Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-20
1467 Az Országgyűlés 20. ülése, 1973. június 14-én, csütörtökön 1468 tatásra és csaknem 2,3 milliárd forint bankhitel kibocsátására, illetve visszafizetésének meghosszabbítására volt szükség. A fejlesztési alaphiányt nagyrészt az idézte elő, hogy kötelezettségeikről döntve túlzott derűlátással számolták a nyereséget, de közrejátszott ebben a beruházások költségnövekedése és a nem kellően felmért tartós forgóeszköz-szükséglet is. A tapasztalatok miatt változatlanul helyesnek és szükségesnek tartjuk, hogy a vállalatok beruházásaik megkezdésekor tartalékot képezzenek, nehogy a kivitelezés folyamán kerüljenek nehézségek közé. Az idén, a tavalyinál kedvezőbb a helyzet: nem növeljük az állami elvonásokat, jobban ellenőrizzük az árakat, és reméljük, hogy a vállalatok is megértették a tanulságokat. A hatékonyság javításának legfőbb forrása a szükségletekhez jobban igazodó, gazdaságosabb termékszerkezet. Erről szólva néhány követendő példát említhetek. A Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalatnál és a Borsodi Vegyi Kombinátban párhuzamosan gyártott granulátumok és műanyagcsövek termelésének szakosításával javult a kapacitások kihasználása és emelkedett mindkét termék jövedelmezősége. A gyógyszeripari vállalatoknál kisebb beruházásokkal és műszaki fejlesztéssel a gyártás technológiája és a felhasznált alapanyag alkalmas növényvédőszerek előállítására. Ez az új tevékenység jól jövedelmezhet. A hazai és külföldi kereslet pedig távlatokban is előnyös értékesítési lehetőségeket ígér. A sikeres kezdeményezések arra mutatnak, hogy sok tartalék van még a vállalatoknál, csak élniük kell az önállóság adta lehetőségekkel és bátrabban kell keresniük az újat a műszaki fejlesztésben, a termelési technológiában és a piacokon. Igaz, nem minden vállalat lehetősége egyforma saját adottságainak megváltoztatására, ezért van szükség többször az irányító szervek segítő kezére. A kormányzati szervek külön foglalkoznak azzal a hat, zömmel gépipari nagyvállalattal, amelyeknek termelési szerkezetátalakítási igénye olyan nagy mérvű, hogy azt saját erejükből nem tudják megvalósítani. Konkrét döntések ez ideig három vállalat — a Vörös Csillag Traktorgyár, a Magyar Hajó- és Darugyár, a Hajtómű- és Felvonógyár — jövőjéről születtek, egyes gazdaságtalan gyártmányok megszüntetésére, külpiacokon is versenyképes, jövedelmező, új termékek gyártására, a technológia korszerűsítésére. Ez év második felében napirendre kerül a többiek ügye is. A szükséges személyi jövedelem- és fejlesztési kedvezményeket az állam biztosítja. Ezért azt várjuk, hogy az itt dolgozó munkások, műszakiak, alkalmazottak megértik az állam helyes szándékait és akkor az intézkedések is mielőbb meghozzák gyümölcsüket. A vállalati munka- és üzemszervezést vizsgálva némi előrehaladásról számolhatok be. A szakminisztériumok útmutatásai és ellenőrzése mellett az elmúlt évben 65 vállalatnál mintaszervezéseket kezdtek. Három nagyvállalatnál: a Zalaegerszegi Ruhagyárban, a Szerszámgépipari Műveknél és a 43-as számú Állami Építőipari Vállalatnál az erőfeszítések már figyelemre méltó előnyökkel jártak. Mindhárom vállalatnál a korszerű termelésszervezés volt a belső tartalékok kihasználásának útja. A Zalaegerszegi Ruhagyárban például a folyamatos gyártás bevezetésével 35 százalékkal növelték a termelékenységet. A siker alapja ezeknél a vállalatoknál az, hogy már a terv elkészítésébe bevonták a dolgozókat. S ezért számítottak és számíthattak a dolgozókra, az állami segítésre a végrehajtásban is. Az előrehaladás mellett azonban tény az is, hogy számos vállalat mindmáig csak az előkészítésnél tart, néhány pedig inkább csak formálisan látott hozzá. Afféle holtponton vannak, amely nem áll egyébből, mint meddő tanácskozásokból és általános szempontok megfogalmazásából. Sok helyütt csak addig jutottak, hogy létrehozták vagy bővítették a szervező apparátust, ami — konkrét feladatok híján — egyelőre többletterhet okoz. Hangsúlyozom, hogy a munka- és üzemszervezés nem külön apparátus, hanem a vállalati vezetés feladata és része. A munkát minden területen a vállalat egészének szempontjából kell megszervezni. A súlypont természetesen olyan kérdéseken van, mint az egyenletes foglalkoztatás, a folyamatos anyagellátás, a beruházások jobb előkészítése, a felesleges adminisztráció megszüntetése, a vállalati belső irányítás tökéletesítése. Elgondolkoztató, hogy miközben az iparban foglalkoztatott munkások létszáma 1970 óta lényegében nem változott, az alkalmazottaké kereken 19 000-rel emelkedett. Ebből a műszaki dolgozók száma 6000-rel, az adminisztratív alkalmazottaké 11 000-rel, míg a kisegítők száma 2000-rel nőtt. Ez azt mutatja, hogy az ügyvitel korszerűsítése lassan megy, az új adminisztrációs kötelezettségek mellett nem építik le a régi, már felesleges rutinmunkát. Ilyesmit lehetetlen mindenütt központi utasításokkal megoldani: saját körülményeit valamennyi gazdasági szervezetnek önkritikusan kell vizsgálnia és önerőből kell gátat vetnie az egészségtelen folyamatoknak. Nemcsak milliós értékű komputerek üzembe állításával, nem is csak szervezési apparátusok létesítésével, hanem az ésszerűtlenségek elleni gyakorlati és rendszeres fellépéssel lehet a helyzeten segíteni. A vállalatok gazdálkodási körülményeit a népgazdasági tervben testet öltő gazdaságpolitika, a külső feltételek és a szabályozási rendszer együtt határozzák meg. Mivel a szabályozó rendszer megfelelően szolgálja gazdaságpolitikánk valóra váltását, alapvető módosítást az idén sem tervezünk, tehát 1974-re nyugodtan előre tekinthetnek már a vállalatok. Már látható, hogy az évtized második felében még szükségszerűbb lesz az együtthaladás a legmodernebb technikával, erre kényszerít az is, hogy egyre kevesebb lesz a munkáskéz, amit egyre hatékonyabb gépekkel kell pótolni. A nemzetközi gazdasági kapcsolatokban széles körben kibontakozó új lehetőségek rugalmasabb gazdálkodási formákat és módszereket követelnek. A fejlődés kiváltja a belső integrációs folyamatok gyorsulását is. Az ötödik Ötéves tervhez kapcsolódva — az alapelvek meg-