Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

981 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október ll-én, szerdán 982 • Ságunkban az elégedettség és a bizalom tapasz­talható lépten-nyomon. Elégedettség azért, mert az átszervezés idején nagyon sokan bizalmatla­nul fogadták a szövetkezeti mozgalmat. Az ak­kor még egyénileg dolgozó parasztemberek nem látták tisztán jövőjüket. A földhöz való ragasz­kodás ezer esztendeje komoly gyökereket eresz­tett beléjük. Az átszervezés óta eltelt idő, az életszínvonal alakulása, a foglalkoztatottság, a kereseti lehetőségek bizonyították igazunkat. Igaz, annak idején ezt is ígértük dolgozó pa­rasztságunknak. Elmondhatjuk, hogy ma még van a város és falu között különbség, de mesz­szemenően nem olyan nagy, mint 20—30 évvel ezelőtt volt. A régmúlt időben a parasztember egész életében azért dolgozott, hogy földet vásárol­jon. A földért, a fő termelési eszközért nyomo­rogta végig életét. Utána következett az istálló­építés, mindattól függetlenül, hogy ő vályog­viskóban lakott. Ez a szemlélet a mi társadalmunkban meg­változott. Mi tudjuk ezt felmérni, akik falun lakunk, dolgozunk, azok, akik ebből az osztály­ból származnak, kiknek szülei, testvérei ma is a földet művelik. Elmondhatjuk, gyökeresen megváltozott a falu arculata. Nagyot nőttek az utóbbi időben az igények. Ma elsődleges a múlt elmaradottságának felszámolása, a régi, nedves, dohos ház újra felcserélése, ami fürdőszobával minden esetben felszerelt. Igényként jelentke­zik a háztartás gépesítése, a rádió, a televízió és a gépkocsi is. Természetes, mindezeknek a céloknak a megvalósításához, amíg azt a család eléri, na­gyon sokat kell dolgozni. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezeti tagok többsége az évi 250 tíz­órás munkanapot ledolgozza, de nem kevés azoknak a száma, akik a napi 12—15 órát tel­jesítik munkában. A napi közös munka előtt és utána jelentkezik a háztáji munkavégzés, ami ugyancsak naponta jó pár órában mérhető lé. Amikor eljön az aratás ideje, amikor itt van az őszi betakarítás, a vetés, éjt nappallá téve dol­goznak tagjaink annak érdekében, hogy a leg­minimálisabb veszteséggel takarítsuk be termé­nyeinket. Ilyenkor nincs ünnepnap, nincs pihe­nés, sóvárogva, de nem zúgolódva mondják tag­jaink, hogy reméljük, hosszú évekig nem kell ezt az emberfeletti munkát végezniük. Eljön az az idő, amikor a szövetkezetekben is bevezetés­re kerül a szabad szombat. Itt és e helyről kívánok magam is köszö­netet mondani azoknak a szabolcsi, hevesi, csongrádi, Szolnok megyei kombajnosoknak, szövetkezeti vezetőknek, akik önzetlen segítsé­get adtak a dunántúli megyéknek, köztük ne­künk, Tolna megyeieknek is, az aratás mielőb­bi, kevés veszteséggel való befejezésére. A szo­cialista segítség fényes példája volt ez az akció, ígérjük, ha ilyen helyzetbe kerülnek barátaink, elvtársaink, a segítség részünkről sem marad el, mint ahogy megvolt ez a két évvel ezelőtti tiszai árvíznél is. Kívánom, hogy az ilyen idő­járás ne ismétlődjön meg. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdaság, de a fagazdaság is ma már összehasonlíthatatlanul más alapokon dolgozik, mint ez a múltban volt. Az önellátó gazdálkodás megszűnt ezen a terüle­ten is. A mezőgazdaság mint az ipar nagy fo­gyasztója lépett be a felhasználók sorába. Ter­méseredményeink — mint ahogy az előttem fel­szólalók már ismertették részletesen — messze­menően túlhaladják a 38^as, de a 60 előtti színvo­nalat is. A búzatermesztés, a kukoricatermesz­tés területegységre vonatkoztatott hozamában Baskay elvtárs szavaival élve, nagyon jó helyen állunk. Pár esztendeje nem kell kenyérgabonát importálnunk. A felfutott állatlétszám ellátásá­ra majdnem teljes egészében hazai takarmány­alap áll rendelkezésünkre. Lassan elérjük azt, hogy a drága fehérjetakarmányok behozatalát csökkenteni tudjuk a lucernaliszt-készítő üze­mek megépítésével, a fehérjeelőállító gyárak beindításával, és a szójatermesztésen keresztül. Természetes, a nagyobb hozamok nagyobb anyagi befektetést is igényelnek. Ahhoz, hogy több búzát, több kukoricát, húst, tejet, zöldsé­get, gyümölcsöt termeljünk, több gépi erőt, mű­trágyát, növényvédő szert, jobb minőségű ta­karmánytápokat, több gyógyszert, fertőtlenítő anyagot kell felhasználnunk. A terméshoza­mokat alacsony szintről közepes színvonal­ra felvinni nem olyan költséges, mint közepes színvonalról magas színvonalra. Lakosságunk igényli a jobb minőségű ter­mékeket, mind a húskészítmények, mind a gyü­mölcs és zöldség, mind pedig az egyéb élelmi­szerek vonatkozásában. Igénylik és kérik azt, hogy a mezőgazdasági termékek jobb minőség­ben és nem utolsósorban olcsóbban kerüljenek az asztalukra. Mi a mezőgazdaságban dolgozók meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek ára ne emelkedjen. Azonban azon keresztül, hogy nem vagyunk önellátóak, az ipar nagy fogyasz­tói vagyunk, termékeink árának alakulásában nagy szerepet játszik az általunk vásárolt ter­mékek ára. Meg kell említenem, hogy az utóbbi években nagyban emelkedtek többek között a gépalkatrészek árai. Egy-két példát szeretnék ezzel kapcsolatosan elmondani. Az UE—28-as traktor kardánagya 233 fo­rintról 375 forintra emelkedett, a D4KB traktor vízhűtője 2540 forintról 3400 forintra, az egy­irányú tárcsakerék tengelye 170 forintról 330 forintra, a silókombájn szabadonfutója 255 fo­rintról 425 forintra. Különösen jelentkezik az áremelkedés az import alkatrészek vonatkozásában. így a gu­miabroncsok ára például 825 X 20-as esetben a hazai 1960 forinttal szemben 3680 forint. Az importabroncs valóban jobb, hosszabb élettarta­mú, de nem ér még egyszer annyit, mint a ha­zai. A jugoszláv Tigar eke automata tárcsája 2110 forintról 13 000 forintra emelkedett. A traktorok, betakarító gépek, kombájnok ára az elmúlt évben ugyancsak felfelé ment. A mi termékeink nagy része a rögzített, maximált, hatóságilag behatárolt árformák kö­zé tartozik. Csak mintegy 13 százalék a szabad­áras kategória. Fő termékeink, a búza, a tej, a hízómarha, a sertés rögzített áron kerülnek ér­41*

Next

/
Thumbnails
Contents