Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-14

1071 Az Országgyűlés 14. ülése, 1972. december 12-én, kedden 1072 Tisztelt Országgyűlés! Most a fejlődés olyan szakaszában vagyunk, amikor a tervszerűség további erősítésével és fejlesztésével különösen sokat tehetünk a gazdasági építésben. így oldhatjuk meg gondjaink jelentős részét is. Milyen időszerű tartalmat adjunk a tervszerűség növelését célzó munkánknak? A terv mennyiségi teljesítése önmagában nem elégséges az országnak. A mennyiség növelésére vonatkozó követelmények együtt érvényesek a nagyobb termelékenységet, a jobb, korszerűbb üzem- és munkaszervezést, a kívánatos és lehetséges gazdasági hatékonyságot előíró határozatokkal. Az új költségvetési esztendőben az illetékes állami szervek mind szélesebb és megbízható nemzetközi összehasonlításban kérjék számon a vállalatoktól termékeik jó minőségét, s munkájuk gazdaságosságát. Fontos feladat a mennyiségi tervmutatók és a pénzügyi előirányzatok összhangjának megteremtése a tervben is és a végrehajtásban is. Az összhang hiánya vagy a mennyiségi célok elérését veszélyezteti, vagy a pénzügyi előirányzatok túllépését eredményezi. A mennyiségi tervcéloktói való elmaradás zavarokat idéz elő a termelők és a fogyasztók ellátásában. A pénzügyi előirányzatok túllépése, ha a költségvetést terheli, azzal a következménnyel jár, hogy más fontos célokra nem jut pénz; ha pedig a vállalatokra hárul, akkor a termelői árak emelkedését vonja maga után, és ez általában a végterméket előállító vállalatokat sújtja. A nagyobb tervszerűségnek ma elsősorban az eredményesebb gazdálkodásban kell testet öltenie. Az eredményesebb gazdálkodás pedig mindenekelőtt a javuló hatékonysággal azonos. Mivel nemzeti jövedelmünk — az országot 1970ben ért ismert természeti károk, a rendkívüli kiadások és egyéb kedvezőtlen tényezők tartós hatása miatt — még mindig 1 százalékkal elmarad az ötéves tervben mostanra tervezett szinttől, a termelésben rejlő összes tartalékainkat fokozott gonddal kell feltárnunk és hasznosítanunk. Az ütemes, lendületes munka a vállalati szervezettség tükre. Ehhez energikus és hozzáértő vezetésre, jó üzem- és munkaszervezésre van szükség. Az ütem javításával azonban nemcsak vállalati, hanem népgazdasági méretben és értelemben is foglalkozni kell. Keresnünk kell gazdasági fejlődésünk meggyorsításának módozatait mindazokon a területeken, amelyeken ez a gyakorlatban lehetséges, megoldható és az országnak hasznos. Mindenekelőtt biztosítani kell a híradástechnikai és a műszeriparban, a számítógépgyártásban, a vegyiparban és a közúti járműgyártásban, hogy <az évi 10—12 százalékos növekedés megvalósuljon. A közgazdasági szabályzókat illetően észszerű rugalmasságot tanúsítunk. Szocialista államunk olyan helyzetben van, hogy ezt kockázatok nélkül megteheti. Kezében összpontosul a gazdaságirányítás mechanizmusa, a befolyásolás egész eszköztára. A szabályozók lényegüket tekintve arra szolgálnak, hogy a párt gazdaságpolitikájának megfelelően konkrét helyzetben és konkrét feltételek között helyesen orientálják a vállalatokat. Ezért a jelenleg érvényes közgazdasági szabályzók egyikét sem szabad valamiféle bűvös hatalommal, vagy vélt történelmi állandósággal felruházni. Természetesen egyes olyan igényeket sem lehet kielégíteni, amelyek a szabályzók gyakori és önkényes változtatására irányulnak. A szabályzókat mi csináltuk, az állami irányítás olyan eszközei, amelyeknek párosulniuk kell a gazdaságszervező és ellenőrző tevékenységgel. Szükség esetén megváltoztathatjuk közülük azokat, amelyeken túlhaladt a gazdasági élet. Ebben a felfogásban az ötödik ötéves terv kezdetére jól megalapozott korrekciót kell előkészíteni. A központi irányító szervek, az ágazati minisztériumok alapvető feladata, hogy kialakítsák a feltételek olyan rendszerét, amelynek közepette a vállalatok rendeltetésüknek megfelelően zavartalanul működhetnek. Ezt nem lehet egyszeri szabályozással ' megoldani. A feltételeket időről időre párhuzamba kell állítani a gazdasági élet változásaival. A Központi Bizottság, mérlegelve a tapasztalatokat, arra a következtetésre jutott, hogy a minisztériumoknak tevékenységük során kiemelten és folyamatosan kell foglalkozniuk tárcánként mintegy 6—8, az állami iparban összesen 40—50 nagyvállalat legfontosabb kérdéseivel. Mindenekelőtt a fejlesztéssel, a termelési profillal és a jövedelmezőséggel. E kérdés beható vizsgálata azért nagy horderejű, mert a nagyvállalatokon keresztül az egész magyar ipar és — közvetve az ipar útján — a népgazdaság szervezettebb, tervszerűbb munkáját lehet előmozdítani. A dolog horderejét érzékelteti, hogy az ipar és az építőipar termeli nemzeti jövedelmünk több mint 50 százalékát, és ez jelentős részben a nagyvállalatoknál realizálódik. A vállalati önállóságot továbbra is biztosítjuk, viszont minden vállalat — a legnagyobbak is — részesei gazdasági folyamatainknak, önállóak, de nem függetlenek attól, ami az ország gazdaságában időről időre végbemegy. Az illetékes minisztériumoknak nem szabad e vállalatokat olyan mértékben magukra hagyniuk feladataikban és gondjaikban, ahogyan ezt az elmúlt években tették. Minden nagyvállalat felelős a maga dolgaiért. De minden minisztérium is felelős a hozzátartozó termelőegységek munkájáért és fejlődéséért. A tervszerűséghez tartozik, hogy amikor az érvényes tervtől bárhol és bármiben — egy minisztérium, egy vállalat vagy egy műhely esetében — eltérés mutatkozik, minden illetékes szerv és személy hozzáértőén, határozottan lépjen fel és cselekedjék. Az operatív cselekvőkészség és fellépés, ha a terv céljait szolgálja, nem mesterséges, „külső" beavatkozás a gazdasági életbe, hanem a normális tevékenység része, eszköze. Tisztelt Országgyűlés! Az emberek az állami költségvetésben azokra a tételekre figyelnek fel elsősorban, amelyek a legérzékelhetőbben érintik őket a saját családi költségvetésükben. A legnagyobb érdeklődést az életszínvonal alakulása váltja ki. Ez természetes, hiszen egyik fő mutatója a szocialista építőmunka eredményeinek, annak, hogyan alakul