Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

i 151 Az Országgyűlés %. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 152 helyeztek kilátásba a közgazdasági szabályozók tekintetében. A közlekedési és szállítási dolgozók méltányolják és munkájuk elismerését látják abban is, hogy az utóbbi időben a párt, a szakszervezet és a kormány vezetői több látogatást tettek a közlekedési vállalatoknál, nyílt és őszinte eszmecserét tartottak a dolgozókkal, ami jellemző egész szocialista építkezésünkre, elmúlt 15 éves politikánkra. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Jelentősek eredményeink és még szebbek távlatai és tervei a közlekedés fejlesztésének. Figyelembe kell vennünk, hogy nagy az elmaradás. A lemaradás behozására elsősorban saját erőnkre kell építeni. Ezért meglevő tartalékainkat — erről több képviselőtársam szólt — folyamatosan fel kell tárni. Feladatunknak tartjuk, szakszervezeti feladatnak is, hogy mi magunk is, de vállalataink gazdasági és mozgalmi vezetői is az eddiginél többet tegyenek a munka jobb megszervezésére. Nagyobb gondot kell fordítani az egyenletesebb járatindításokra. Az eddiginél körültekintőbb, átgondoltabb vezénylés szükséges ahhoz, hogy a közlekedési dolgozók jobban dolgozzanak. A munka- és a vállalati fegyelem megszilárdításával, a megértőbb, emberségesebb bánásmód légkörének fejlesztésével kell az eddiginél következetesebben és hatékonyabban kitűzött céljainkért megküzdenünk. Ezek mindmind olyan feladatok, amelyeket mi magunk meg tudunk és meg fogunk oldani. Ugyanakkor a közlekedés helyzete, színvonalának, munkájának fontossága szükségessé tesz néhány központi beruházást nem kérő, de megértést igénylő intézkedést. Ugyanis a közlekedés helyzetét az jellemzi, hogy a dinamikusan fejlődő — különösen a közúti, városi közlekedés — nagyon élőmunka igényes. A teljesítmények döntő többségét külső tényezők által meghatározott időben kell biztosítani. Például: csúcsforgalom, vagy hogy egy kedvező, kellemes példát említsek, egy kimagaslóan magas mezőgazdasági termelés elszállítása. Ezeknél a csúcsoknál, rendkívüli igénybevételeknél a forgalmi utazó dolgozók, elsősorban a gépkocsivezetők havonta rendszeresen 30—50, de nem egy esetben 80—90 órát is túlóráznak. Ez az igénybevétel a dolgozók egészsége jelentős károsodásának veszélye miatt nem állandósítható. Tudjuk, hogy a szocializmus építése során lehet és időközönként kell is áldozatot hozni. Egy évvel ezelőtt a Tisza—Szamos partján, amikor emberek ezrei életét, biztonságát, milliárdos értékeket kellett védeni, senki sem kérte számon a túlfoglalkoztatást, a túlmunkaidő csökkentését. De nem szabad a rendkívüli helyzetet állandósítani, nem lehet tartós és rendszeres áldozatvállalásra építeni egy ország közlekedését, mert az politikai feszültséget hordhat és hordoz is magában. Aki itt él Budapesten, és különösen a régi és új lakótelepeken, az ország nagyobb városaiban, elsősorban a megyeszékhelyeken, az jól ismeri saját tapasztalataiból a városi tömegközlekedés nehéz helyzetét. Csak Budapesten naponta átlagosan 120 autóbuszt nem tudnak forgalomba állítani közel ezer járművezetői és szerelői hiány, valamint a meglevő alkatrészbeszerzési nehézségek miatt. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja, rontja a tegnapi vitában felszólaló Molnár elvtárs kritikai megjegyzése, miszerint a beruházások elhúzódása, szétforgácsoltsága miatt a közlekedés vezetői arra kényszerülnek, hogy rengeteg autóbuszvonal-módosítást vezessenek be. Még roszszabb lenne a helyzet, ha a közlekedésben is betartanánk a 210 órás munkaidőt, márpedig ez a cél.* Ebben az esetben az autóbuszkiesés naponta 354 darab, a kocsipark 24 százaléka lenne. Kedves Elvtársak! Egy autóbusz ára több mint egymillió forint. Naponta körülbelül 150 millió forint értékű eszközök állnak kihasználatlanul. De még súlyosabb hiba és politikailag elviselhetetlen, hogy a dolgozók százezrei — 14 órás üzemidőt alapul véve —, közel egymillió ember, nem tud kellő időben eljutni munkahelyére, vagy haza, avagy ha eljut, elég zaklatott állapotban fog hozzá a munkához, kezd foglalkozni családjával. Ügy gondolom, nem mondok vele újat, hogy a közlekedés okozta pszichikai állapot is befolyásoló tényező a munka termelékenységének alakulásában. A fővárosi tömegközlekedési problémák felismerése megtörtént, az elemzést elkészítettük, megfelelő javaslatokat dolgoztunk ki, amelyekre sajnos idő hiányában nem tudok kitérni. Ennek eredményeként a kormány gazdasági bizottsága úgy döntött, hogy az előterjesztésben szereplő kérdéseket meg kell vizsgálni és intézkedni kell. Mi történt? Döntés és elmondhatjuk, jó döntés van, csak az intézkedés késik, a végrehajtás lassú, nem kielégítő. És miközben a vizsgálódás és vita — ebben az esetben felesleges vita — tovább folyik, a járművek egyre zsúfoltabbá válnak. Azért mondtam, kedves elvtársak, hogy felesleges vita, mert az összes illetékes fórumok megtárgyalták javaslatunkat, egyetértettek vele, s most már természetes lenne, hogy intézkedni kellene. Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor megfelelő vita és előkészítés nélkül is döntenek illetékes szervek anélkül, hogy azt előbb az illetékes dolgozókkal, munkásokkal megtárgyalnák. Mindez nem néhány ember magánügye, hanem közügy, a közlekedési eszközöket igénybe vevő lakosság mindennapos problémája, milliók gondja. Kormányelnökünk szavaival élve: politikai kérdés, s a milliókon belül gondja ez a közlekedési dolgozóknak is, akiknek munkaideje havi 280, sőt nem ritka a 300 órás teljesítmény, havonta egy vagy két pihenőnappal olyan feszült koncentrációt, fegyelmezettséget jelentő munkában, mint amilyent ők végeznek. Űgy gondolom, a vázlatosan ismeretett példák, gyakorlati tapasztalatok is bizonyítják, hogy az állampolgárok, a lakosság mindennapi életét érintő ügyek intézésében az eddiginél határozottabban meg kell követelni, személyre való tekintet nélkül, hogy az illetékes szervek és azok vezetői teljesítsék kötelességüket. Javaslom, hogy a kormány tűzze napirendre a közlekedés, ezen belül a tömegközlekedés helyzetét. Kérem megvizsgálni azt is, hogy nem időszerű-e — véleményem szerint igen — az ál-