Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-2

109 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 23-án, szerdán 110 Társaság első csoportos tagsága és nyilvános felhívást intézett az ország dolgozóihoz hasonló tagcsoportok alakítására. Talán soha még politikai kezdeményezésnek ilyen gyors sikere nem volt. Talán soha még politikai elhatározás helyessége ilyen hamar nem igazolódott. A felhívás nyomán napokon belül jelentkeztek az első követők, alakultak a tagcsoportok az ország minden részében, városokban és falvakban, s ma —• ismétlem — alig több mint két hónappal a felhívás elhangzása után már több mint 150 tagcsoportja van a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság életének ezzel az új formájával kapcsolatban két kérdést lehet felvetni. Miért volt szükség erre a változásra? Jó volt-e ez a változtatás? Ma már, alig két hónap örvendetes tapasztalatai alapján mindkét kérdésre teljesen pozitív választ lehet adni. Az eredmények máris tökéletesen igazolták elgondolásainkat. Az első kérdésre a válasz: szükség volt a változtatásra, mert mozgalmunk régi formáját már kitöltöttük, s éreztük, tudtuk, hogy még rengeteg további lehetőség, rengeteg új energiaforrás van barátságunkban, ami már nem fér bele Társaságunk munkájának régi kereteibe, régi rendszerébe. Kaput kellett nyitni, elsősorban a fiatalok felé. Ahogy pártunk X. kongresszusa azt a programot adta, hogy következzék a szocializmus építése magasabb szinten, ezzel teljes összhangban megállapíthatjuk már, hogy megkezdődött a Szovjetunió iránti barátság ápolása, építése magasabb fokon, magasabb szinten. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság naponta alakuló tagcsoportjai között vannak ipari nagyüzemek, mezőgazdasági termelőszövetkezetek, egyetemek, főiskolák és általános iskolák, tervező vállalatok, könnyűipari vállalatok, tudományos intézetek, szénbányák, országos intézmények, szocialista brigádok, országos , hivatalok, vagyis baráti mozgalmunk s ami ezzel azonos, társadalmunk teljes keresztmetszete. Baráti munkánk átfogja az egész társadalmat, az egész országot, része és szilárdítása a szocialista nemzeti egységnek. A miniszterelnök elvtárs beszédének minden részével, minden megállapításával tökéletesen egyetértek. Ö beszéde végén közös összefogást kért. Biztosan számíthat rá, hogy társadalmunk •minden osztálya, minden rétege támogatni fogja a kormányt ma előterjesztett programjának végrehajtásában. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Radnóti István képviselőtársunk. DR. RADNÓTI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Veszprém megye és választókerületem lakóinak nevében kijelentem, hogy a kormány számíthat ránk nagyszabású programjának végrehajtásában. Valamennyien azon dolgozunk, hogy a munkásosztályra, az ifjúságra, a nők helyzetére vonatkozó párt- és kormányhatározatoknak érvényt szerezzünk. Nem szükséges külön hangsúlyozni e politika helyességét és népszerűségét. Osztozunk a kormánnyal minden gondjában. Talán nem tévedek abban, ha ez jelenti számára az igazi segítséget! Veszprém megye az elmúlt 25 évben rendkívül erőteljes ütemben fejlődött. Erről akár egy felületes pillantás, is meggyőzhet bárkit. Ipara, közelebbről vegyipara, szén- és bauxitbányászata, mezőgazdasága, felsőoktatása, s idegenforgalma révén az ország legfejlettebb megyéinek sorába emelkedett. E dinamikus, látványos, és feltűnő fejlődés ellenére is sürgős gondjaink vannak. Ilyen például a beruházások helyzete. A múltban nem mindig szereztünk érvényt annak a gazdaságpolitikai alapelvnek, hogy az elhatározott beruházásokat megvalósítsuk. Röviden: ne fogjunk addig újba, amíg a régit nem fejeztük be. Ellenkező esetben könnyen megtörténik, hogy rendezetlen tömegben úsznak utánunk és mind zavarosabbá, áttekinthetetlenebbé válnak a problémák. És e zavarosság folytán valósággal „illegális kategóriák" keletkeznek: elkezdett, de elhalasztott, félretett, pillanatnyi pénzzavar miatt abbamaradt, kilőtt stb. beruházások. A rendetlenség igen gyakran a rendetlen gondolkodás tünete. Ezt nem engedhetjük meg senkinek. A gazdaságosságot nem a beruházások erőszakolásával, hanem a hatékonyabb termeléssel, az export növelésével, az import csökkentésével, lelkiismeretes munkával, egyszóval az erőforrások szellemesebb kihasználásával kell fokozni. Pénzt kérni ugyanis könnyebb, mint annak értékét előállítani. Közismert, hogy nálunk bizonyos beruházási feszültség van. Feltorlódtak, egymás sarkába hágnak a tennivalók az építőiparban: és mint a legtöbb esetben, amikor valahol az elvégezni való feladatok ilyen rendkívüli mértékben összegyűlnek, ez az iparág így az ellentmondások tömegével birkózik. Vannak akik az építőipar vezetőinek gyengeségében látják az ellentmondások okát. Én nem értek velük egyet. Nem korrekt dolog ugyanis az elhúzódó, határozatlan és késői döntések, a nem megfelelő előkészítés, a gyakori bürokratikus akadályok miatt az egész iparágat okolni. Szeretnék erre egy példát hozni. A fűzfői Nitrokémia Ipartelepek könnyűszerkezetekből épített egy új csarnokot. Az érvényben levő előírások szerint a könnyűszerkezet minden második oszlopát be kellett betonozni a tűzveszély miatt. Tehát sokszor már korszerűen építünk, de hagyományosan és elavultán gondolkodunk. Különben, hogyan keletkezhetett volna a modern és avult felfogásnak ez a furcsa kombinációja? Tűz esetén — szól az indokolás — a betonoszlop tovább bírja a hőséget. A fent említett előírás bizonyára kísérletek és tapasztalatok alapján született. A véleményem mégis az, hogy tűzoltásra a tűzoltóság való, és nem az építőipar. Ezt természetesen olyan mértékben kell elfogadni, amilyen mértékben a hagyományos építkezési módokról a korszerű szerkezeti megoldásokra térünk át. Mindez természetesen csak példa akar lenni, és nerrî a tűzoltóság elmarasztalása. Példa abból