégítőek. Nem lehet csodálni, hogy az ilyen munkahely nem vonzó a fiatalok számára. Az állategészségügyi feltételek kielégítése nélküli fejlesztést jól példázza a nagyüzemi libatenyésztés is, ahol a nagy farmok súlyos higiéniai hiányosságait aztán oltóanyagokkal, gyógyszerekkel próbáljuk meg ellensúlyozni. Hatalmas, csak több üzem által üzemeltethető keltetőket hoztunk létre, ahová ha csak egy fertőzött telep tojásai is bekerülnek, az egész együtt keltetett baromfiállomány fertőződik, s ez többszörös áttétellel térítődik a szélrózsa minden irányába. Arról is szólni kell, hogy a nagyüzemekben tartott állatállomány egészségi állapota nagyban függ a takarmány minőségétől. A talajerő gazdálkodás, a növénytermesztés, az állattenyésztés elválaszthatatlanul függ össze, s az egyik eredménye döntő mértékben kihat a másikra. Ezért sem lehet közömbös az a nagy veszteség, amely a takarmányok, főleg a kukorica penészesedése miatt jön létre, nem is beszélve arról, hogy a gombatoxinokat tartalmazó élelmiszer az emberre nézve is káros. Tisztelt Országgyűlés! Annak érzékeltetésére, hogy az állategészségügy továbbfejlesztése milyen anyagi értékek megmentését jelentheti, engedjék meg, hogy néhány adatot elmondjak: az állatelhullások miatti veszteség évente egymilliárd-kétszázmillió forint körüli összeg. Ennél is nagyobb az a kiesés, amely anyagforgalmi parazitás, vagy idült fertőző betegségek következtében úgy jelentkezik, hogy csökken a hozam, romlik a takarmányértékesülés, növekszik a munkaráfordítás. Az így elmaradt produktum értéke évente 4—5 milliárd forintra tehető. Ez az elhullással együtt az állattenyésztés bruttó termelési értékének mintegy 15—16 százalékát teszi ki. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a járványos betegségek miatti diszkrimináció következtében évente több mint 10 millió dollár az exportbevételi kiesés, úgy vélem, sikerült érzékeltetni, hogy az állategészségügy továbbfejlesztése jelentős tényező,