Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

991 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október 11-én, szerdán 992 koztatják. A mezőgazdasági termékek árproblémáival miniszter elvtárs elég részletesen foglalkozott, de kitért erre több képviselőtársam is. Tekintettel arra, hogy nap mint nap találkozunk a zöldség- és gyümölcs árproblémákkal, a helyzet tárgyilagosabb megítélése érdekében szükségesnek tartom a következőket annál is inkább, mert több képviselőtársam utalt e témára, azonban egyes esetekben vitathatók a (megjegyzéseik. Munkás választóimmal erről a kérdésről is elég sokat beszélgettem. Néhány kiugró zöldség- és gyümölcsár kivételével nem elsősorban az árak, hanem a friss zöldség és gyümölcs kellő választékának, időbeli ellátottságának és elegendő mennyiségének hiánya okoz elégedetlenséget. Az utóbbi időben bármilyen megbeszélésen, ahol az életszínvonal alakulásáról adnak tájékoztatót, minden alkalommal elhangzik az is, hogy a gyümölcs, zöldség ára is emelkedett. Nem az áremelkedést kívánom vitatni, mert ez tény. Azonban azt vitatom, hogy ez a probléma a gazdasági jelentőségének megfelelően kerül-e emlegetésre. Véleményem szerint nem. Állításomat a rendelkezésre álló hivatalos adatokra alapozva támasztom alá. Tíz évvel ezelőtt az élelmezési kiadásokból 236 forintot fordítottunk zöldségre és gyümölcsre, egy főre évenként. 1970-ben 403 forintra emelkedett. Nagyságrendileg tehát a zöldségvásárlásra fordított kiadás nem meghatározó tényező az élelmezési kiadásokban, még kevésbé meghatározó a családi költségvetésben, ahol az összes élelmiszerkiadásnak a zöldség-gyümölcs kiadás alig 2,5 százaléka. Ezek után joggal vetődhet fel sokakban a kérdés, hogy miért ez a rossz hangulat a zöldséges gyümölcsárakkal kapcsolatban? Szerintem azért, mert igen gyakran tájékoztatásainkban eltúlozzuk a helyzetet és egyoldalúan állítjuk be. A korábbi Országgyűléseken már többször elhangzott, hogy bizonyos fejlődést vagy gondot egyoldalú számokkal nem lehet bizonyítani. A zöldség-gyümölcsnél az utóbbi időben gyakran hallani, hogy ennyi százalékkal emelkedtek az árak. Tárgyilagos lesz a tájékoztatás, ha ehhez hozzátesszük, hogy ez mit is jelent. Mert például az első fél évben 10,7 százalékkal volt magasabb a gyümölcs-zöldség ára. Ez önmagában riasztó. De ha ehhez hozzátesszük, hogy az almánál a 4,70 forintos korábbi árnál 50 fillérrel magasabb, akkor ez a reális tájékoztatás. Természetesen a tízszázalékos áremelés egészen más egy 200 vagy 300 forintos cikknél. A kialakult véleményhez hozzájárul, hogy az áremelkedés nem hónapokra elosztva, hanem a fogyasztás idényjellegének megfelelően jelentkezik. Ekkor az egyes zöldség- és gyümölcsárak kiugró emelkedése jobban érződik. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a fogyasztóknál természetesen elsősorban a legkiemelkedőbb árak maradnak meg a fejekben, s ezekre hivatkoznak akkor is, amikor éppen alacsonyabbak az árak az előző évekhez képest. Az ülésszakot megelőző beszélgetések során az egyik nagyrabecsült képviselőtársam például a zöldség árszintet annak alapján bizonygatta, hogy a jelen időszakban is különlegesnek számító kifejtett zöldbab kilogrammja 64 forint. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a zöldség- és gyümölcsárak az elmúlt években nem emelkedtek, de nem annyira, és gazdasági hatásuk nem olyan, hogy ebből szinte országos ügyet csináljunk, főleg olyanok számára, akik teljesen tájékozatlanok az árak alakulásáról. A legtárgyilagosabban a mindennap vásárló háziasszonyok nyilatkozhatnak, akik ismerik az állami kereskedelem gyenge minőségű áruit és a piaci kofák sokszor szemérmetlen árait is. Erre jó példa a tv-nek és a rádiónak néhány ilyen jellegű korábbi riportja. A gyümölcs-zöldség árakkal kapcsolatban szükségesnek tartom azt a két végletet is megemlíteni, amivel gyakran találkozunk. A termelés részéről egyesek az elegendő mennyiség és választék hiányát abban látják, hogy nincs meg a kedvező értékesítési ár, amely biztosítaná a jövedelmezőséget. Csak az értékesítési ár növelésében látják a megoldást. A fogyasztó pedig egyoldalúan a termelőt marasztalja el, és indokolatlanul magasnak tartja az árat a korábbi árszinthez viszonyítva. Mennyiben felelős az árakért a termelés? A rendelkezésre álló adatok alapján következtetjük, hogy nem egyedül felelős. A termelőüzemek szakvezetői gyakran szóvá teszik, s mint ahogy itt tegnap is képviselőtársaim közül többen szóvá tették, hogy a termelői felvásárlási és fogyasztói ár között lényeges különbség mutatkozik. Ugyanakkor azonban tények bizonyítják, hogy a termelői felvásárlási árak nem növekedtek olyan mértékben, mint a fogyasztói árak. 1966-hoz képest például a termelői értékesítési ár az almánál 23 százalékkal, a kajszinál 8 százalékkal csökkent. Az őszibaracknál egy százalókkal, a meggynél nyolc százalékkal, a szilvánál 17 százalékkal növekedett. Ha azonban a fogyasztói árakat nézzük, akkor itt csökkenés nem történt. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ha a termelésben ez a helyzet, akkor miért növekednek a fogyasztói árak? A szabadpiaci árkategóriába tartozó termékek árait a kereskedelem nagymértékben befolyásolja. Egyrészt árnövelőként jelentkeznek a kereskedelem szervezeti, technikai ellátottságának hiányosságai, másrészt a kereskedelemben tapasztalható spekuláció. Nyilván van magyarázata, de nem megnyugtató a fogyasztó részére, hogy amíg például a szövetkezeti kereskedelem 8—12 százalékos költséggel végzi az értékesítést, addig az állami kereskedelem költségei ennek kétszerese. Nem is beszélve arról a jelentős minőségi különbségről, amely az állami és szövetkezeti áruk között található. A kereslet-kínálat ármozgását befolyásolja az is, hogy milyen az ország egyes területednek áruellátása, amely nyilván a kereskedelem szállító kapacitásával függ össze. Nemegyszer fordul elő, hogy például, amíg Budapesten árubőség van, és ezért kedvezőbbek a fogyasztói árak, addig az ipari vidékeken, vagy nyaralóövezetekben az áruhiány miatt kiugró fogyasztói árak tapasztalhatók. Hozzá kell tennem azt is, hogy gyakoriak az olyan jelzések, hogy a kereskedelem néha mesterséges áruhiányt teremt. Kifizetik a termés árát, azonban a több termés esetén a szerződésen felülit át sem veszik, nehogy túl sok legyen a piacon. Ez a magatartás azonban nem a kereslet-kínálat viszonyát, hanem a kereskedelmi szervek, vagy az egyének érdekeltségeit ha-